Biankó csekk

Csak az ismétlés kedvéért: három hónappal ezelőtt a családorvosok a receptírás korlátozása, a rendelők fenntartásának veszélyeztetettsége, a digitális egészségügyi kártya bevezetése – pontosabban a kártyaíró és -olvasó megvásárlása – ellen tiltakoztak. A súlyosan betegellenesnek titulált intézkedések következményei a családorvosok szerint rengeteg időt vesznek el a konzultációra szánt időből. Ha a Hivatalos Közlönyben akkor közzétett keretszerződés változatlan állapotban marad, újra előidézi a korábban éveken át tartó helyzetet, miszerint a betegek a hónap második felében nem juthatnak ingyenes és ártámogatott gyógyszerekhez.
Az ügyben nyugodtan lehet dejà vu érzésünk, hiszen az orvosok ugyanolyan tisztázatlan körülmények között – hevenyészett, még az alkotók által is csak ideiglenesnek nevezett alkalmazási módszertantervezet ismeretében – kényszerülnek aláírni a holnaptól életbe lépő keretszerződést az egészségbiztosító pénztárral. Ha meg nem, marad a tiltakozás állapota, amiből senki sem kerül ki győztesen, de a betegek valamennyivel vesztesebbek lesznek.
Mielőtt a hippokratészi esküt ajánlanánk a családorvosok figyelmébe, érdemes belegondolni, ki hogyan viszonyulna a maga munkájában egy olyan elméleti helyzethez, amelyben minden­áron biankó csekket próbál aláíratni vele a kormányzat. A túloldalon meg valóban ott sorakoztatják a már említett orvosi esküt, a betegek kezelésének lelkiismereti üggyé egyszerűsített kérdését. Csupa könnyfakasztóan kommunikálható érv.
Egy régi, nehézkes, költségesen működő egészségügyi rendszer rúgja az utolsókat. Nem kétséges, hogy itt az ideje az értelmes és szükségszerű reformoknak, csakhogy a hasonló átmeneteknek akkor is vannak áldozatai, ha a kiötlők és végrehajtók amúgy valamennyi előre látható akadályra gondoltak. Hát még ha az igen bonyolult műtét során az operáló vérlázító cinizmussal elsősorban a páciens amnéziájával kalkulál. Egy betegséggel, melynek felismerése éppen az ő feladata lenne.