Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. június 15., szerda: Közélet Árverésre bocsátott lakásokat vásárolnának (Sepsiszentgyörgy)A magyar kormány gazdaságpolitikája adta az ötletet: a kifizetetlen banki kölcsönök miatt árverésre kerülő lakásokat megvásárolná a sepsiszentgyörgyi önkormányzat – ismertette elképzelését Antal Árpád polgármester. Azt még nem tudja a városvezető, milyen mértékű az árverésre kerülő lakások jelensége Sepsiszentgyörgyön, egyelőre a városbeli bankoktól kért erre vonatkozó kimutatást, az viszont a nemzeti bank által nyilvánosságra hozott adatokból kiderül, a háromszékiek viszonylag kevés bankhátralékkal rendelkeznek, részleteiket rendesen törlesztik – bár a banki hitel sem túl kedvelt mifelénk. Ha a bankoktól kapott összesítésből az derül ki, az adósságok miatt árverésre kerülő lakások jelensége gondot okoz, arra az önkormányzatnak megoldást kell találnia: például úgy, hogy pszichológiai sokk nélkül megmentenék ezeket a lakásokat, azaz a város megvásárolná a banktól, a lakó pedig bérlőként tovább maradhatna benne. Véleménye szerint a bankok is érdekeltek, hogy ez ügyben az önkormányzattal tárgyaljanak, hiszen a pénzintézeteknek az a fontos, kinnlevőségüket behajtsák, így sokszor piaci ár alatt kerülnek árverésre ingatlanok, lefoglalt javak. Ha sikerülne közvetlen tárgyalást folytatniuk a bankokkal, az ingatlanspekulánsokat is kizárhatnák, az önkormányzat pedig – a város költségvetésében létrehozandó sürgősségi alapból – azonnal tudna fizetni. Természetesen kisebb, 25 000–30 000 eurós lakásokról lehetne szó, nagy értékű ingatlanok megvásárlásával nem foglalkoznának. Szerző: Váry O. PéterCikk megjelenítése: 1231Olvasóink értékelése: 2.33Szavazatok száma: 3Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. június 15., szerda 07:03
leopold 1036 hozzászólás ha ilyen gazdag a helyi tanacs inkabb miert nem epit lakast a fiataloknak?vagy hitelbol akar vasarolni?
2011. június 15., szerda 08:13
EKEFERI 278 hozzászólás persze hogy hitelbol, majdnem mindent abbol csinal, de majd egyszer kipukkad a lufi......
2011. június 15., szerda 20:05
dinibacsi 4945 hozzászólás Az rendben is volna,de utána mi lesz a lakásokkal?Ugyanazok visszabérlik,vagy barnábbak kapják?
2011. június 15., szerda 23:24
pont 36 hozzászólás Vannak itt enyhén rasszista bácsik ...
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||