Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. június 8., szerda: Közélet Szakképzés falun élőknekFalvakon élők számára szervez szakmai tanfolyamokat a megyei munkaerő-foglalkoztatási hivatal, egyrészt azért, mert az állástalanság mértéke vidéken jóval nagyobb, mint a háromszéki városokban, másrészt szeretnék elérni, hogy az ott élő munkanélküliek próbáljanak hosszabb távú foglalkoztatási lehetőségekben gondolkodni, ne csak alkalmi munkába kapaszkodjanak. A szakképzés főként a szociális segélyből – ez családtagok száma szerint változik (például egy fő 125 lejt kap, négyen 390 lejt) – élő rétegnek szól, ugyanis ezek az emberek találnak legnehezebben munkát. A háromszéki községekben év eleje óta ugyan csökkent a szociális segélyért folyamodók száma (közel 4700-ról 4400-ra esett vissza), de vannak olyan települések, ahol egyre többen kérik ezt a minimális juttatást. Ebben Előpatak vezet, ott több mint hatszáz fő, vagyis család igényelt szociális segélyt, viszont négyszáz és kétszáz között változik az igénylők száma Bölönben, Gelencén, Kőröspatakon, Zágonban, Baconban, Nagyborosnyón, Bardocon és Hidvégen. Főként a kisebb falvakban nehéz álláshoz jutni, az ajánlatok közel háromnegyede továbbra is városba szól (Sepsiszentgyörgyön például jóval kevesebb a szociális segélyért folyamodók száma), ugyanakkor a falun élő munkanélküliek általában nem tudják kifizetni az ingázás költségeit. A vidéki állástalanok helyzetét az is nehezíti, hogy az ott élő fiatalok között vannak, akik még az általános iskolát sem fejezik be, így őket szakmai tanfolyamra sem lehet beírni, ez a probléma a roma közösségeket sújtja leginkább. A falun élő munkanélkülieknek ingyenes tanfolyamokat (falusi turizmus, kereskedelem, vendéglátóipar stb.) szervez a megyei munkaerő-foglalkoztatási hivatal, főként olyan szakmákban gondolkodnak, amelyek hosszú távon biztosítanak munkalehetőséget. Amennyiben egy településről összegyűl egy tizennégy fős csoport, akár helyben is megoldható a képzés. Szerző: Mózes LászlóCikk megjelenítése: 747Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 1Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. június 8., szerda 09:48
dinibacsi 4945 hozzászólás Na ezt megnézném,mikor a félanalfabéta cigányokat kiképezzük,mondjuk,vasutasnak!Itt meg kell érteni egy problémát?Itt nem a magyarokkal van baj,mert tudom,hogy mikor megszüntek a Sztgy.i munkahelyek,a falusi ember hazament,elövette az ekét,és elkezdett gazdálkodni!Szinte mindenkinek volt,van földje,müveli,és él!Itt a nemzetszaporitás nevében kitermelt cigányságról van szó,amelyik nem tud,és nem is akar beilleszkedni a társadalomba!Lopnk,csalnak,ingyenélö segélyen felnött generáciok!És szegény Dolfit kinyirták!
