Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 07:55
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2011. június 7., kedd: Máról holnapra

Gyémántok és csiszolók

Lokálpatrióta érzelemvulkánok kitörése kísérte László Attila budapesti diadalútját. És ez úgy is van jól, hogy a kézdivásárhelyi fiú győzelme a Csillag születik tehetségkutatón a legglobalistább gondolkodó esetében is a szűkebb pátria büszkeségét tolja az előtérbe. Mert itt van egy srác, aki – akár a népmesében – hamuban sült pogácsával a tarisznyájában elindult, s most íme, övé a királylány és a fele királyság. És vele együtt egy kicsit a miénk is.
Nehéz eldönteni, meddig kell tartania ilyenkor az önfeledt pezsgőzésnek, és mikortól számít ünneprontásnak a legjobb szándékú féltés is. Mert az első jelzések már korábban megérkeztek, amikor Attila talán még csak az első próbatételen jutott túl a királylány kezéért zajló vetélkedőben. Hogy bezzeg a tavalyi Erdély hangja elnevezésű versenyben a zsűri a döntő közelébe sem engedte a gyereket, az igazán hozzáértőknek pedig egyértelműen tetszik. Lehetne elkezdeni sorolni a két verseny eltérő elbírálási szempontjait, de nem érdemes, hiszen végső soron szubjektív döntésről beszélhetünk, s a kör itt be is zárul. Sokkal fontosabb ennél, mi lesz, mivé engedik, hogy legyen a kézdivásárhelyi tinisztár.
Attila lenyűgöző módon jelenített meg a budapesti vetélkedőn egy bizonyos dalstílust, ehhez megnyerő külső, bájos-szégyenlős mosoly társult, jó adag eredendő naivitás – és készen is volt a nyerő koktél. A kereskedelmi televíziók tehetségkutatójának embert próbálóbb része azonban csak ezután kezdődik: a celebformálásba való befektetésnek gyorsan meg kell térülnie, s erről aláírandó – vagy már előzetesen aláíratott – szerződések rendelkeznek. A legutóbbi Szent György-napok egyik vendége, Somló Tamás szavaival élve: ez a műfaj nem a tehetségnevelésről szól, a képletet számok alkotják, többek között a lenyúzott bőrök mennyiségéről, aztán a többség számára jöhet a süllyesztő.
Kézdivásárhely összmagyar hőse még gyerek. Emberi és énekesi szempontból egyaránt. Ennek a hihetetlenül önbizalomerősítő, lelket acélozó győzelemnek a birtokában most kellene józannak maradni, tanulni, hangot, énektudást csiszolni, megalapozni egy hosszú távon sikeres, egzisztenciális biztonságot kínáló pályát. A Csillag születik-győzelem nem a csúcs, csak alaptábor a csúcstámadáshoz. Ezért hát, Attila, vigyázz magadra! És kedves szülők, vigyázzanak Attilára, mert más nem fog vigyázni rá. Nem ellene, érte aggódom.
Hozzászólások
2011. június 7., kedd 06:56
Traven
391 hozzászólás
Mi nem. Majd vigyáz rá a JÓ Isten. Szép, szép.. sokan hallanak Kézdiről, székelyekről stb Attila által avagy révén. De maga a verseny idiótáknak való. A szubkultúrát fogyasztó, kukkoló tömeg pénzéért folyik a harc. Attila ? Ezköz a bunkó, esemesező szájtátik lefejésére. Szintiszta rabszolgaság és ebben a folyamatba van pofájuk kizsákmányolni gyerekeket is. Dögöljetek meg, ti világ megrontójai !!!

2011. június 7., kedd 07:31
hillsnail
317 hozzászólás
szomorú

2011. június 7., kedd 08:43
lacafaca74
2661 hozzászólás
Traven a lényegre tapintott.

2011. június 7., kedd 09:03
malmos
1228 hozzászólás
Traven a modern hittérítő:-)És mi a kultúra csak az mit pár ezer ember művel?Valamiféle kitörést csak jelent egy ilyen "só" műsor!Szerinted mikor lett volna pénze Attilának ,vagy miből,hogy kicsit feljebb jusson a" felsőbbrendű kultúrkörökbe"?Lehet hogy elkallódik,de esélye van és az a fontos!Kitört a varga város"fogságából"reméljük jóhiszemű emberek, majd segítenek neki karriert csinálni!Hajrá Attila,hajrá magyarok!

