Nem csak baj van Köpecen

A falukapuban
Tetszetős látvánnyal fogad az a falu, melynek nevéhez a baj van Köpecen szólásunk is kapcsolódik. A Barót irányából érkező faragott, díszes és mégis mértéktartó külsejű új falutáblával találkozik, a déli bejáratnál rendezettebb temető fogadja, mint valaha, s mint mondták, annak új kerítését a helyi egyház és a baróti hivatal közösen készíttette. Megújult a temetőben trónoló, jelenleg görögkeleti templom is, csak harangjainak hangja a régi. Szép harangját rekvirálta 1916-ban a nagyszebeni m. kir. hadvezetőség, helyette ajándék gyanánt a România Carboniferă 1926-ban újat öntetett a nagyszebeni Schieb gépgyárban. Megmaradt kis harangja, amelyet 1859-ben öntött Kiss István sepsiszentgyörgyi harangmíves mester édesapja, Kiss János Olt utcai műhelyében. A "halálkanyar" után feltűnik a szépen restaurált Hoffmann-kúria, balról a tűzoltószertár régi épülete, s mint kiderül, egyik szobájában a falusi könyvtárnak kellene működnie.

– Igen, ott raktározzuk a falu könyveit – tájékoztat azonnal Pál István, a baróti tanács tagja, falufelelős, de hogy milyen állapotban, ki felel értük, azt pillanatnyilag nem tudta megmondani. Nem is firtattuk tovább, hisz ebből is kitetszik, hányan olvasnak a falu közkönyvtárából. Rég bezárt – mondták, a kulcs talán a polgármesteri hivatalban. Nyáron tataroznák az épületet: cserepet és deszkát kértek a baróti városvezetéstől, a kézi munkát kalákával fogják megoldani. Kicserélték az utcai világítás lámpatesteit, javult a közvilágítás – tudtuk meg –, de adódnak még gondok, például a mezei utakkal.
Pál Hajnal elmondta, Köpecen nincs baj a kalákás székely szellemmel. Farsangoláskor bebizonyosodott, akar tenni a köpeci ember a közért. Már régebben megalakították az ún. Farsang-családot, melynek közel tizennyolc tagja hasznos közérdekű munkát végzett. Túl azon, hogy a köpeci ivóvíz- és szennyvízcsatorna-rendszert még csak tervezik, sínen a háztartási szemét összegyűjtése, amit a sepsibükszádi székhelyű Salubriserv végez.
– Fontosabb most a kultúrotthon belső javítása és meszelése – folytatta Pál István –, mert a kicsengetések és más rendezvények számára működőképessé kell tenni. Sajnos, anyagiak hiányában a padlózat kicserélése most elmarad, így egyeztünk a polgármesterrel, mert nem üti a széle a hosszát: az elvégzett munkálatokat is mind önerőből pénzelték. Néztem tegnap a miklósvári kultúrotthont. Ott lebetonozták a pádimentumot, és téglacsempét raktak rá. Praktikus lehet, bizonyára nekünk is beválna. Sajnos, a nyílászáróknak is csak egy részét tudtuk kicserélni, az épület piacos felén, a többi ablak hátravan még. Ha lassabban is, de haladunk. Most várjuk a kavicsot, megújulnak a mellékutcák burkolatai, kicsit szépül a falukép.

Ha Hoffmann Géza felébredne
Hoffmann Géza felvidéki ember volt, a selmecbányai bányászakadémia elvégzése után lett az Erdélyi Kereskedelmi és Hitelbank Rt. tulajdonát képező köpeci Erdővidéki Bányaegylet Rt. második igazgató mérnöke. Keze alatt virágzott a bányaipar, bekapcsolódott Erdővidék közéletébe, szerkesztette a hasonnevű hetilapot, felesége is erdővidéki volt. Ha ő, az egykori tulajdonos felébredne, bizonyára azon csodálkozna, hogy egykori lakása, mely a kúria nevet viselte-viseli ma is, semmiben sem változott: restaurálták, tágas nagytermében a késő klasszicista oszlopfőket is megtartották, udvara azonban gyerekkacajtól hangos, osztálytermekké alakított szobáiban működik a köpeci általános iskola.
– Ötvennégy tanuló és harminchárom óvodás a létszám – tájékoztatott Tordai Gyöngyike iskolafelelős, akitől megtudtuk, hogy tavaly a tanulólétszám miatt bizony veszélyben volt a felső tagozat. – A szülők, az erdő-közbirtokosság nagyon kiállt mellettünk, ugyanis az épület ma a közbirtokosság tulajdona, és a falu iskolája bérmentesen használhatja. Négy össze­vont osztállyal működünk, kettő az alsó, kettő a felső cikluson. Felmerült régebben, hogy nevet is kapjon a kis intézmény, de mivel most a baróti Gaál Mózes-iskolához tartozunk, erről lemondott a faluközösség. Különösebb panaszunk nincs. Már intézkedett Nagy István polgármester, hogy jobb tüzelőt kapjunk az ősszel. Készülünk az évzáróra.
Azokat a köpeci gyerekeket, lányokat és fiúkat kerestük itt, akik a csodálatos módon újraszületett helybeli fúvószenekar tagjai. Né­hányukat délelőtt az iskolában találtuk. Szász István, Akácsos Hunor, Ágoston Zsolt, Szép Beáta, Barabás Huba és Demeter Izabella – jegyeztük a jövő zenészeinek nevét. Örömmel mondták: egy éve indult újra a zenekar, munkájuk nyomán a bányászfaluban újra megszólalt a fúvósmuzsika, mely közel másfél évszázados hagyományra és múltra tekint vissza: Köpecen 1882-ben tizenkilenc tagú fúvószenekar alakult, tagja lett a falut és a bányát is magában foglaló Köpeci Zene- és Közművelődési Társulatnak.

