Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. május 31., kedd: Közélet Épül a harmadik pillér (Székelyföld–Szórvány Partnerség)A Székelyföld–Szórvány Partnerség magyarországi együttműködéssel egészül ki – a kétéves Összetartozunk program kiértékelése mellett erről szólt szombaton a II. Hunyad Megyei Magyar Napok nyitórendezvényeként szervezett szórványkonferencia. Ugyanakkor a székely–szórvány kapcsolat is bővült, pénteken Szeben és Kovászna megye képviselői írtak alá együttműködési szerződést. ![]() A Hunyad megyei RMDSZ által szervezett Összetartozunk konferencián Kelemen Hunor szövetségi elnök régóta szükséges kezdeményezésként értékelte a Hargita és Kovászna megye által két éve útjára indított szórványprogramot, kiemelve, az együttműködés akkor lehet teljes, ha a magyarországi közösségek is bekapcsolódnak. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke emlékeztetett, januárban felkérték Háromszék és Hargita testvérmegyéit, kapcsolódjanak be a közösségépítő programba, mert itt az ideje, hogy "vége legyen a szétszórtságban élő magyarok bezárkózásának, eljött az ideje a nyílt építkezésnek". Winkler Gyula, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke elmondta, húsz évvel ezelőtt Déván szervezte meg az RMDSZ az első szórványtalálkozót, amelyen kidolgozták a szövetség szórványstratégiájának alapjait, "és ha ezt ma sikerül kiegészítenünk a magyarországi partnerekkel, úgymond háromszögesíteni, akkor munkánk nem volt hiábavaló". A dévai Téglás Gábor Iskolaközpontban megszervezett szórványkonferenciára hét erdélyi megyéből és Ma-gyarországról érkeztek vendégek, a résztvevők zárónyilatkozatot fogadtak el, amelyben felkérik a magyarországi testvérközösségeket, "legyenek partnereink a romániai magyarság megmaradása szempontjából legnehezebb helyzetben lévő szórvány megtartásában és megerősítésében. A romániai magyar nemzeti közösség megmaradásának záloga az egymásra figyelés, az együtt dolgozás és egymás támogatása. A székely–szórvány együttműködés eddigi tapasztalatai azt mutatják, hogy még a nyelvi és kulturális szempontból nehéz körülmények között élő magyar közösségeket is sikerült megszólítani és aktivizálni. Meggyőződésünk, hogy ezt a stratégiát folytatni kell, magyar jövőt teremtve a szórványban." Szerző: Váry O. PéterCikk megjelenítése: 643Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 1Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. május 31., kedd 09:38
Ferencz 2983 hozzászólás "...ha a magyarországi közösségek is bekapcsolódnak." Már ott is szórványban vagyunk?
"A romániai magyar nemzeti közösség megmaradásának záloga az egymásra figyelés, az együtt dolgozás és egymás támogatása." Szép szavak, kár, hogy RMDSz-oldalról hallgatva üresen konganak! 2011. május 31., kedd 13:51
dinibacsi 4945 hozzászólás Nagy,üres szavak!Valahogy már huninak sem hiszek semmit!
2011. május 31., kedd 16:49
malmos 1228 hozzászólás UDMR okos, juhainak maradékát összegyűjti a szórványban,me'eddig nem nagyon kellett,most má hogy 3 párt "es" van rezeg a léc a fejük felett,tudják ,hogy Kis Magyarországon(Szeklerland) leáldozott a csillaguk!román vidéken 5 annyi pénzt fognak költeni kampányra tesok,s még jl es néz ki hogy nem verik a pénzt el!Okos!Ami az övék az övék!Csak valahogyan még Winkler Iuliu sem hisz benne,lám az Istennek sem akarja magyarrosítani a félig román,félig sváb(szász) nevét!kell az álca ,ha rossz idők jönnek meghúzza magát valamelyik kisebb kormányhivatalban!Prietenii stiu de ce!
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