2011. június 7., kedd 09:30
zozo08
59 hozzászólás
igaza van Travennek dogoljenek meg avilag megrontoi !!

2011. június 7., kedd 09:54
bjanos
905 hozzászólás
Nem tudom feldolgozni hogy mindig a jo háterében rosszat látok gunyt űztők azokbol akik Atillát a csucsra vitték itt Atilla kell hohy tovább bizonyitjon és helyt álljon,most jőt el az a pillanat Atillának tovább kell lépnie tanulnia ,meg van a lehetősége és én bizok benne mert látom egy rendes szorgalmas kiss fiu benne van a Székelyvirtus Kézdin medeg vitte volna semedeg legfenneb egy fűstős kiskocsmában zenélgetne.Ezt azért irom mert a Kézdivásárhelyi zsűri ki szavazta pofáre mentek itt látszik hogy mennyit értenek a zenéhez a sok gazember ,Igy legaláb bebizonyosodott a zsűri hozzáértése csak igy tovább román modra.kinek van péze az halad.

2011. június 7., kedd 11:02
doboa61
1854 hozzászólás
"az igazán hozzáértőknek" tetszett?
De hiszen ez egy nagy hszonnal járó üzleti vállalkozás, mint maga az RTL is. Az értékelés szempontja ennek megfelelő, természetesen a hozzáértés is.
Kétségtelen, hogy az ő szemponjaik szerint értékelve döntöttek. És nekünk kedvezően.

Bár nagyon jól eső érzés, ha egy hazámfia székelyföldi gyerek veri a mezőnyt, azért ne essünk abba a hibába, hogy művészi viadalnak tekintsük azt, mi ott történt.
A maga nemében kiválót nyújtott a fiúnk, és ezért lehetünk is büszkék rá. De Traven nem a levegőbe szólt. Somló Tamásra is érdemes figyelni. Ha a jelenséget a maga helyén értékeljük, és nem esünk túlzásokba, akkor nagyon jóleső érzés, hogy ezen a téren is "tudunk labdába rúgni", sőt, még meccset is nyerhet a mi játékosunk. Hajrá!

Kedves bjanos!
Az RTL-en és a füstös kocsmán kívül azért akad még pódium. De az egy másik klasszis, másik dimenzió.
Annak is meg van a maga közönsége, és az kétségtelen, hogy az nem a légkönnyű szórakoztatónak nevezett műfaj. Köztudottan, abban a közegben zenei és előadói tudás kell, nem elég jópofának és "tömegcikknek" lenni. Mint ami maga az RTL jelenség egésze. Igénytelen tömegárú. Ebben van az "üzlet".

Legalább is én így gondolom, így látom.

2011. június 7., kedd 11:05
Kheops
814 hozzászólás
Traven tokeletesen a lenyegre tappintott!Ez viszont nem von le semmit a gyerek erdemebol,o szerencsere nem igy fogta fel a dolgokat.De nem szentsegtores az sem,ha mi felnottek maskepp latjuk a dolgokat.En csak a donto veget lattam,de a vegen focidrukkerkent orditottam fel,tizedmagammal a lakonegyedbol!az iviw-en persze kizartam azokat akik valami takacsnikolasz klubba hivtak.El lehet kuloniteni a dolgokat...Persze,hogy minden felelos ember izgul a gyerek tovabbi sorsa miatt...Hiszen vegul is valahol magukat szavaztak be a dontobe.Ez egy modern cirkusz,ezer gomb van a taviranyitokon, lehet valtani.Igaz hogy penzre megy ki a jatek,ez a szemfenyvesztesnek egy humanusabb modja,mert mindenki nyertesnek erzi magat!Legboldogabb az az ismerosom.aki sajat bevallasa szerint eddig cirka 10 regi milkot sms-ezett el,szerinte megerte.Hat el tud valaki igazodni valamin?dogoljenek meg a vilag elrontoi!

