Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 09:07
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2011. június 6., hétfő: Sport

Egészséges nemzetnek van csak jövője: Fotosmartonos

"A fának légzésre és sűrű élénkítő mozgásra van szüksége,
amelyet szél, eső, fagy idéz elő, máskülönben könnyen kiszárad.
Éppígy igen nagy szüksége van az emberi testnek is mozgásra,
aktivitásra, komoly testgyakorlatokra vagy játékokra."
(Comenius Johannes Amos)
Pál Rozália tanítónő, a kézdivásárhelyi tanítóképző egykori diákja immár nyolc éve tanít a fotosmartonosi I–IV. osztályos általános iskolában. A képzőben Lengyel Töhötöm tanár úr oktatta a testnevelést, és készítette fel hivatásuk teljesítésére növendékeit, nagy hangsúlyt fektetve a gyakorlatra s kevesebb időt fordítva az elméletre. Pál tanítónő egyébként "fiatal korában" az atlétikának hódolt, azon belül a távfutásnak. Mindezt azért tartom fontosnak, hogy tudjuk, Pál Rozália nem idegen a testnevelés oktatásában.
– E pillanatban öt gyerek jár az I–IV. osztályba – mondja a tanítónő –, két fiú és három leány, három első osztályos, egy másodikos és egy negyedikes. Olyan ez a közösség, mint egy család, minden jót és rosszat megbeszélünk, megosztjuk egymással az örömet, bánatot egyaránt... A testnevelést heti két órában magam tanítom. Télen ebben a kicsi osztályban tornásztunk, igyekeztünk fejleszteni a különböző izomcsoportokat. (Szerk. megjegyzés: Hogy mennyire eredményesen, azt a kis Fazakas Attila be is mutatta egy sorozat fekvőtámasszal. Sokan megirigyelnék...) Na persze, ki-kijártunk a szabadba is szánkózni, szaladgálni, amennyire a tél megengedte. Más a helyzet most, tavasszal, nyár elején. Itt a szomszédságunkban a falu focipályája, az udvaron van hinta, mászóka, a gyerekek pedig nagyon szeretnek mozogni... Felszerelésünk egyébként nagyon szegényes. Ezért, na meg a kis létszám miatt körzeti, megyei versenyeken nem vehettünk részt, a községi rendezvényeken viszont igen. Szeretünk kirándulni itt, a falu körül, na meg aztán tervezünk együtt az óvodásokkal egy hosszabb távú kirándulást. A mozgás részének tekintjük a táncot is. Szer­dánként kijár hozzánk Gáspár Attila táncoktató. A testnevelés és a tánc jól megfér egymás mellett, ha kell, kiegészíti egymást.
Régi ismerős, az egykori kézilabdás Incze Mária (leánynevén Téglás Mária) fogad az óvodában, ahol immár huszonöt éve tanít (előtte még három évet tanított Szentgyör­gyön), olyan tanárai voltak, mint Fejér Ákos a 7-es számú Általános Iskolában, ahol a sport népszerűsítésére szolgáló folyosón olvasható volt az ép testben ép lélek, az ókori rómaiak aranyigazsága.
– Tizennyolc gyerek jár az óvodába – mondja az óvónő –, 14 közép-, 1 nagy- és 3 előkészítő csoportba. Nagy részük kerékpárral jön, itt aztán rendszerint tornával kezdjük a napot. Fontosnak tartom, hogy a gyerekek énjébe vésődjék a mozgás szükségessége. Amit csak lehet, játékosan oldunk meg, ha észreveszem, hogy valamelyik előírt, kötelező foglalkozáson fáradni látszanak, váltunk a játékos megoldásokra... A felszereltségünk? Nagyon sok játékunk van, na meg egy röplabdánk, mellyel fociznak a fiúcskák. Szívesen fogadnánk egy tornaszőnyeget (matracot, ha így jobb), egy-két bordásfalat, tornapadot... Sokat kirándulunk itt, a környéken, természetesen dalolva. Nem is olyan régen részt vettünk a Tágasságot nekünk is népi gyerekfesztiválon, botos tánccal léptünk fel. Pénteken itt szervezzük meg a Községi gyermeknapot, melynek középpont­jában a mozgás szerepel sok ügyességi ver­sennyel. Aztán következik a Gidófalvi iskolanapok rendezvény, majd a tanévzáró. Mindkét rendezvénynek célja, hogy közelebb hozza egymáshoz a község gyermekeit, ezért aztán túl a népi gyerekjátékokon lesz sport, mesemondás, tánc. Ami hiányzik szerintem a rendezvényeink sorából, az a tornaünnepély. Én Fejér Ákos tanár bácsi idejében ebben nőttem fel, ezt láttam annak idején itt, Gidófalván is Székely Gyöngyi tanárnő szervezésében. Ezeken az ünnepélyeken jó volt látni a gyerekek helyes testtartását, korrekt járását, mozgáskészségét, ügyességét. Így aztán ne csodálkozzon, ha azt mondom, hogy régi álmom a tornaünnepély megszervezése, na meg aztán vágyam egy különálló terem itt, az iskolában, melyet a testnevelésre szenteljünk, hogy télen-nyáron biztosított legyen a feltétel a mozgás, a testnevelés és a sport még jobbani megszerettetésére.
Úgy legyen!
Ennél jobbat, ennél többet nem kívánhatok a két lelkiismeretes és sportbarát pedagógusnak.
Hozzászólások
2011. június 6., hétfő 11:57
malmos
1228 hozzászólás
Ez igen,nincs egy matrac Fotosmartonosban,de a szocreál Bodok szálló megvételére van 1 milla eurónk!Éljen Székelyföld,na így lesz nekünk egészséges népünk és autonómiánk! És a felnövekvő generácijó azzal mi van !Bőjte Csaba 63 árvaházat hozott létre,mentve minden egyes lelket!Hol itt a szív a lélek?!Kerestély Irma főtanfelügyelőtávirányítóvezérasszony meg kofereciatermekről álmodik!Jót adott az Isten szegény székely népnek ,fájin politikusaink vannak!

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- :
Túl a sportesemény ötödik kiadásán (Sportnapok)
Csütörtöktől vasárnapig ötödik alkalommal mozgott és sportolt együtt Sepsiszentgyörgy apraja-nagyja.

- :
Reménységek: Molnár Adolf
1993. július 12-én született Kézdivásárhelyen Szabó Ildikó és Molnár Antal fiaként.
Ötödik osztályban kezdte a jégkorongedzéseket Kézdi­vásárhelyen Márton Sándor edzővel.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS