Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. június 10., péntek: Máról holnapra Ki a kakas a szemétdombon?Aggódva szemléljük, nagy dolgok készülnek Bukarestben: alkotmányt módosítanának, kezdenék az ország közigazgatási átszervezését. Nem tudjuk, mi vár ránk, Traian Băsescu államfő ugyanis ellentmondást nem tűrően szögezte le, hét-nyolc nagy megyére van csak szükség, más megoldásról beszélni sem érdemes, az ellenzék pedig – mely másfél éven belül minden bizonnyal hatalomra kerül – három különböző régióba sorolná Hargita, Kovászna és Maros megyét. De mintha e sok jót nem sejtető nekibuzdulás nem lenne elég, a bajt csak tetézi az a gőg, a politikai ellenfelekkel szemben már-már elvakult gyűlölet, amely politikusaink magatartását jellemzi éppen most, amikor oly nagy szükség lenne az egységes fellépésre. Elég csak az elmúlt időszak történéseit számba vennünk, hogy megállapítsuk: pártos csatározásokba belemerült vezetőink egyelőre alighanem képtelenek tárgyalóasztalhoz ülni, és legalább alapvető, közösségünk egészét érintő ügyekben megállapodni. Így történt, hogy a nemzeti összetartozás napján Háromszéken majd minden városban külön megemlékezést tartottak a magyar alakulatok. A sor folytatható a kisebbségi törvénnyel, amelyet jelenlegi formájában hat év után sem támogat minden magyar párt, szervezet – ráadásul a jelek szerint nincs is sok esély annak elfogadására. Aztán a régióátszervezés ügyében javasolta a Magyar Polgári Párt egyik önkormányzati képviselője, hogy a három székelyföldi megye tanácsa együttes ülésen nyilvánítsa ki az egyazon térségbe tartozás igényét, felvetésére azonban érdembeni válasz nem érkezett, Tamás Sándor csak annyit látott jónak közölni, hogy maguk is foglalkoznak a kérdéssel, majd hevesen támadta az MPP polgármestereit. Mintha nem az számítana, mit mondanak, hanem az, hogy ki, melyik párt képviselője szól. És ha az a másvalaki netán politikai ellenfél, hát akkor csakazértsem. Hasonló a viszonyulás persze minden fél részéről, tanácsüléseken már napirenden szerepelnek a gyakran személyeskedésbe torkolló viták, az építő jellegű beszélgetésnek nyoma sincs. Mostanáig mégis reméltük, legalább az összmagyar ügyekben nem a pártérdek lesz az elsődleges. Úgy tűnik azonban, ismét csalódnunk kell. Hiszen miközben a fővárosban ki tudja, milyen érdekek mentén készülnek dönteni sorsunkról, itthon csak marakodnak politikusaink, mint kakasok a szemétdombon. Mígnem lassan azt is feldarabolják, szétosztják a talpunk alól. Szerző: Farcádi BotondCikk megjelenítése: 1518Olvasóink értékelése: 4.41Szavazatok száma: 17Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. június 10., péntek 00:43
dinibacsi 4945 hozzászólás Nagy dilema ,mert sok a hátulütöje a dolognak!Székelyföld felszabdalása?Mi itt maradunk,akárki akárhová huzza a határt!Eddig is 3 külön megye voltunk,mégis megvoltunk!Gazdaságilag,és most olyat irok,ami nekem sem tetszik,de jobban járnánk,ha Brassoval közös régiohoz tartoznánk!Mert szép dolog az hogy magyar megyék,meg Székelyföld,de tetszik,nem tetszik,a 3 magyar megye,rajtunk kivülálló okokból is,de a sereghajtok körébe tartozik!Rendben,meglesz a régionk!Gondoljátok,attol jobban fognak minket szeretni a mindenkori korményok,és agyonhalmoznak állami befektetésekkel?És sorolhatnám a pro,meg kontra érveket,de sok értelmét nem látom,mint a régiositást is csak egy politikai fogásnak tartom,az rmdsz részéröl,aki most ki fogja vivni,hogy 3 koldusból egyet csinál!
2011. június 10., péntek 00:43
dinibacsi 4945 hozzászólás Nagy dilema ,mert sok a hátulütöje a dolognak!Székelyföld felszabdalása?Mi itt maradunk,akárki akárhová huzza a határt!Eddig is 3 külön megye voltunk,mégis megvoltunk!Gazdaságilag,és most olyat irok,ami nekem sem tetszik,de jobban járnánk,ha Brassoval közös régiohoz tartoznánk!Mert szép dolog az hogy magyar megyék,meg Székelyföld,de tetszik,nem tetszik,a 3 magyar megye,rajtunk kivülálló okokból is,de a sereghajtok körébe tartozik!Rendben,meglesz a régionk!Gondoljátok,attol jobban fognak minket szeretni a mindenkori korményok,és agyonhalmoznak állami befektetésekkel?És sorolhatnám a pro,meg kontra érveket,de sok értelmét nem látom,mint a régiositást is csak egy politikai fogásnak tartom,az rmdsz részéröl,aki most ki fogja vivni,hogy 3 koldusból egyet csinál!
