Az otthonosság budapesti utcanevei

...de mi, erdélyiek, akik nyolc évtizede vívjuk utcanévharcainkat az impérium- és rendszerváltozások anyanyelvünket tipró és sorvasztó rendelkezései ellen, örülünk, ha a magyar főváros számunkra is szerethető arcát óhajtja mutatni. Immár történelmi léptékkel mérve is a magyar székesfőváros legátfogóbb, nekünk címzett szívhez szóló gesztusa a két világháború közötti utcanévadás volt, amikor tömegesen mentették át a magyar főváros arcára a történelmi Magyarország területén lévő utcaneveket, T. Simonyi Magda tanulmánya szerint 343 utca kapta az elszakított nemzetrészek szálláshelyeire emlékeztető neveket, amelyeket a Trianon után berendezkedő új hatalom az elszakított országrészeken betiltott, ezeknek eltorzított vagy lefordított névalakját hivatalosította.
Örülünk tehát, hogy ezeket az utcaneveket "a múltat végképp eltörüljük" szellemében a posztkommunizmus álproletár milliomosai, mikor a mi magyar nemzethez tartozásunkat megtagadták, ad abszurdum nem akarták megszüntetni. Ma­radt tehát, hogy a tömeges jelenségből kiemelve néhány példát is mondjak a Háromszék, Hargita, Gyergyó, Görgény, Brassó, Fogaras, de a Gábor Áron, Bod Péter, Apáczai, Bolyai és több száz hasonló név is.
Most pedig, ha szabad így fogalmazni, jóleső olvasni és hallani, hogy a szobrával együtt Budapestről kitiltott Wass Albert is teret kap, az Istenhegyi és a Böszörményi út találkozásánál található bronzturul tollát sem tépásszák, hogy lesz Gróf Ester­házy János közterület, Széchenyi tér is lesz a Roosevelt tér helyett, s a Moszkva tér is a Széll Kálmán névre hallgat.
Arra természetesen számítani lehetett, hogy nemcsak az orosz nagykövetség kér magyarázatot a Moszkva tér nevének megváltoztatása miatt – más közterület kapja majd meg –, hanem azok a hazaiak is csatasorba állnak, akik kimondottan vagy ki nem mondva sajnálkoznak, hogy a Vörös Hadseregnek Budapest összesen nyolc kerületében nincs utcaneve, hogy eltűnt Lenin, Marx, Engels, a Rosemberg házaspár, Thelmann, Dimitrov, Juliot-Curie, Kun Béla – Hortobágy városkában ma is van, láttam –, Szamuely, Rudas Lászlónak, Szakasits Árpádnak, Münnich Ferencnek és Ságvári Endrének sincs már utcaneve. A Károlyi Mihály szobráért ma is harcolnak, a Vörös Hadsereg emlékművének áttelepítése ellen ma is tiltakoznak.
Mi, erdélyiek, semmi különbséget, "másságot" nem észlelünk aközött, hogy Sepsiszentgyörgyön a darabka Petőfi utcáért tizedszer is harcba kell szállni s azok között, akik Wass Albertet egy koncepciós román népbírósági per alapján eddig kitiltották Budapestről.
Most pedig történelmi igazságtétel születik.
Az új utcanévadások elleni budapesti kárálás is ismeretes számunkra. Az ATV azt harsogja, hogy az utcanév-változtatások tízmillió forintba kerülnek. A költségeket a kerületi költségvetésekből állják. Egyetlen végkielégítés több tízmilliós össze­géből Budapest teljes utcanév-változtatási költségtöbbletét nemcsak fedezni lehetne, hanem még pénzt is takaríthatnának meg. A lakosságnak, tudtunk szerint, a lakcímcsere sem kerül pénzébe. De riogatni, mint annyi egyébbel, lehet ezzel a trükkel is.
A helyzet az ugyanis, hogy az utcaneveket egy határozattal, akárcsak Sztálin budapesti díszpolgárságát, viszonylag könnyű megváltoztatni vagy eltüntetni. Azon változtatni viszont, hogy az a ma is véleményformáló és tisztségviselő közeg – médiamunkás, ezt a szörnyű kifejezést használva –, amely egy másik világban szocializálódott és ennek most is a haszonélvezője, nehéz.