2011. június 8., szerda 16:20
ozi 347 hozzászólás TISZTELT DINIBATYAM ,AZ EN ERTESULESEIM SZERINT EBBEN AZ UGYBEN ADOLF NEM FOG SEGITENI.A MINAP JUTALMUL A JO MAGAVISELETEERT ,2 HET ELTAVOZAST KAPOTT SZT. PETERTOL.3NAP MULVA NAGY DOROMBOLES EBRESZTETTE FEL A MENYORSZAG KAPUSAT.PETER KINEZ AZ ABLAKON ,HAT ADOLF DORGETI AKAPUT .PETER KISZOL ;HE ADOLF 2 HETET KAPTAL ,MIERT JOSZ VISSZA 3 NAP UTAN:? ADOLF; PETER LEGY SZIVES ENGEDJ BE, ODALENT MINDEN MEGVALTOZOTT ,NEM NEKEM VALO! PETER ;MIERT ADOLF:? ADOLF ;HAT KEPZELD EL PETER ,A NEMETEK UZLETELNEK A ZSIDOK MEG HABORUZNAK! UGY, HOGY DOLFIRA NE SZAMITS
2011. június 8., szerda 16:44
dinibacsi 4945 hozzászólás Sajnos,de neki otthon is lenne dolga,valami törökök is várják s rendszabályozást
2011. június 8., szerda 17:42
malmos 1228 hozzászólás Tény hogy falun,addig volt viszonylag jó helyzet amikor Tsz összeomlás után egy pár évig(melynek fölét a komcsi klán vette le!) bármit,bármennyit el lehetett adni,ma már másként áll a helyzet,hektikus 3-4-évente jövedelmező a mezőgazdaság ,de enni inni addig is kell ,meg zsózsó kell a következő évre is újra befektetni Dinibatya!Nem éppen fényes a helyzet,ha csak abból nem indulsz ki amit a terepjáron száguldozó TSZelnök,mérnök,brigádos,agromecfőnök,pártitkár akik szétlopták a kollektivet,állami gazdaságokat,hogy 3 évig sem vegyszert,sem műtrágyát ,sem vetőmagot nem kellett vegyenek!Méga földeket is bitorolták,mert sok helyen ki sem lett mérve 1994-95-ig!A gépállomás főnökei nekik küldték először a traktort amig nekem csutikára ették a bogarak ,mert nem volt a földemhez eszköz!Még egy háti permetezőért is Magyarországig kellett utazzak még 92-ben!Szegény szorgalmas székely nép csak a makacssága és szorgalma miatt van ott ahol van,és nem a tehenet legelteti az árok szélén ,mint a regátban!
2011. június 8., szerda 17:49
malmos 1228 hozzászólás Hol voltak a magyar értelmiségiek ,mezőgazdász szakemberek,mérnökök,megyei fóőmezőgazdász Bagoly eftársal az élen csinálták az üzleteiket!Akutya sem törődött azzal,hogy egy faluban 2000 hektár földre 200traktort vegyenek az emberek!Senki nem magyarázta el nekik,hogy legalább családokon belül gépkörben gondolkodjanak,félteka gyorsqan kifejlődő konkurenciától!Szakmai irányítás népért való felelősség?!Nuku!Orbán eftárs is csinálta a saját boltját!Fájin összefogás,csak szavazata kell a szegény székely népnek!Ez az én igazságom!Sajnos sokunké ezreké!Ennek semmi köze a komunistáskodáshoz előre kikérem magamnak,ha netán valakinek csípi a szemét!
2011. június 8., szerda 17:53
malmos 1228 hozzászólás Így úszott el sok tőke ,ami lehetett volna kis asztalosműhely,gatter,lakatosüzem,kisválalkozás!Ma ócskavas!UDMR ?MPP? Mi a véleményetek ?Valahogy úgy vagytok vele mint Bösze a nép dolga ,hogy túléljen mindent!Politikai felelősség?Hegyeshalomtól nyugatra?
2011. június 8., szerda 18:04
dinibacsi 4945 hozzászólás Figyelj,malmos,én abbol indultam ki,hogy sztgy.ön megszünt az IMASZ,IAIA,Brassoban a Steagu stb!Az ott dolgozo falusfeleim egyszerüen eladták városi laksaikat,és hazajöttek a szülöi házba,és nekifogtak valaminek,föleg gazdálkodni,de volt aki kovács lett,más esztergályos stb?Ezek nem kértek,könyörögtek,hanem ugy ahogy tudtak,termelni kezdtek!És a legetö legnagyobb maarhaság a tszek megszüntetése volt!Több kárt okozott csak lerobbantott,ellopott épületben és szerszámban,mint a világháboru!Csak annyi kellett volna,hogy átnevezzük társasnak,és alapszabály alkotni,komoly emberekkel!Nem kellett volna oda semmilyen agytröszt,csak becsületes vezetö!Minden megvolt?felszerelt pajták,géppark,munkaerö,irodahelységek,ezeket mint sztmaszatoltuk,valakik,akik addig is,jóljártak,a köznép pedig turhatja a földet faekével!Mert hidd el,láttam olyat,láttam bivalyal összefogott tehenet szántani,láttam karincábol árpát vetni,a XX sz.végén,Europának a Romániának nevezett torzszülöttében!Tehát az akarat megvolt,megvan,és semmi szükségem arra,hogy okos szobamezögazdászok oktatgassanak!Viszont nem ártana valami olyasmire kiképezni a népet,miként is tudjon eligazodni a bürokrácia utvesztöjében,meg lehivni egy pályázatot,de ennek már semmi köze a mezögazdasághoz!Ezt szivesen venném,de akkor miböl élnek meg az ezzel foglalkozók!
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||