2011. június 10., péntek 05:11
leopold 1036 hozzászólás sajnos ez a rroman politikai szfera, licsi-locsi ide oda ugy mint a II vilaghaboru kornyeken,es meg vannak sertodve,mert Hollandia nem ismeri el jogallamnak....
2011. június 10., péntek 07:34
bzoal 735 hozzászólás ----A nagy nem összetartás talán azt akarja jelenteni,hogy ki legyen a főnök? Egyelőre csak az tűnik ki,hogyha nem RMDSZ,akkor menjen mindenki a maga útján.
-- Arról félek,hogy a nagy Székelyföld azt fogja jelenteni,amit a Magyar Autónom Tartomány. Vagyis,hogy máshol nincs magyar -- Ekkora nacionalizmus ( eredeti demokrácia) mellett a Székely régiót el fogják nyomni az őslaküsok. 2011. június 10., péntek 07:54
Bence 143 hozzászólás Még örülni fogunk annak is, ha a központi régió keretein belül egyesítik megyéinket!
2011. június 10., péntek 08:09
Kheops 814 hozzászólás ,,A jatekot megnyerni nem lehet,dontetlent elerni nem lehet,kiszallni nem lehet''(murphy)A szegenyseg felerositi a nacionalizmust,az udemere a mienkbol taplalkozik,nem is lesz itt jobb vilag,amig ok vezetnek minket!Magunkra maradtunk,a sajat haragunkal,elegedetlensegunkel,kisemmizve,megalazva,kepviselet nelkul,kiszolgaltatva egy sz@rhazi,opportunista.gerinctelen,magukat politikusoknak nevezo bandanak!
2011. június 10., péntek 09:08
zozo08 59 hozzászólás igy akarjak aszekelyseget beolvasztani csak hat nem fogjak tudni !!
2011. június 10., péntek 09:50
malmos 1228 hozzászólás zozo elolvadunk mi magunktól is!A fiataljaink elmennek az a kevés(nem ítélem el őket!nem vagyunk képesek saját jövőnket alakítani akkor legalább ők próbálják meg!) ,a többi meg mint a tavaszi hó úgy fog alkalmazkodni,szürkülni ehhez a balkanibalizmushoz!
2011. június 10., péntek 10:31
girtlergyula 601 hozzászólás A regi hatarokot kellene vissza alittani , megelnenk mi jol , Romania nelkul es akar Magyarorszag nelkul is . A kifli alaku orszagukot , osszak majd ahany reszre akarjak.
2011. június 10., péntek 12:37
Ferencz 2983 hozzászólás dinibácsi, azt mondod: "...rajtunk kívülálló okokból is..." Helyesen mondod, az okok jó része "bennünk álló", de azt mondanod:"... jobban járnánk (feltételezem, hogy csupán anyagiakra gondolsz!) , ha Brassóval közös régióhoz tartoznánk" MÉG HA IGAZAD VAN AKKOR SEM SZABAD!!!! Ilyen kijelentésekre vár szívszorongva immár 91 esztendeje a román politikum.
2011. június 10., péntek 12:38
eberendre 1632 hozzászólás Igazad van, Bukarestben szemétdomb van. Tévedésből elmentem a HENRY COANDA, nem mondom milyen repülőtérre. A várt gép máshol szállt le. Szerinted hány nemzetközi járat tart BuKarestbe vagy ki onnan? Megéri, nézz utána.
2011. június 10., péntek 13:41
dinibacsi 4945 hozzászólás A helyzet gyakorlati oldalát nézve,anyagi,megközelithetöség,iparositottság,infrastruktura stb,bizony jobban járnánk!Várhat akárki,akármit Bukarestben,ez igy igaz!És mindig azt mondtam,és mondom most is:Gazdaságilag kell megerösödni,magyar tulajdonba venni,vásárolni,visszaigényelni a földeket,meg mindent!Elinditani a gazdasági felvirágzást,és amikor pénzügyileg függetlenek tudunk lenni.akkor lehet a WC Tódor is felölem miniszterelnök,régiosithat mindenki amerre akar,nem tud sem ártani nekünk,sem hatni ránk!Viszont nekünk Mohács kell ahoz hogy összefogjunk,nézze meg akárki,magyar magyart támad ,eloltaná a rmdsz kanl vizben aMpp.t és forditva,kicsinyesség,sértödöttségek,pofátlan gög a kormányzó érdekképviseletünknél stb!Igy mi koptathatjuk szánkat,csak szöveg,szöveg,és szöveg!
2011. június 10., péntek 14:20
malmos 1228 hozzászólás dinibá te nagyon naiv vagy!Ezek a fejesek most is üzletelnek,a pénz nemzet feletti ,ne feledd nem is olyan régen,mikor még a kék vérüek voltak hatalmon előszeretettel keveredtek az érdek véget sok szomszéd nációval vagy éppen rokonságon belül is!Ma a kék vér a pénzt jelenti,egy adott szinten túl már hobby és pókerjáték a 10milliárdból 20-at csinálni!Nem érted a lényegét,hogy miért öl butít ,felemel és nyomorba is dönt néha ez a virtuális"arany"!
