Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. május 27., péntek: Közélet Lemondott Bán IstvánAlig szűk esztendeje, hogy lemondott Barót alpolgármesteri tisztségéről Bán István, és tegnap megvált tanácstagi mandátumától is. Lemondólevelében ezúttal sem volt újdonság: ismét a város elöljáróját, Nagy Istvánt vádolta azzal, hogy ellehetlenítette, s úgy érzi, nincs értelme a képviselő-testület munkájában részt vennie. Bán István a tegnapi tanácsülésen jelét sem adta, hogy lemondani készülne, majd mindegyik napirendhez hozzászólt, érvelt, vitatkozott, még a különfélék közt is felszólalt – meglepetést és megrökönyödést keltett tehát, amikor az utolsó pillanatokban lemondólevelét átadta Lázár-Kiss Barna ülésvezetőnek. Tettének okát a plénumban nem fedte fel. Az iratban lemondására magyarázatként Nagy István viselkedését jelölte meg. A polgármester ellehetetlenítette akkor, amikor alpolgármesternek választották, s gátolta őt és az RMDSZ-frakciót, amikor választóik érdekeit próbálták képviselni a testületben. ,,A város polgármestere nem bocsátotta rendelkezésünkre, illetve késve közölte azokat az adatokat, amelyek a megbízatásunk gyakorlásához szükségesek lettek volna, úgy arra voltunk kényszerítve, hogy a valós helyzet ismerete nélkül döntsünk" – fogalmazott Bán. A további vádak közt szerepel, hogy a komoly elemzést követelő tanácshatározatokat az utolsó pillanatban tűzte napirendre, nem hajtotta végre maradéktalanul a testület által elfogadottakat, illetve hogy olyan pereket kezdeményezett, amelyek nem feltétlenül a város érdekeit, sokkal inkább a saját egójának kielégítését szolgálják. Szerző: Hecser LászlóCikk megjelenítése: 1080Olvasóink értékelése: 3.36Szavazatok száma: 11Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. május 27., péntek 06:41
Sascha 1641 hozzászólás Miért nem megy vissza Udvarhelyre észt osztani a "doktor" elvtárs??? Mindenki jól járna....
2011. május 27., péntek 06:49
leopold 1036 hozzászólás 2 kanibal egy irodaba nem fer meg...
2011. május 27., péntek 08:25
kormosmenti 10 hozzászólás Juj de jó! Ez egy helyes cselekedet.
2011. május 27., péntek 08:42
dinibacsi 4945 hozzászólás "Szeressük egymást gyerekek!"
2011. május 27., péntek 13:51
tulipan11222 85 hozzászólás Mondjon le az egesz rmdsz,foleg a parlementbol.
2011. május 27., péntek 17:45
girtlergyula 601 hozzászólás Jon a kovetkezo a hires listarol , nem fogyunk ki belolluk .
2011. május 27., péntek 20:16
torja 300 hozzászólás Nme jön senki helyette Gyuszi ,mert független volt! Legbölcsbb cselekedet amit tehetett !!!Egy összeférhetetlen senkiházi!!RMDSZ -bérenc!!
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||