Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. június 9., csütörtök: Közélet Egy régióba külön utakon? (Közigazgatási átszervezés)Össze kellene ülniük a három székelyföldi megye önkormányzatainak, és ezen az együttes tanácskozáson a népképviseleti demokrácia elve alapján ki kellene mondaniuk: nem egyeznek bele, hogy Kovászna, Hargita és Maros megyét bármilyen más megyével közös régióba próbálják sorolni – javasolta Fazakas Tibor, az MPP országos alelnöke, a háromszéki megyei testület tagja. ![]() A hármat együtt, mások nélkül
Fazakas felhívással fordult Kelemen Hunorhoz, az RMDSZ elnökéhez is, hogy támogassa az együttes ülés összehívását, és biztassa arra az RMDSZ-es többségű tanácsokat, fogadják el a javaslatot. Emlékeztetett: egy évvel ezelőtt is az egy régióba tartozás akaratának kinyilvánítását javasolta, amikor Kovászna és Hargita megye közös tanácsülését tervezték. Végül a politikai ellentétek miatt az az ülés elmaradt, az RMDSZ az MPP-t, a polgáriak pedig a szövetséget okolták ezért. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a Háromszék kérdésére leszögezte, nem értenek egyet a demokrata-liberálisok javaslatával, ám "még nincs végleges képlet arról, pontosan mit és hogyan gondolnak". Azt is hozzáfűzte, "nem Fazakas Tibor mondja meg, mit tegyen az RMDSZ". "Az a Fazakas Tibor osztogat tanácsokat, akinek a cégénél egyetlen magyar felirat sincs? Kivel fogjunk össze, a baróti polgármesterrel, aki a magyarellenes Dan Suciut veszi maga mellé tanácsadónak? Vagy Kézdivásárhely városvezetőjével, aki csak románul teszi ki az irányjelző táblákat?" – tette fel a szónokinak szánt kérdést Tamás Sándor. Elmondta, sokszor, sok formában kinyilvánították: egységes, különálló régióban képzelik el a három székelyföldi megyét, és most is megfogalmazták, hogy nem tartanak elfogadhatónak más regionális átszervezési megoldást. Tamás Sándor leszögezte, az RMDSZ foglalkozik a kérdéssel, tegnap Marosvásárhelyen a három tanácselnök találkozóján ez is napirendre került. Szerző: Farkas RékaCikk megjelenítése: 1516Olvasóink értékelése: 4.75Szavazatok száma: 8Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. június 9., csütörtök 06:27
leopold 1036 hozzászólás sajnos maros megye nem nagyon akar egy regioba lenni velunk es a csikiakkal.kedves nacionalista polgalmester Vasarhelyrol bemutatkozott....http://www.realitatea.net/primarul-din-tg-mures-despre-regiunea-mures-harghita-covasna-o-uniune-cu-doi-handicapati_842559.html
2011. június 9., csütörtök 09:01
torja 300 hozzászólás Ezért kell a történelmi székelyfölben gondolkodni és akkor holmi polgármesterek nem tudnak beleszólni!!
2011. június 9., csütörtök 09:06
Mk 301 hozzászólás Nagy pácban lehet Rózsa Sándor, hogyha ilyen Nagy István, Rácz Károly töltetű konfettivel ködösít, ez románul abureală, ez a fajta megnyilatkozás.
Látvány elemek nélkül nem lesz semmi a Székelyföldi régióból. Most médiaharc folyik a régiók átszervezésért, nem tart sokáig, csak a parlamenti vakációig, most tessék lépni. Kedves RMDSz fel kell venni a kesztyűt. Fel kell ismerni az alkalmat, TESSÉK lépni. Mutassák fel a pártprogramot, a magasba. Férfiasan. Akár pödörhetnek egyet a bajszon is. 2011. június 9., csütörtök 09:33
szekoly 49 hozzászólás leopold. Hallottam a PDL-s Flore alelnök nyilatkozatát. Öszintén, elöször ledöbbentem, és nagyon sok emberrel beszélgettem a tisztelt Marosvásárhelyi polgármester úr kijelentésével kapcsolatosan. Kérdésem nagyon egyszerű volt: considerati că cetăţenii din Covasna, Harghita sunt handicapaţi? Ay egyik válasz nagyon érdekes volt: "handicapat=megelözőtt, akadályozott, hátráltatott, gátolt". Másodsorban nagyon kiváncsi vagyok a Romániai Magyar ÉRDEKVÉDELMI Szervezet (RMDSZ) hogyan fog elégtételt kérni és elérni ezért a sértésért amely Háromszék és Hargita magyar lakóit érte?
2011. június 9., csütörtök 09:48
dinibacsi 4945 hozzászólás Mitcsinál a rmdsz?Elégtételt kér?Kitöl?Mikor?Ki? Ugyan már,miota olyan keményfarku csapat ez a rmdsz hogy akárkitöl elégtételt kérne,ha az vláhul vartyog,és csunyán néz rá!Ahoz gerinc is kéne,az pedig sajnos derékszögüvé fejlödött Huniéknál!Vinkliböl pedig nem lehet számonkérni,elégtételt kérni ,höbörögni,csak Nyalni istálom!Amugy én megkeresném az esetleges szomszéd megyefönököket,akikhez csatolhatnak a nagy régiositásban,és jó keményen,hatalmasan tulozva,felvilágositanám,milyen mocsok dolog lesz egy magyar megyét átvenni,etnikai feszültségek,nyakas,renitens nép,stb.stb,hogy ha arra kerül a sor,a másik tiltakozzon ellenünk!
2011. június 9., csütörtök 09:48
dinibacsi 4945 hozzászólás Mitcsinál a rmdsz?Elégtételt kér?Kitöl?Mikor?Ki? Ugyan már,miota olyan keményfarku csapat ez a rmdsz hogy akárkitöl elégtételt kérne,ha az vláhul vartyog,és csunyán néz rá!Ahoz gerinc is kéne,az pedig sajnos derékszögüvé fejlödött Huniéknál!Vinkliböl pedig nem lehet számonkérni,elégtételt kérni ,höbörögni,csak Nyalni istálom!Amugy én megkeresném az esetleges szomszéd megyefönököket,akikhez csatolhatnak a nagy régiositásban,és jó keményen,hatalmasan tulozva,felvilágositanám,milyen mocsok dolog lesz egy magyar megyét átvenni,etnikai feszültségek,nyakas,renitens nép,stb.stb,hogy ha arra kerül a sor,a másik tiltakozzon ellenünk!
2011. június 9., csütörtök 10:18
szekoly 49 hozzászólás dinibacsi. A román politikát románul írják. Ez van. Mit csinál az RMDSZ? Ha nem haragszol idézném a téma kapcsán Jókai Mórt (Törökvilág Magyarországon): "Csáky László azonban, kit inkább érdekelt sóvári uradalma mint Erdély jövendője, s kit éppen nem látszott kielégíteni Béldi ajánlata, mely egyedül a haza megmentését kéri......azzal odarohant a vezér lábaihoz, egyet megkapott közülök, azt átkarolta, s eldezde rettenesen sírni".
2011. június 9., csütörtök 11:02
dinibacsi 4945 hozzászólás Ez is igaz,már akkor sem tetszett nekem!Csak az a külömbség,hogy Csaky magánemberként,saját nevében karolgatta a lábat,Huniék pedig a mi nevünkben!
2011. június 9., csütörtök 11:43
bjanos 905 hozzászólás A három megyében népszavazást kellene csinálni a hova tartozásunkért s azután az eredmény végén be terjeszteni a kormánynak a hová tartozásunkat,Bisztos vagyok hogy ez a három megye egyűt akkar meg maradni nem szeretne kűlőn szakadni más megyéhez.És abban is biztos vagyok hogy ebben a három megyében tőbb magyar ajku nemzet éll mind román.
2011. június 9., csütörtök 13:24
gergely_gyorgy 19 hozzászólás tudjuk ,hogy az a szandek ,hogy a magyarlakta videkeket odacsatoljak ahova nekik(romanoknak)jobban tetszik de mi azt a figyelmeztetest kell a tudomasukra hozni /hogy nem eppen jatekszere vagyunk aNAGY romanianak es ha szukseg lessz ra akkor mas modszerekkel is meg vedjuk az egyutletunket.
2011. június 9., csütörtök 13:24
gergely_gyorgy 19 hozzászólás tudjuk ,hogy az a szandek ,hogy a magyarlakta videkeket odacsatoljak ahova nekik(romanoknak)jobban tetszik de mi azt a figyelmeztetest kell a tudomasukra hozni /hogy nem eppen jatekszere vagyunk aNAGY romanianak es ha szukseg lessz ra akkor mas modszerekkel is meg vedjuk az egyutletunket.
2011. június 9., csütörtök 17:55
hollo 378 hozzászólás "az RMDSZ foglalkozik a kérdéssel" : egyedi igények-elképzelések alapján, magas szinten!
2011. június 9., csütörtök 18:35
Ferencz 2983 hozzászólás "...még nincs végleges képlet arról, pontosan mit és hogyan gondolnak." A tartalmát értem én, a formáját doboa61-re bízom, de a lényeg a lényeg: azt sem tudják mit és hogyan gondoljanak! (még nem jött utasítás Cotroceni-ből?) Én ,marha valamelyik hozzászólásomban már elképzelést, tervet, közös stratégiát szerettem volna látni részükről a sikertelenség esetére. Siker esetén úgy-e nincs gond, mert az éppen az autonómia bejárata lenne, ahová van már két kulcs is: RMDSz-es és MPP-s is! A harmadik készülőfélben! Mívesen kidolgozva mindenik, gondolom.
Tamás úr, az állítólag szónokinak szánt kérdései talán nem is szónokiak: az ön szintjén vannak, azt tükrözik. EZ a lényeges önöknél, a szálka találás a más szemében! Értsék már meg végre, hogy GERENDA akadályozza látásukat, azt kell mihamarabb kivenni a szemükből! Egycsapásra a füldugóktól is megszabadulhatnának! 2011. június 9., csütörtök 18:45
dinibacsi 4945 hozzászólás A baj csak az Ferencz,hogy sok bába között el talál veszni a gyerek!
2011. június 9., csütörtök 19:25
jozsi 406 hozzászólás Ez tul nagy gomboc hogy le nyeljuk, de ha megis akor meg is erdemelyuk sorsunkat.
2011. június 9., csütörtök 20:47
PityiPal 1632 hozzászólás Tamás úr, maga nem csúsztat, maga egyenesen HAZUDIK!
Nagyon ritkán látogathatja otthonát, hogy nem vette észre a kétnyelvű irányítótáblákat Kézdin! Mondja kérem, milyen ember maga, ha ilyen piti kis marhaságokkal próbálja s...berúgni megint az MPP képviselőit? Vagy az a baja, hogy Fazakas ki meri mondani azt, ami ellen maguk esküt tettek? Persze, most jöttem rá, hogy kell legalább egy ingyenkonyha-kaliberű pénzlenyúlás, és akkor minden oké udemeráj szemében!Akkor már be lehet lépni a bandába! Maguknak 21 év sem volt elég, hogy kifirtassák, mi a csudát is szeretnénk mi, idelenn!Maguknak csak 4 évente jutunk az eszükbe!Hát nem akarják észre venni, hogy ezzel a regionalizálási elképzeléssel csúfabbul fogunk mi, erdélyi magyarok , járni, mint a Ceau megyésítésével?Ébresztő, tulipános társaság, a 25. órában járunk! 2011. június 9., csütörtök 21:06
Mk 301 hozzászólás @jozsi
Ez a gombóc még nem az gombóc, ez még pattog és le lehet csapni csupán AKARAT kell hozzá... az RMDSZnek ez nem tetszik mert nem ő rukkolt elő vele...meglepődtek mint az ecceri lány akinek megkérték e kezét...nem kell tizenhat megye nyolc is elég, ha abból a hetediket Székelyföldnek hívják. Erről kellene szóljon az alku, az emberek kint aludjanak az utcán és készítsék a fekete táblákat a prefektúra elé...mint amikor az igazgatóikat seggbe rögbizték... 2011. június 12., vasárnap 16:15
Ferencz 2983 hozzászólás Magyar felírat, román felírat? Inkább ne legyen magyar nyelvű reklám, felírat stb., mint egy ilyen (igyekszem betű-hűen bepötyögni): " a nyugdijas vásárlok minimum 29-lei értékü kaszabonal az utolsó nyugdijszelvényel és a személyi igazolványal ....kapnak ajándekba" (10.06.-17.06.2011 Trident)
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