2011. június 10., péntek 14:20
malmos 1228 hozzászólás A hatalmat jelképezi!
2011. június 10., péntek 14:26
malmos 1228 hozzászólás Annak idején az első érméket császárok,királyok verették,ma még nagyobb az átverés ,mert nincs mögötte valós aranyérték,csak virtuális bla,bla,bla!Ez okozza a válságot!Ki volt pénzügyileg eddig a világ ura?Amerika csak éppen kilukadt a lufi!
2011. június 10., péntek 14:31
dinibacsi 4945 hozzászólás Hát,malmos,harag nincs,de én tul naiv vagyok a te magasröptü eszmefuttatáásodhoz!Háromszor olvastam el a te irsodat,meg az enyémet is,de egyszerüen nem értem,hol az ellentmondás!?Mi a francról vartyogok én?Nem a pénzröl!De igenis a pénz,a gazdasági erö az isten!A többi szofosás,szemkiszurás stb!Azokrol,amikoro te ,proletári göggel süketelsz,én egy szót nem irtam!És hagyj már minket nyugodni a te kékvér gyülöletedtöl!Mi azért nem vagyunk hibások,hogy a tiéd csak piros!Ez már Sztalini szöveg,ha neked tetszik,a te bajod!Én,sajnos semmit nem értettem az irásodból,de igérem,fogom müvelni magamat a közeljövöben........
2011. június 10., péntek 16:06
Ferencz 2983 hozzászólás dinibátyám, a tegnap még ezt írtad:
"Igy igaz,és látni kell azt a szándékot,hogy Székelyföldet akarják semmivé tenni a rmdsz szövetségesei,ugy,hogy ne lehessen rájuk fogni a nyilvánvalo elnemzetlenesitési szándékot,hiszen csak az unio elveit a "régio politikával kapcsolatban",alkalmazzák!Ha nem tudjuk megakadályozni,hogy felosszanak a nagy megyékhez,akkor szép csendesen mehetünk a sülyesztöbe,és meg is érdemeljük,2o év kkormányzás,v kormánytámogatás eredményeként sikerül mindent semmivé tenni egy területi átszervezéssel!Nem tudok,ésa nem is akarok bizni a román politikusok adott szavába,vagy leirt szerzödésében,nem arrol hiresek,hogy betartanák!Tehát,ha máshova akarnak besorolni területileg,akkor azt mondom"itt az idö,most vagy soha"Ha kell Koszovó,legyen Koszovó,az is jobb,mint térdepelve lenyelni az oldalbarugásokat!" Nem értem, mi történt veled/nálad egy nap alatt! Ennyire anyagias lettél hirtelen? Rá se ránts, nekem is csak a nagy semmim van, adósságaimat leszámítva! Abból viszont van bőven! Ez a kirizis, ahogy nagyapám mondaná ha élne, a kezemmel a bankban kapott el! Éppen egy részletet fizettem a még hátralévő százból. MÁS...Pár nappal ezelőtt, Csíksomlyóról a búcsú után hazafelé jövet be akartál nézni a Regátba is. Lemondtál? Szerencsére kiderült, hogy biza mita-n sac, szemtelenül és szemérmetlenül hazudott most is államfő, kormányfő, minden fő: a régiósítás nem uniós követelmény! A kölcsönök nincsenek ahhoz kötve, mint ahogy a "fők" tele szájjal kürtölték azt világgá! De...ami késik, nem múlik! 2011. június 10., péntek 16:31
dinibacsi 4945 hozzászólás Amit a tegnap irtam,azt természetesen fenntartom!Ha elolvasod az elsö bejegyzésem,ugy szól"most olyat irok,ami nekem sem tetszik"!Viszont megnéztem a problémat ebböl a szemszögböl is!Mert megnézhetem,meg kell nézni!Ártani nem árthat,amint használni sem!A döntés megszületett,nem hallom a hivó szót az érdekképviseletemtöl,akkor mi a teendö!Mi,forumozók kevesek vagyunk valamihez?Égyszerüen gondolkodom,és mérgelödöm a rmdsz passzivitásáért,sehol nem látom öket tiltakozni,vagy valamit csinálni!Ami az anyagiakat illeti,én jobban állok,ugy látszik,jelenleg 3o lej adosságom van a szomszédasszonynak,de kedden nyugdij!Igaz,hogy 2-án keresztapaként lagziba kell menjek,de ezen már nem segit a regionalizálás,lehet,én is bele kell nyuljak a bankba!
2011. június 10., péntek 16:33
dinibacsi 4945 hozzászólás Attól még nem elleneznék egy látogatást a regátba!
2011. június 10., péntek 17:15
girtlergyula 601 hozzászólás Ehberekbol nyugdijakbol megelni alig ha lehet , lassan eladosodunk. Ugy erzem az is a celjuk .
2011. június 10., péntek 20:49
miklos1960 20 hozzászólás Szekelyek magyarok mind balkanizalodva vagyunk e szep hazaban mindenki a sajat aljas erdekeit koveti legyen az rmdsz vay mpp vagy akarmi, megerdemeljuk a sorsunkat
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||