Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 09:01
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2011. június 2., csütörtök: Máról holnapra

Eljátszott összefogás

Olyan felháborodás kerekedett a brüsszeli székelyföldi iroda megnyitásából, mintha legalábbis az autonómiát kiáltották volna ki politikusaink.
Ha nem lenne elkeserítő a feléledt vad nacionalizmus, nevetségesnek is tekinthetnénk, ahogy pártállástól függetlenül szajkózzák a román elit képviselői: Székely­föld márpedig nem létezik! Mint a durcás kisgyerek, aki abban bízik, ha elég sokat ismételgeti, hogy nincs mumus, sötéttől való félelme is tovaillan. Döbbenetes volt látni a napok óta egyre jobban hergelt indulatokat, ahogy jobb reményű román politikusok álltak be a sorba, igyekeztek tiltakozásukkal túllicitálni magyarellenességükről már korábban elhíresült kollégáikat, amint a hírtévék egymással versengve szólaltatták meg a legindulatosabb hangadókat, s olykor a félretájékoztatástól sem riadtak vissza, a külügyminisztérium pedig az államközi viszályt sem vélte túlzásnak, csakhogy rávegye a magyarországi vezetést, zárkózzék el a renitens székelyektől.
S mindezzel párhuzamosan jó volt látni a magyar felzárkózást a brüsszeli iroda kapcsán. Sikerült összefogniuk a székely megyéknek, közösen álltak ki az egyébként egymással nem túl jó viszonyban levő erdélyi EP-képviselők, felsorakoztak melléjük magyarországi kollégáik, mi több, itthonról is kiutaztak az irodamegnyitóra az MPP-s, de még román önkormányzati képviselők is. Minden román ellenvetés dacára megjelent a megnyitón Semjén Zsolt, ily módon jelezve a magyar kormány támogatását. Egy szó, mint száz, olyan magyar–magyar összefogás jött létre, amilyet eddig nem nagyon állt módunkban megtapasztalni. S ha a román politikum Székelyföld autonómiájával – a harsányabb szónokok egyenesen a térség leszakadásával – riogatott, a magyar erőket pont ennek az össztűznek sikerült egybekovácsolnia. Legalábbis pillanatnyilag és legalább Brüsszelben.
Reménykedhetnénk, hogy megtört a magyar széthúzás átka, nagy ügyek képesek egy táborba sodorni akár a különböző nézeteket vallókat is, ha közben, távol az európai fővárostól, éppen itthon nem ütközne ki politikusaink álságos kicsinyessége, ha nem kellene azzal szembesülnünk, hogy az oly szépen meghirdetett nemzeti összetartozás ünnepét sem képesek együtt megszervezni a vetélytárs pártok. Egymásra mutogatnak, bűnbakot keresnek, elemezgetik, ki mikor, kinek küldött meghívót, és magyarázzák saját jóhiszeműségüket, a másik hitványságát. És a nemzeti összetartozás jegyében tartanak két külön megemlékezést.
S miközben Brüsszelben egyetlen székely zászló alatt állják a román csapást, itthon egymásra acsarkodva próbálnak népszerűséget, majdani szavazatokat elnyerni a másiktól. S az sem számít, hogy közben hiteltelenné válik a nagy közös kiállás, az egységes nemzet, Székelyföld őszinte szolgálatának eszméje.
Hozzászólások
2011. június 2., csütörtök 07:19
debbeten
101 hozzászólás
A Háromszéknek folyton az összefogáson kellene munkálkodnia .Az írott szónak nagy a hatalma és felelőssége .Tud toborozni de zülleszteni is.Ha minduntalan csak a Tőkés vonalat éltetik s az RMDSz-t korholják azzal nem tesznek jót az erdélyi magyarság ügyének.Én mindig azzal a reménnyel veszem kézbe a lapot, hogy az összefogást szorgalmazzák és nem a sokszínűségre hívatkozva biztatják a vetélypárt létrehozását.Mert ime láthatjuk,hogy csak magunkra számíthatunk.

