Wass Ottilia (Erdélyi nagyasszonyok)

Józsa Judit kisplasztikája
Fotó: Gedai Csaba

Ottilia klasszikus műveltséggel bírt, több nyelvet beszélt, s cegei birtokán magyar és német nyelven írt versei a korabeli lapokban jelentek meg. Bár számos kérője akadt, soha nem ment férjhez. Egy újabb szerelem: a nagy utazó, Rosti Pál iránt, annak korai halála miatt nem vezetett boldogsághoz. Így lett költészetének legmeghatározóbb eleme a beteljesületlen szerelem okozta fájdalom. Erős önkritikával írta verseiről, hogy "tűzbe velük, odavalók". Egy életen át támogatta az irodalmat, művészetet, híres volt jótékonyságáról. Fejedelmi adományt hagyott a tanulni vágyó református lányoknak, birtokát is erre az egyházra, könyvtárát pedig a szászvárosi Kún-kollégiumra hagyta. Műgyűjteménye, képeslapjai, levelezése, a Wass család levél- és dokumentumtára, valamint kolozsvári lakóháza az Erdélyi Múzeum Egyesületé lett. 1917-ben halt meg Kolozsváron.
A kisplasztikán kezében bőségszarut tartva jelenik meg. Portréját a kolozsvári leány-főgimnáziumban lévő fényképe alapján mintázta meg a kerámiaszobrász. A bőségszaruból kibuggyanó gyümölcsök, virágok a jótékonyságnak és a gazdagságnak a jelképei. Az erények mindenike jellemezte a nemzet közkincsét gyarapító mecénás költőnőt. A sors megtagadta tőle a személyes boldogságot, de tetteivel emberöltőket gyarapított és boldogított. Házsongárdi síremlékén a virágok soha nem hervadnak el.