Csani és családja a városban

Déli Hajnal utcai portyájukra elkísérte a mamát és malacpurdéit Bodri kutya, aki a kis csapat mellett teljesít őrző-védő szolgálatot, s amint a számára gyanús szerkentyűvel, a fotómasinával közeledtem a füvet békésen hersegtetőkhöz, fejét figyelőállásba helyezve, fülét hegyezve, farkát fenyegetően csóválva készültségbe helyezte magát úgy, hogy a mellettem lévő hölgy közel settenkedve suttogta: nehogy közelebb merészelj menni!
Nem is mentem. Tisztes távolságról gyönyörködtem a látványban, hisz láttam én Bréma városában a Sögestrasse bevásárlóutca bejáratánál egy egész malaccsaládot. Ez a fiatalok kedvenc találkahelye. De még az öregasszonyok is kacarászva ülnek fel a malacok hátára, és a lányok a malacokon lovagolva, illetve disznagolva a finom alsóneművel fényesre sikálták Brémai Röfiék hátát.
Igaz, hogy ezek a malacok bronzból vannak.
Ha nálunk lennének, valamelyik ócskavastelepre kerülnének a darabjaik, mert mifelénk a két lábon járó disznók nem gyógyfüvet legelnek a Hajnal utcában, hanem elemelik a bronz holmit, a belvárosban kibelezik a kukákat, s szétszórják a kukaürüléket.
Ők a disznók, és nem a Hajnal utcai Csani meg családja.
Én tudom, hogy a városrendészet sem kedveli, ha disznók turkálnak a zöldövezetekben, de ezek a kertvárosias utcák inkább elviselik ezt a terhelést, mint a belváros az eltakarítatlan kutyagumikkal, összevizelt, kiborogatott kukákkal ékesített belső udvarokat, garázselejéket.