2011. június 2., csütörtök 08:04
PityiPal
1632 hozzászólás
Minden , az erdélyi magyarság széthúzási megnyilvánulásának igenis az rmdsz az fő-fő éltetője!Hiába lobbizol debbenten mellettük, mert nem tudsz már minket meggyőzni az ellenkezőjéről!Igenis, Marosvásárhelyen is csak ők "ültek farhámba", a jobboldalt semmibe véve.Annyira tele vannak a maguk kormányzati és parlamentáris gőgjével, hogy azokat, akik egy jelentős számú másként gondolkodót képviselnek, le sem sz...ák!
Nem az ilyen hozzáállás a jövőképe az erdélyi magyarságnak.Az egyszerű rmdsz-es tagok is igénylik az összefogást, de Gőgös GúnárGedeonéknak-Markó és utódai-soha nem az volt a politikai irányvonaluk, hogy minket képviseljenek!Őket odarakta a Secu, mert szófogadó alattvalók voltak a Ceau idejében, rászolgáltak a bizalmukra .Nekünk már régesrég nem kellenek...

2011. június 2., csütörtök 08:08
ekeferi
278 hozzászólás
Szinjatek az egesz, valamivel az udemere is fel akarta hivni magara a figyelmet, amugy meg az a hires iroda semmi plussz az erdelyi magyarsagnak....

2011. június 2., csütörtök 08:18
Ferencz
2983 hozzászólás
A sokszínűség jelzőt - ezt jó tudni - az RMDSz, amíg érdeke úgy kívánta fennen lobogtatta, mint rá jellemző "jót", védernyőt, amely alatt mindenki elfér és megtalálja helyét. Most, az "egyszínűsödése" után - aki nincsen velünk, az ellenünk van, sőt a magyarság ellen!- ugyanaz a szervezet vádként próbálja hangoztatni ugyanazt a jelzőt mások ellen. Ez az RMDSz igazi arca, az olyan-színűség, amilyenre éppen szüksége van az egyeduralom, a hatalom megtartása érdekében! "Mert ime láthatjuk,hogy csak magunkra számíthatunk." Micsoda képmutatás! Mintha mi, buta választói tömeg ezt nem tudnánk, nem ezt mondanánk évek óta! Mintha nem az RMDSz-nek a választóitól való "elcsángálása" miatt jöttek volna létre a ma még vetély-, rövidesen - úgy-e RMDSZ - ellenségpártok!
"A Háromszéknek folyton az összefogáson kellene munkálkodnia." Besöpörve a sok szemetet a már most is bűzlő régi szőnyeg alá? Az RMDSz-nek min kellene folyton munkálkodnia, nem az összefogáson? Ha igen, kezdje a saját portáján a takarítást, a szemétre dobva az összefogást gátló egyed- és parancsuralmi ideológiáját, térjen vissza a demokratikus magyar népképviselethez. Szükségünk, nagy szükségünk van rá, de ezt a tény értelmezze úgy, ahogyan mondjuk, ne saját érdekei szerint!!!!

2011. június 2., csütörtök 09:20
dinibacsi
4945 hozzászólás
A román böfögésröl a zsiráfot meglátó székely jut eszembe,.KOMÁM,ILYEN ÁLLAT NINCS!Hát,van,volt és lesz székelyföld,már akkor létezett,mikor dicsö bocskorbam feszitö öseik még a hegyekben fejték a juhaikot,magányosan!Debbentennel nincs mit vitatkozni,ha nincs megfizetve,mint propagandista,akkor nagyon el van tájolódva,érzödik az üvegházhatás rajta?Remélem,meg van fizetve,mert oingyen senki nem ilyen hülye!Nekünk Mohács kell,mondta Ady!Csak nehogy ez a Mohács egy jól megrendezett forgatókönyv szerint müködjön,népszerüség helyreigazittási céljábol!A baj az összefogással az,hogy kivel?Seggnyalok,gerinctelenek pofátlan ,pökhendi ,magukat örök vezetönek kikiáltott,megunt és megutált pofákkal izlésemmel ellenkezik megint egy tálból cseresznyézni,és fennáll a veszély,hogy nagyon hamar köpi a cseresznyemagot a szemünk közé,mert mondjuk meghivták dinnyézni a dambovita partiak!

