Találkozni a semmivel és az egésszel (Az olvasás és az irodalom védelmében)

A viszonylag szűk körű rendezvény nem csak rendhagyó irodalom­óraként, hanem az élet fontos dolgainak észrevételéhez szükséges szellemi munícióként is nyomot hagy Sepsiszentgyörgyön. Az olvasás védelmében jeligéjű találkozón Szávai Ilona, a PONT Kiadó vezetője megjegyezte, az olvasás fenntartása, megszerettetése fontos, hogy az ne kopjon ki életünkből, miközben a televízió nagymértékben elvonja időnket, energiánkat. Gyer­mekekről az olvasás kapcsán sem lehet úgy beszélni, hogy ne érintsük a családi mintát – tette hozzá.
Fűzfa Balázs irodalomtörténész, a szombathelyi egyetem docense, új szemléletű gimnáziumi tankönyvek szerzője úgy vélte, amennyiben egy szöveg képes beleszólni életünkbe, remekművel van dolgunk, így az irodalom esélyt ad a boldogságra is. Ellenben, ha a ma bennünket érintő legfontosabb kérdésekről nem tud mondani semmit, akkor az irodalom nem marad meg, ám egyelőre biztos, hogy a literatúra "a semmivel és az egésszel való találkozás lehetőségét adja meg az embereknek".
Az olvasóvá nevelés lehetőségeit boncolgatta Gombos Péter, a kaposvári egyetem oktatója, a Magyar Olvasótársaság alelnöke is. Nem baj, ha értjük, amit olvasunk, magyarázta, hozzátéve: egy országban a szövegértés mértékének növekedése összefügg a nemzeti össztermék (GDP) növekedésével. A tapasztalat az, hogy a nők szövegértése jobb, mint a férfiaké, ugyanakkor a kötelező olvasmányok között egyenlőtlenül oszlanak meg a fiú- és lánykönyvek. Elitolvasó az, aki évente legalább tizenkét könyvet elolvas, s jó lenne, ha a szülők el tudnák olvasni gyermekeik kedvenc könyveit. Szerinte az ötven évvel ezelőtti háziolvasmányok nem alkalmasak arra, hogy az olvasóvá nevelés eszközei legyenek, baj, hogy nem tanítanak kortárs gyermekirodalmat, továbbá nagyon fontos lenne a kortárstól a régi felé visszamenni, "de van-e tanár, aki meg meri ezt tenni?", mi több, az irodalom tanítása nem az irodalomtörténet tanítása.
S hogy miért szükségesek az efféle beszélgetések? Például azért, mert vannak, kik húszévesen nem tudják, mi a vasfüggöny. Aztán az már végképp ínyenceknek való töprengés, hogy milyen lehetett az a vasárnap délutáni beszélgetés, mely Kosztolányit az Édes Anna megírására ihlette, és mekkora lehetett a szerepe annak a korabeli újságcikknek, mely arról szólt, hogy egy cseléd meggyilkolta az általa szolgált család tagjait, s a vérengzést csak egy ügyetlenül átvágott torkú kisfiú élte túl, kit idős korában Fűzfa Balázsék kerestek, de mire a nyomára bukkantak, meghalt... És mindebben öröm, hogy Édes Anna történetére precíz érdeklődéssel harap rá egy érettségiző mikós diák, mi több, a filozófiára készülő Scurtu Dániel vitatkozik, rajzol, magyaráz az előadóknak. Hiszen – és ez már a csütörtök esti műhelymunka végszava – "az irodalom és az irodalomtudomány lezáratlan, mint egy nagy regény, az olvasó dolga, hogy folytassa, befejezze".