Az igaz hitűek és a bűnbarlang

És ez módfelett bizarr volt. Merthogy mindemellett még románok is voltak. Magyar szombatosokkal, pünkösdistákkal, Jehova tanúi­val, megannyi mással már találkoztak, de román hívőkkel még nem. Nem is akarták hát nagyon szertefoszlatni a vallási hovatartozás homályát, hiszen mindennap újabb részlet tárult fel bérbeadóik életviteléről, családi viszonyairól, szokásairól.
Már az is több hétbe telt, amíg rájöttek, doámná Viorikának, aki Magyarországról hozott áruval kereskedett feketén, és a Domnunak – így egyszerűen, mert ő mindenekelőtt úr, meg aztán a nevét nem is értették, olyan halkan beszélt általában – összesen négy lánya van. Újabb hónapot vett igénybe, amíg megtanulták nevüket, addig jórészt csak körülírták, hogy tudniillik a legkisebbik járt ma itt, aztán a középső hozott kis süteményt, a kék szeműnek van két fia, a fekete hajú a legszebb, de egyben a leghisztisebb is. Nagy család, valamiképpen ezt is vallásukkal hozták összefüggésbe, biztos, megszabja nekik a pap, hány gyermeket kell csinálniuk, ily módon is gyarapodik az egyházközség. Jó ideig azt hitték, vegetáriánusok is, merthogy az egyetemistalakban leggyakrabban megforduló két legkisebb lány – egyikük végzős középiskolás, a másik egyetemista – nem nagyon evett húst. Kiderült azonban, hogy ez nem több egyszerű fakszninál, doámná Viorika két óvodáskorú unokáját ugyanis rajtakapták egy-egy jókora méretű libacombbal a szájában, meg aztán a nagymama is igen jóízűen falta a töltött káposztát.
Alkoholt azonban nem fogyasztottak. Azt már tiltotta vallásuk. Nagy családi, baráti összejöveteleken is csak üdítőből állt a felhozatal. Márpedig volt éppen elég ilyen társasági esemény, és ennek bizony a fiúk örültek, az ünnepi ebédből, vacsorából ugyanis rendszeresen juttattak nekik is. Dohányozni sem illett, ezt mesélték legalábbis azok a rokonok, barátok, ismerősök, akik aztán a felső szinten zajló hívőünnepségről mind gyakrabban kopogtak be a földszintre, a diáklakra, ahol nyugodtan rágyújthattak. Aztán második alkalommal már engedtek a fiúk unszolásának, és szégyenlős mosollyal elvették a felkínált pohár sört, bort. Egyre bátrabbak lettek, és mind többen érkeztek. Öltönybe bújt, üzletember-külsejű férfiak szabadkoztak, csak egy cigarettára jöttek le, tudják, itt szabad, meg aztán nem látja őket senki. Egy idő után már maguk hozták a bort, a sört, a cigarettát, szégyellték elfogadni a csóró egyetemistáktól, így aztán minden fenti összejövetel – ahol csak kimérten fogyasztottak, vizet ittak, és nem káromkodtak – valóságos tivornyába torkollott odalent, ahová leszivárogtak a vendégek, füstöltek, ittak, meccset néztek és szidták a játékost, az edzőt, a rendszert. Barátságok szövődtek, még állást is talált az egyik fiú egy autómosóban.
És egyszer csak, láss csodát, a háziak közül is feltűntek a vendégek. Előbb a szőke lány férje, a Domnu veje látogatott a fiúkhoz, egy üveg whiskyt hozott, és kiöntötte a lelkét, hogy tudniillik az asszony nem dolgozik, az apósa semmivel sem segíti őket, ő meg csak gürcöl, s még egy sört sem szabad meginnia. Aztán a fekete hajú lány udvarlója csatlakozott a társasághoz. Éppen a lakodalomra készülnek, de hát ezeknél – értsd az igaz hitűeknél – minden olyan furcsán zajlik, fene sem érti az egész szertartást, meg aztán mit szólnak hozzá az ő rokonai, ha olyan lagziba hívja őket, ahol még egy jó pohár cujkát sem lehet meginni?
A fiúk megértően bólogattak, vigasztalták a legényeket, ahogy tudták, egyszer azonban arra lettek figyelmesek, egyre többet időzik náluk a legkisebb lány. Franciaórákat is vett egyiküktől, érettségire készült, ideges volt, félt, dohányzott ő is, csak az apja meg ne lássa, felhörpintett egy-egy citromos vodkát, aztán csakhamar kézen fogva sétáltak már franciatanárával. Hamar kiderült hát: a paráznaságról szóló tilalom sem okoz különösebb bonyodalmat a hívő család tagja számára, ha az nem a felső szinten, a Domnu által uralt lakrészben esik meg. Múlónak bizonyult azonban a kaland: a lány csakhamar közölte, kiszabadult a barátja a börtönből, ő maga ugyan már nem szereti a fickót, de az öt egyetemistára – köztük a franciatanárra nézve is – mégiscsak biztonságosabb, ha visszatér hozzá. S merthogy kutyaharapást szőrével szokás gyógyítani, és a szociális munkás szakon tanuló nagyobbik lány is igen sűrűn megfordult a diáklakban, következett újabb románc. Titokban, mert úgy az igazi, és hogy a Domnu meg ne tudja. Merthogy neki megvolt a véleménye a szélhámos egyetemistákról, akik naphosszat tekeregnek, isznak, mulatnak ahelyett, hogy tanulnának.
De egyszer ennek is vége szakadt. A Domnu ugyanis egyik hajnalban felfedezte, hogy éppen akkor settenkedik haza lánya. Kérdőre vonta, sírás-rívás, és mindenre fény derült. Másnap kataklizma. Megtudták, hogy korántsem oly halk a rettegett háziúr, mint addig tapasztalták. Azt is tudomásukra hozta, hogy szedhetik a sátorfájukat, két hét múlva költözniük kell.
Gondterhelten ültek a fiúk a konyhában, amikor betoppant doámná Viorika. Segítséget kért, hogy ürítsék le a kocsit, az ülések huzatja alá rejtett cigarettákat, húsokat vigyék be a házba, most ért vissza Magyar­országról. Legyintett a történtek hallatán. Hagyni kell a Domnut, ma biztosan leissza magát, aztán megbékél. Még ő is próbálja puhítani, csak előbb elugrik az imaházba, nehogy lekésse a szertartást. Ott lehet a legtöbb magyar csirkecombot eladni – kacsintott a fiúk felé.