2011. június 2., csütörtök 10:43
Kheops
814 hozzászólás
Ez az,dinibacsi!tudjuk,mit ert az udemere osszefogason;osszefogni a hatalommal a sajat nemzete ellen!Teszi ezt egyre gatlastalanabbul,mintha annyira biztos lenne a valasztasi gyozelmeben,hogy semmit sem kell tennie erte!debbeten ismet igazolja hernyo mivoltjat,a karosolt fogjon ossze a tolvajjal,ne gyuloljek egymast!dinibacsi,szerintem ez a debbeten ingyen hulye...

2011. június 2., csütörtök 10:56
dinibacsi
4945 hozzászólás
Hát,lehet hogy ingyen!Igy most elgondolkodtam,mi lenne ha az udmeré felajánlana egy jó kis npénzt,hogy dicsérjem?Lehet,elfogadnám,mert ugyebár,áldásos kormányzásuk következtében mind szegényebb vagyok!Kezdném dicsérni,és szakállat hagynék,ne kelljen mindennap tükörbe nézzek?Vagy csinálnék más név alatt uj emailt,és jól beszólnék saját magamnak?Szerencsére ez a veszély nem fenyeget!Nem,mégse tudnék dicsérö hozzászólást irni,ugyhogy megmaradok a welsibárdi státuszban!

2011. június 2., csütörtök 11:47
bjanos
905 hozzászólás
Az este a Realitate tv ben meghivoitként vett részt Antal István szenátor hogy meg magyaráza a Brűszeli iroda szerepét,elsem kezdett beszélni máris őten szőktek rá szohoz sem tudott jutni, ez asztán civilizált nemzet tolvaj banda,Nincs amit várjun tőlűk autonomiánk lehet hogy soha nem lesz ha rájuk hagyunk mindent.

2011. június 2., csütörtök 13:38
zozo08
59 hozzászólás
vajon eljon azi ido amikor majdvegre megbekul aroman es magyar en tudom SOHA SOHA !!!! DE NEM IS LEHET EGY ILYEN NEMZETTEL !

2011. június 2., csütörtök 14:58
malmos
1228 hozzászólás
Hát Dávid és Goliát harc,kérdés az ,hogy valóban le lehet győzni az erősebbet?Elég a többet ésszel ,mint erővel mese?

2011. június 2., csütörtök 15:12
dinibacsi
4945 hozzászólás
Ki itt a Góliát!???Románia?Amilyen felkészült 5ooooo fös hadereje van,egy somlyoi bucsuból hazafele véletlen átsétálnánk a Kárpátokon,a fekete tengerig fosnák sárgára az utat!

2011. június 2., csütörtök 15:52
malmos
1228 hozzászólás
No de Dinibácsi,keresztel nem lehet verekedni !Isten káromlása!:-)


2011. június 2., csütörtök 15:54
malmos
1228 hozzászólás
Nem vagyunk mi barbárok !Istenes birkák vagyunk már 1000 éve állítólag!


2011. június 2., csütörtök 20:00
dinibacsi
4945 hozzászólás
Ki akar verekedni?Ez olyan lenne,mint honfoglalskor:leszálltunk a lóról,és senki nem próbálta megakadáljozni!Amugy meg a keresztet ha kettéveszed,csak két fadarab,tehát szükség esetén megoldható!Utánna visszaszereljük,és a velünk lévö pap majd gyónás után feloldoz!Hát,hogy mennyire vagyunk Istenes birkák,azt nem tudom,de szerintem nem volt jó vásár a magyart megkeresztelni,mert káromkodósabb fajta nemigen van a sárgolyon,ugyhogy az Istent sokkal többet szidták,miután megkereszelkedtünk,mint elötte!

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- :
Mi, hol, mikor?
Színház * A sepsiszentgyörgyi M Stúdió ma 19 órától ebben az évadban utoljára játssza Othello és hőn szeretett Des­demonája című előadását. Rendező: Mihai Măniuţiu, koreográfus: Uray Péter. Az évadzárás alkalmával az M Stúdió ingyenes kísérőprogrammal is megajándékozza nézőit.

- Váry O. Péter:
Gyerekszáj, gyereknap
Tihamérka gyere ide, Tihamérka, ne menj oda. De Anyu hiába próbálja kordában tartani, Tihamérkát a színpadról szóló fúvószenénél jobban érdekli a sok játék. Tihamér­ka színes krétával rajzolna az aszfaltra, ötlete is van, hogy mit: egy hatalmas nagy várost, hol csak gyerekek élnek, így minden nap: gyereknap.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS