Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 09:03
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2011. június 3., péntek: Közélet

Táncos, játékos vasárnap (Perkői Gyermek- és Ifjúsági Néptánctalálkozó)

Majdnem nyolcszáz gyermeket, fiatalt megmozgató, az eddigieknél jóval nagyobb méretű és jelentősebb rendezvény lesz az ifjúsági néptáncegyüttesek hatodik találkozója. A szervezők egész napos programot terveznek, amelyre nem csak a fellépőket várják, de kicsik és nagyok számára egyaránt jó családi kikapcsolódást ígérnek. A vasárnapi rendezvény a Székelyföldi Napok hivatalos megnyitója is.
Huszonnégy gyermek- és ifjúsági tánccsoport mutatkozik be, összesen 760 fiatal áll színpadra a Szent István-kápolna alatti nyeregben, festői környezetben felállított színpadon, ám a bemutatkozáson, egymás produkcióinak megismerésén túl még számos igen vonzó programmal készültek a szervezők. 11 órától Gryllus Vilmos tart ingyenes koncertet, s ez nemcsak a legapróbbak számára lehet vonzó, hiszen a Kaláka együttes alapítójának dalait a nagyobbak meg a szülők is szívesen hallgatják. A sepsiszentgyörgyi Gu­zsalyas Alapítvány ismét felállítja a jurtát, s amíg a színpadon zajlanak a táncos produkciók, a csernátoni Csi­porkázó Játszóházzal közösen kézműves-foglalkozásokra várják a gyermekeket. A Regös Egyesület rendhagyó mesebarangolást tervez, mesébe szőve régi népi mesterségekkel ismerkedhetnek meg a kicsik és nagyok, próbákat kell kiállniuk, és maguk is belekóstolhatnak a szövésbe, fonásba, faragásba, kovácsolásba. A fellépések kora délutáni szünetében népi gyermekjátékok lesznek, és barantabemutató, a szervezők bográcsgulyással vendégelik meg a fellépőket. Este fél nyolctól közös táncházban rophatják majd a gyermekek, és hatalmas tábortűzzel zárul az ünnepség, amely több kíván lenni egyszerű fellépési, bemutatkozási lehetőségnél.
Az egyik szervező, Virág Endre szerint értéket kívánnak teremteni, színvonalas, tartalmas szórakozási lehetőséget, egy szép kora nyári vasárnapon kicsábítani a gyermekeket, szüleiket a televízió és a számítógép mellől, hogy festői környezetben közösen töltsenek el egy mindenkit élményekkel gazdagító napot. Június 5-én, vasárnap tehát mindenkit szeretettel és sok érdekességgel várnak a Kézdiszentlélek melletti nyeregben.
Hozzászólások
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Iochom István:
Megújuló művelődési otthonok
Kézdivásárhely önkormányzata is zöld jelzést adott arra, hogy a polgármesteri hivatal pályázzon a megyeháza programjában az oroszfalvi, kézdiszászfalusi és kézdisárfalvi művelődési otthon felújítására, illetve a regionális fejlesztési és turisztikai minisztériumnál a Báró Wesselényi Miklós Városi Könyvtár és a Vigadó Művelődési Ház tatarozására.

- :
Barangoltak és nyertek
Tizenkettedik alkalommal szervezte meg Nemes Emil sepsiszentgyörgyi tanító a Barangoló városismereti vetélkedőt, amely minden esztendőben nagy sikert arat az elemisták, gimnáziumi diákok és középiskolások körében.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS