Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. június 9., csütörtök: Máról holnapra A közös és egységes fellépés a tétA hazai magyar lakosságra a következő időszakban alighanem a legnagyobb kihívás súlya nehezedik, kátyús, gödrös válaszút áll előttünk: az, hogy az ország hirtelen, fuzsitus régiósítása közepette a tömbmagyar területen élők együtt tudnak-e maradni, szétcincálják-e őket több adminisztratív terület között, vagy akkora régióba ékelik, olvasztják bele, amelyből ki sem látszik, fizikai határvonalai nem rajzolódnak ki. Mindez elsősorban azon múlik, hogy az erdélyi magyarok végre képesek lesznek-e egységben és egységesen fellépni, vagy tovább folyik egymás gyötrése, devalválása, a szájjáratás és frázispufogtatás, hogy így meg úgy az autonómia, ki és miért nem "harcolta" ki, kik vonuljanak ki a politikai pástról, mert mi jobban tudjuk, mint bárki más, hogy mit is kell tenni. Látnunk és tudnunk kell, hogy ami számunkra természetes és normális – a három székely megye, azaz Székelyföld, illetve a Partium együtt maradása –, az mások számára megsemmisítendő, térképről letörlendő tétel, hisz "ilyen nincs is", nem is volt, ez a térség időtlen idők óta ősi román föld. Ennek az alaptalan, történelmietlen ostobaságnak csak úgy lehet ellene szegülni, ha hangadó politikusaink, a hazai magyar értelmiség képes lesz arra, hogy a közömbösség, a széthúzás ellen a tömegek – képletesen mondom – hadrendbe állítására összpontosítsa figyelmét, ha ebben az egységes akarat a domináns elem. Ha képesek leszünk, amennyiben ez szükséges, tömegesen utcára vonulni, a nemzetközi érdeklődést felkelteni ügyünk iránt, ha hisszük mi magunk is, hogy ellenkező esetben a szétdaraboltságunk etnikai létünk, nyelvünk, kultúránk, nemzeti együvé tartozásunk felszámolását eredményezi. 1968-ban Háromszék a mozgás irányát, a fő erővonalakat tekintve nem alkudott. Akkor Brassó bekebelezési szándékát semlegesíteni tudtuk. Közben azokat a térségi funkciókat, amelyek a ’68-as megyésítés után önállóságunkat biztosították, apránként elveszítettük. Figyeljük meg, hogy milyen társadalmi feladatkörök csúsztak át brassói fennhatóság, irányítás alá. Hagyjuk tehát az ötletversengést, azt, hogy ki mit mondott ki hamarabb, ki nem kiabálta ki húsz év alatt a mennyei viszonyokat Székelyföldön. Ne játsszunk a tűzzel, mert amink most van, torzsalkodásaink és hergelődéseink közben az is eléghet. És nemcsak egyedenként, hanem nemzetrészként is porrá és hamuvá válunk. Hazabeszélve: a három székely megye együvé tartozását követeljük. Nemcsak mi, és nemcsak az innen elszármazottak, hanem minden magyarok, bárhol is élnek. Szerző: Sylvester LajosCikk megjelenítése: 1214Olvasóink értékelése: 4.74Szavazatok száma: 27Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. június 9., csütörtök 09:36
dinibacsi 4945 hozzászólás Igy igaz,és látni kell azt a szándékot,hogy Székelyföldet akarják semmivé tenni a rmdsz szövetségesei,ugy,hogy ne lehessen rájuk fogni a nyilvánvalo elnemzetlenesitési szándékot,hiszen csak az unio elveit a "régio politikával kapcsolatban",alkalmazzák!Ha nem tudjuk megakadályozni,hogy felosszanak a nagy megyékhez,akkor szép csendesen mehetünk a sülyesztöbe,és meg is érdemeljük,2o év kkormányzás,v kormánytámogatás eredményeként sikerül mindent semmivé tenni egy területi átszervezéssel!Nem tudok,ésa nem is akarok bizni a román politikusok adott szavába,vagy leirt szerzödésében,nem arrol hiresek,hogy betartanák!Tehát,ha máshova akarnak besorolni területileg,akkor azt mondom"itt az idö,most vagy soha"Ha kell Koszovó,legyen Koszovó,az is jobb,mint térdepelve lenyelni az oldalbarugásokat!
2011. június 9., csütörtök 11:02
bjanos 905 hozzászólás Azt kifogásolyák hogy nem lehet fejlődni megyésitésel csak ha regionállás formában átt alakitsák az országot ,ez tiszta humbuk igy akkarják a székelyfőldet szét darabolni ez a kifogásuk az *****oknak szégyentelen disznok .Ezt BOLOND IS LÁTJA.Magyarországban most is megyék vannak nem hűjéskednek hogy az országot regionálizáják .A székelyfőldet egészen lefogják zűleszteni feldarabolni aztán mehetűnk ahová akarunk mert sehol sem fognak meghalgatni,Szervusz AUTONOMIA.
2011. június 9., csütörtök 11:06
bjanos 905 hozzászólás dinibácsi ---osztom a véleményedet itt az idő most vagy soha:
2011. június 9., csütörtök 11:34
harkopeti 31 hozzászólás „nemcsak egyedenként, hanem nemzetrészként is porrá és hamuvá válunk.”
Egyfajta megismétlődése közelegne az 1920-ban történteknek? Itt az ideje, hogy tegyenek a képviselőink, de most már mesélések és késedelem nélkül!!! Azt hiszem, már most el kell kezdeni az utcára vonulni és tiltakozni, illetve követelni a Székelyföld megmaradását! Ha még sokáig spekulálunk akkor még köszönni sem tudunk az autonómiánk, de még „székelységünket” is elveszíthetjük… 2011. június 9., csütörtök 13:03
jozsi 406 hozzászólás Kilencven eve terdelunk ideje mar felalni ,ne hozunk szegyent oseinkre akiket a magyar kiralyok anyira tiszteltek hogy mar akor kivaltsagos nemzetresznek tekintetek tudtak ok miert .Osze kel fognunk most mar nem szamit kinek mit ir a trikojan it az allata levo borunkrol van szo.
2011. június 9., csütörtök 13:48
Ferencz 2983 hozzászólás A cikkírónak tökéletesen igaza van, tudjuk. Most fog csak meglátszani igazán, hogy kik azok, akik tényleg szívügyüknek tekintik a nemzet sorsát. Ha felelős rész-képviseleteink vannak, kell lenniük elképzeléseknek, terveknek a politikusi sikertelenség esetére! Ha felelős nemzet vagyunk, ott leszünk minden megnyilvánuláson.Vannak vajon vezetői szinten elképzelések, tervek, közös stratégia?
2011. június 9., csütörtök 17:36
katalin 86 hozzászólás A románok Európáig futnak a sérelmükkel, követelve, hogy a brüsszeli székelyföldi irodát ne ismerje el az EU, mert úgymond Székelyföld nem létezik Ezt kell most kihasználni nekünk, székelyeknek, addig ütni a vasat, míg komoly európai és nemzetközi visszhangja támad. Rajta, politikusok, székelyek és magyarok, bizonyítsuk be ország-világ elôtt, hogy Székelyföld létezik!
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||