– Hányan élnek még abból a zenekarból, amelynek ön is tagja volt, hogyan született az új gyermekzenekar megalakításának gondolata? – kérdeztük Bíró Jánostól, aki régi muzsikustudományát frissítette fel, képezte magát, karmesteri tanfolyamot végzett Rétyen, hogy élére állhasson az új ifizenekarnak.
– Köpecen mindig volt igény a muzsikára, de az új fúvószenekar megalakításának ötlete Nagy Károly esperes úr nevéhez kötődik. Természetesen, az nem lett volna elegendő, de az anyagiakat, mármint a hangszerek árát is felajánlotta, amit az erdő-közbirtokossággal közösen tettek ki. Természetesen vállaltam, hogy megtanítom a fiatalokat. A régi zenekar kihalt, kiöregedett. A régiek közül még él Lázár Vilmos, Szőcs Sándor, Kertész Imre és Sebestyén Samu. Működött ez a bánya idejében is, emlékezhet ön is, hogy tagja volt az Olaszteleken élő Kósa Bálint is. Úgy éreztük, hogy be tudnánk kapcsolódni a háromszéki fúvósmuzsika pezsgő mozgalmába, hiszen ott a rétyi kiképzőközpont. Megkezdtük a munkát, s amire megérkeztek a hangszerek, a fiatalok már ismerték a kottát, úgyhogy csak fújni kellett. Az esperes úr az iskolában termet biztosított számunkra, ahol a próbákat tarthatjuk, gyakorolhatnak a fiatalok. Olyan jól haladtunk, hogy 2009. október 31-én, a reformáció napján már felléptünk a templomban. Tavaly megünnepeltük a zenekar egyéves születésnapját, koncertet adtunk a kultúrház nagytermében. Felléptünk már Baróton, voltunk Zágonban, temetéseken is zenéltünk, a Barót Napokon, meghívtak a Miklósvár 800 éves rendezvénysorozatra is.

– Milyen a repertoárjuk?
– Igyekeztünk gyarapítani. Az volt az elvem, hogy ha a népdalokat, népdalfeldolgozásokat előnyben részesítjük, azzal zenei anyanyelvünket ápoljuk, és ez nem kevés, egy tégla a megmaradás esélyeihez. Szeretjük az indulókat, a katonadalokat, csárdásokat. Tovább is léptünk, tanulunk filmzenét, operettszámokat, hallgatókat, nosztalgiázunk a hetvenes-nyolcvanas évek tangóival, keringőivel, s a fiatalok kedvéért játszunk már diszkót és popzenét is.
– Hány tagja van az együttesnek? Milyen a tagok életkora?
– Velem együtt tizennyolcan vagyunk. Tíz­éves korukban kezdtek muzsikálni azok a gyerekek, akikkel az iskolában szóba állt. Vannak középiskolások is, a legidősebb 16 éves. Július 10-én megyek karnagyképzőre Rétyre, és 25-én tábort szerveznek a gyerekeknek. Tavaly is ott táboroztunk az egész együttessel, nagyon sokat tanultunk. Sajnos, most kissé nőtt a részvételi díj, s már jelezték a szülők, hogy nem fogják tudni fizetni a tábort. Most tartottuk az RMDSZ tisztújító gyűlését a faluban, Bán Annamária az új elnök, alelnök Pál Hajnika. Megragadtam az alkalmat, elmeséltem gondjainkat, és kértem az anyagi segítséget, hogy el tudjam vinni a gyerekeket a táborba. Megfogalmazódott egy olyan elképzelés, hogy koncerteznénk Erdővidék falvaiban, s a belépőkből össze lehetne kovácsolni a szükséges összeget.
Bizonyára olvasóink is érzékelik, mily szükséges minden településen egy-egy zenekar, s hogy a köpeci református egyházközség meg a közbirtokosság a legnemesebb célok érdekében áldozott. Újraszületett Köpecen az az együttes, amely a letűnt rezsim legnehezebb éveiben vállalta, hogy kedvet, derűt varázsol a szürke hétköznapokba, bányásznemzedékeket, bányaszerencsétlenségek áldozatait kísérte utolsó útjukra. Része ez a változó Köpecnek, ahol nemcsak baj van, hanem új és nemes hajtás is a régi tőkén.