Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 09:07
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2011. június 6., hétfő: Közélet

Hétszázhetven gyermek táncolt Perkőn (Elkezdődtek a Székelyföld Napok)

A Székelyföld Napok nyitórendezvényeként került sor tegnap a kézdiszentléleki Perkőn az erdélyi gyermek- és ifjúsági néptáncegyüttesek hatodik találkozójára, melyen huszonöt erdélyi – Kovászna megyéből tizenhárom, Hargita megyéből nyolc, Maros megyéből pedig négy együttes – és négy határon túli, két magyarországi, valamint egy-egy vajdasági és felvidéki vendégegyüttes lépett színpadra.
"A közös munkát a közös ünneplésnek kell kiteljesítenie" – fogalmazott Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, aki elmondta, a Székelyföld Napokkal a helyi emberekben és az ide látogatókban egyaránt tudatosítani szeretnék Székely­föld közös értékeit, a közösen elvégzett munka eredményét. "Körülöttünk az ég felé nyúló templomok, évszázados erdők, amelyeket előttünk a nagyapáink gondoztak, mind azt mutatják, hogy itt dolgos emberek élnek. Miközben egyesek azt hangoztatják, hogy Székelyföld nem is létezik, mi azt tapasztaljuk, hogy nem csak fizikailag, hanem hagyományaiban és kultúrájában is létezik ez a régió" – emelte ki Tamás Sándor, a háromszéki önkormányzat elnöke.
Az egész napos rendezvény alaphangulatát már az indulás meghatározta, Gryllus Vilmos Kossuth-díjas előadó- és alkotóművész, a legendás Kaláka együttes alapító tagjának fellépésére nagyon sokan voltak kíváncsiak, a zö­mében gyermekek és fiatalok nagy érdeklődéssel követték a magyarországi előadó koncertjét. "Itt némiképp kakukktojás vagyok, verseket szoktam énekelni, és nem népdalokat. De a népdalok is versek, így nem is olyan nagy a különbség" – mondotta fellépése kezdetén Gryllus Vilmos.
Ezt követően a háromszéki, Hargita és Maros megyei gyermek- és ifjúsági néptáncegyüttesek követték egymást a szabadtéri kőszínpadon, a sikeres találkozó vendégfellépői: a szolnoki Corvinka Tánce­gyüttes, a gyulai Harruckern János Közok­tatási In­téz­mény tánccsoportja és a vajdasági Horgos Cibere együttes. Az előadások ideje alatt a szervezők különböző kézműves-foglalkozásokról gondoskodtak, a Gu­zsa­lyas Alapít­vány jurtája alatt kézműves-tevékenységekre, a csernátoni Csiporkázó Játszóház Egye­sület sátránál pedig szalmafonásra tanították a kisgyermekeket. Sepsi­szentgyörgyi, zaláni, kovásznai, csernátoni, maksai, kézdivásárhelyi, korondi, székelykeresztúri népművészek mutatták be alkotásaikat és a munka folyamatát, az árkosi Bálint Zoltán régi tárgyakat állított közszemlére. A hatodik és eddig legnépesebb perkői néptánctalálkozó közös táncházzal ért véget.
Hozzászólások
2011. június 6., hétfő 10:29
malmos
1228 hozzászólás
Gratulálok a gyerekeknek és a lelkiismeretes pedagógusoknak.Íme van példa!Benedek Elek megmondta a lényeg a jól végzett munka!A károgó varjakat(politikusokat,kellene elűzni ,mert hatalmi vérszomjuk vezérletében szeretik magukat ,exponálni!Szívesebben láttam volna őket a tömegben,meg amúgy van kultúrbizottsági elnök gondolom mindenik ,megyei tanácsban esetleg ők szólalhattak volna meg ,ha már hozzájárult az intézmény valamivel,de nem ezek, mindenütt mint Cseu elftárs adják az "indicatii pretioase"-t!

2011. június 6., hétfő 21:02
tibisten
600 hozzászólás
Résztvevőnek, szervezőnek, támogatónak is GRATULA!!!


2011. június 7., kedd 14:38
erdovidek
3 hozzászólás
Én is szeretnék gratulálni a jól szervezett ünnephez. Szentlélekről sok jót hallani mostanában. Vannak jó ötleteik, programjaik és a falun is látni a fejlődést. Egy jó csapat dolgozhat ott.

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Bogdán László:
Van-e, avagy nincs?
Már természetesen Székelyföld, amelynek létét, egészen a legutóbbi időkig, naivan azt hittük, kétségbe vonni mégsem lehet.

- Mózes László:
Az autonómia a jövő (Trianon-megemlékezések Sepsiszentgyörgyön)
Emlékezni Trianonra, kilencvenegy év után szemléletváltással, összefogással kezünkbe venni, alakítani sorsunkat, megteremteni a székely autonómiát – e gondolatok köré csoportosultak a szombati sepsiszentgyörgyi rendezvényeken elhangzott beszédek.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS