Bikfalván napóra mutatja a pontos időt

A falunapokon kulturális és szórakoztató, illetve sportprogramokat szerveztek minden kor­osztálynak, a romákat is igyekeztek bevonni, külön műsort biztosítva nekik. A legnagyobb nyüzsgés az iskolaudvaron volt, ott nem csak színpad várta a fellépőket, zenészeket, hanem kéz­diszentlélekiek kínálták a kürtőskalácsot, illetve szentiván­laborfalviak csapolták a sört, s főztek mellé babgulyást.
A tegnap délelőtti nyitányt uzoni hagyományőrző huszárok, mazsorettek és az Atlantisz zenekar tette ünnepélyessé, a vendégeket köszöntő polgármesterek – Ráduly István Uzon község és Klátyik András Alsótold nevében szólt – a magyarság számára fontos közösségi együttlétre, az összetartozás szükségességére villantottak rá. A testvértelepülés küldöttségének egyik tagja, György Zsolt állatorvos Alsótoldtól Bikfalváig kerékpárral három nap alatt tette meg a 735 kilométeres utat, ez "nosztalgiaút" volt számára. Klátyik András azt is elmondta, egy napórát (Szalai Zoltán alsótoldi díszkovács munkája) hoztak ajándékba a bikfalviaknak, ezt ideiglenesen a tűzoltószertár előtt fel is szerelték, ezentúl e szerkezet mutatja majd, mennyi az idő Bikfalván.
S míg az iskolakertben egymást keresték szavaikkal a jelenlévők, az alsótoldiak megmutatták a napórát, majd a két polgármester felköszöntötte Bikfalva egyik legidősebb lakóját, az idén nyolcvannyolc esztendős, tizenkilenc éve özvegyasszony Serester Katalint, akinek hosszú életében a munka volt a legszebb. Aztán megnyitották a kultúrotthonban a falu naiv festőjének, Pál Jánosnak a kiállítását, őt egyszerűen csak Jánoska néven ismerik, s immár hagyomány, hogy évente bemutatja legújabb munkáit. Jánoska "bájos", erős színvilágú, precíz vonalvezetésű tájképei mellett verseket is ír, zenét szerez, s arról álmodik, negyven képét egyszer talán kiállíthatja Sepsiszentgyörgyön is. Írni még nem tudott, meséli, de már rajzolt, s szerinte a lehetséges legszebb dolog, ha az ember alkothat...
Eközben az uzoni huszárok egy sör mellett beszélgetnek, kapitányuk, a családjában több huszár felmenővel rendelkező Bodoki Béla vallja, a huszárkodás benne van vérükben, enélkül nem is tudnának élni, ezt, ha egyszer valaki megszerette, abbahagyni már nem tudja. A nála fiatalabb, hangzatos nevű Hunyadi János Mátyás – aki civilben Szentgyörgyön pincér – is ezzel a szenvedéllyel született, s azt sem szégyelli, hogy hatévesen kecskén tanult "lovagolni", aztán szamáron, s csak később folytatta lovon. A huszárok elvonulnak, Hunyadi János Mátyás fehér, e kornak megfelelő, menő öltözékre, fekete kalapra s napszemüvegre cseréli a mundért, az asztaloknál ülő bikfalviak, máshonnét érkezők pedig csak mondanak, csak viccelődnek, talán több percet, órát fordítva egymásra, mint szokványos hétköznapokon...