2011. június 7., kedd 16:37
eberendre
1632 hozzászólás
Én a gyermeket és szüleit ünneplem, a gyermek pedig rászolgált. Hiszen, hogy voltak többen, egyesek támogatták, mások tanították vagy tapasztalatot feleztek vele, akik neki szurkoltak és azért imádkoztak, hogy jó oktatót és megfelelő mestert kapjanak. Olyan kaptár elé került, amelybe még besodorhatják, elveszejteni, vagy akár ki is forgathatják, hogy felelőtlennek mutogassák. Én a magam részéről a kritikus úrban nem bíznék, de a gyermek fog tülekedni a bírálat helyett kapható simogató szókért, a kritikus majd kivigyorogja, s a gyerek letörik, mint a bili füle. Köszönet azoknak, akik a zene alapköveit rakták le neki! Köszönet mindenkinek, aki bízott benne!

2011. június 7., kedd 20:45
colnago
62 hozzászólás
Ez a TV- műsor is egy termék, RTL Klubnak pedig az az érdeke, hogy minél többen „megvásárolják” a termékét, hiszen a magas nézettség magasabb reklámbevételt eredményez, minél népszerűbb a műsor, annál nagyobb lehet az SMS-ekből befolyt összeg is. Attilának viszont egy lehetőséget adott amit remélem ki tud aknázni.Gratulálok neki! Személy szerint (félre téve az patriotizmust) nem az Ő teljesitménye tetszett a legjobban, Ádám és a tánc csoport magasabban teljesitett, náluk már nem elég a puszta tehetség, kemény munka szükséges az ő szintjük eléréséhez.

2011. június 7., kedd 22:40
PityiPal
1632 hozzászólás
Nekem, személy szerint, a kicsi székely tudatán kivüli érdeme tetszett a legjobban, hadd írjam úgy-jól esett.Jó érzés volt, hogy függetlenül politikai meggyőződéstől, minden, sms-küldő egy célért mozdult meg: a kicsi székely Attiláért!Összefogtunk és közösen emeltük a pódium legfelső fokára!
Hát ,testvéreim, más síkon ezt nem tudnánk megtenni?
Egyébként , ha odafigyeltek, minden téren ez a szubkultúra-mozgalom a menő.Hiába hőzöng az igazi értéket kedvelő szürkeállomány, bizony, a népnek nem az kell.Megaztán meg sem érti a magas kultúrszintű információt.Tehát, a többségnek is kell szórakozni, és erre, az ilyenre a vevő!


2011. június 7., kedd 23:01
doboa61
1854 hozzászólás
PityiPál: Hát,testvéreim, más síkon ezt nem tudnánk megtenni?
Ez szép gondolat. Csatlakozok.
Bár akadnak ellenfeleink, magyarul beszélők is bőven, mégis úgy gondolom, hogy mi vagyunk többen.
Hát akkor kéz-kézbe, és lépjünk együtt.
Erre hív, szólít az EMNT is.

2011. június 8., szerda 10:57
bjanos
905 hozzászólás
Kőszőnet a jo istenek hogy megáldotta ilyen fiatalom ilyen szép hangal,ezt is tegyűk hozzá.

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Kisgyörgy Zoltán:
Lécfalva kettős ünnepe
Kegyelet és tisztelet az utókor részéről az 1950-ben, a kollektivizálás idején kiemelt és elhurcolt lécfalvi lakosok iránt! Állíttatta a Lécfalvi Református Egyház a kiemeltek és leszármazottak támogatásával az Úr 2011. esztendejében – olvasható a kisborosnyói Bartha Árpád faragómester készítette emlékkopján, amelyet múlt héten avattak a templom cintermében.

- :
Kivásárolnák a magyar államot
A kolozsvári önkormányzat fizesse vissza Magyarországnak azt a mintegy 400 000 eurót, amellyel Budapest hozzájárult a Mátyás-szoborcsoport restaurálásához – javasolta Horea Uioreanu. A liberális képviselő így oldaná meg az emlékmű elé helyezett, vitatott feliratú tábla miatt kialakult konfliktust.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS