Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 08:10
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2011. június 17., péntek: Közélet

Megújuló közszállítás

Új fejezetéhez érkezett a sepsiszentgyörgyi közszállítás, a Multitransnál mintegy két éve elkezdett fejlesztés során most már csak ha nem is új, de korszerű autóbuszok közlekednek a város utcáin. Továbbra is nagy gondot jelent viszont a cégnek a jegy nélkül utazók kiszűrése, ennek érdekében júliustól néhány újdonságot vezetnek be.
A tavaly vásárolt négy autóbusz mellé újabb három alacsony padlós járművet szerzett be a Multitrans, ezek legfennebb két hónapon belül munkába állnak – mondta el Tittesz Zoltán, a városi részvénytársaság igazgatója. Akár a tavaly vásároltak, ezek sem újak, ellenben na­gyon jó állapotúak, darabjuk 23 000 eu­róba került – az igazgató szerint nem is érdemes vadonatúj járműveket vásárolni, a buszgyártó cégek a városi forgalom számára a hibrid meghajtású járművek kifejlesztésén dolgoznak, melyek né­hány éven belül valószínűleg pályázati módszerrel lesznek beszerezhetőek. A most vásárolt buszokból kettő kisebb méretű, ezek a "holtidőben" közlekednek majd, egy nagyobb, ez meg a reggeli, délutáni csúcsban szállítja az utasokat. Akik amúgy meglehetősen sokan lennének, pontos adatok nem állnak ugyan a cég rendelkezésére, de évente olyan 1,1 millió utazás történik autóbuszaikon, az igazgató véleménye szerint a város la­kosságának körülbelül harminc százaléka veszi igénybe a közszállítást. Buz­dítanák is a polgárokat, használják minél gyakrabban ezt a fajta közlekedési esz­közt, környezetkímélőbb, mint ha sok sze­mélygépkocsi közlekedne, biztonsá­gosabb is, és nem drága, hiszen 2009 áprilisa óta nem emelték a jegyárakat. Persze, a közszállítás nem csak emiatt nem nyereséges vállalkozás, mint min­den közszolgáltatás, ez sem válik soha azzá, fenntartásához az önkormányzat járul hozzá.
Bevételeik jócskán növekedhetnének, ha Sepsiszent­györgyön is vissza tud­nák szorítani a potyázás jelenségét, az igaz­gató szerint utasaik mintegy negyede in­gyen szeretne közlekedni, sőt, még jegyhamisításról is tudni vél. Mindezek miatt új típusú, kétnyelvű feliratozású, biztonsági elemekkel ellátott jegy bevezetése mellett döntöttek, a régiek még július közepéig használhatóak, azután már csak az újakat fogadják el. Ellenőrzésre bonyolult és na­gyon drága elektronikus rendszert is fel le­hetne szerelni, ellenben sokkal hatékonyabb­nak, illetve a közlekedéskultúra szem­pont­jából is fontosnak tartják az első ajtós fel­szál­lás, hátsó ajtós leszállás rendszer meg­honosítását, ezt szintén július közepétől fo­ganatosítanák. Hosszú távú terveik kö­zött szerepel még az SMS-es jegyvásárlás lehetőségének megteremtése, hiszen min­den meg­állóban nem tudnak jegyárudát mű­köd­tetni, s bár a buszsofőrnél lehet je­gyet váltani (kétszeres áron), de ez a járat ké­­sését je­lenti. A buszmegállók kinézetén is javítanak a közeljövőben, a szükséges in­for­mációkkal el­látják, és tervezik, hogy hon­lapjukra is felteszik az autóbuszok nyom­­követő rendszerének egyszerűsített változatát.
Hozzászólások
2011. június 17., péntek 06:54
Traven
391 hozzászólás
Elég drága. Egy négy tagú családot 5 lejért a taxi az állomásról a központig szállit. Szinte olcsóbb igy ( vagy szinte nélkül ) kényelmes és gyors. Éljen a közszállitás !!!

2011. június 17., péntek 07:12
leopold
1036 hozzászólás
inkabb a taxi tul olcso.csak vannak itt olyan cegek akik tartjak lent az arat mert feketen megy minden, ora nelkul, alkalmazas nelkul ,engedely nelkul stb.A taxis alaptorveny ugy szol, hogy egy megtett km + az indulas legalabb egy liter uzemanyag araval kell legyen egyenlo.tehat minimum most olyan 2,5 lej/km de itt a fekete piac altal az arak 1,59 jobbik esetbe 1,70 /km.

2011. június 17., péntek 08:21
dinibacsi
4945 hozzászólás
A sok jegyellenör falábra vizesborogatás,cigányék igy is jegy nélkül utaznak,ha nincs szerencséjük,a következön leszállitják öket,de jön a következö busz,ugyhogy ha lassan is ,de haladnak!És nekik nem sürgös,munkából nem késnek el!Egyszerü?Vissza a kalauzos rendszert,hátul felszállás,jegykezelés a kalauz által,ha kell,eladás is,elöl leszállás!Az ellenörökböl jutna kalauzra,mert nem kellene ellenör!

2011. június 17., péntek 08:39
ekeferi
278 hozzászólás
leopold nehogy kezdjed sajnalni a taxisokat, vagy te is az vagy????
ha olyan rosszul menne nekik akkor mar paran abbahagytak volna es elfernenek a varosba, de nem ugyanugy tul sok a taxi erre a varosra nem fernek a kijelolt helyukre, allnak meg ossze vissza, zavarjak a forgalmat. Amugy meg mas varosok araihoz kepest nem mondhatni olcsonak az itteni dij....

2011. június 17., péntek 08:49
ekeferi
278 hozzászólás
Ja azert megkerdeznem hogy a veszteseges Multitrans igazgato mekkora fizetesert tolti az idejet????

2011. június 17., péntek 08:53
zsoli71
44 hozzászólás
Ekeferi, kicsi város, nagyobb taxi tarifák. Ez a piac, ahol nagy a forgalom, ott kisebbek az árak. Soha nem lesz brassói vagy nagyváradi tarifa Szentgyörgyön. Ez így müködik.

2011. június 17., péntek 09:13
ekeferi
278 hozzászólás
ezt ertem de kevesbb taxi nagyobb rend nagyobb ar, sok taxi nagy kavarodas nagy versenges kicsi ar.............

2011. június 17., péntek 09:44
lacafaca74
2661 hozzászólás
Hollandiában csipes kártyák és leolvasók vannak az autóbuszokban, elől felszállás, a soför pedig hallgatja a pityegéseket. Hátul leszállás és újra pittyentés. Mindenki az utazás hosszával arányosan fizet. Ha nem csekkolsz ki, akkor 4 EURO fix tarifa. Egyben a buszban feltöltő automata is müködik ha netalán lefogyott az egység a kártyáról. A buszokon diszkrét megfigyelő kamerák, a buszvezetők jól öltözöttek és nem cigiznek az utasok orrába, stb. Hol állunk mi még ettől. Távol van mint Makó Jeruzsálemtől.

2011. június 17., péntek 10:42
dsumbo
36 hozzászólás
ha valoban nem erne meg ataxisoknak akkor nem nott volna szamuk a 250-es ertekre.Szerintem nem olcso a taxi de nem is draga, elegge normalis ara van, persze vannak varosok ahol 2 lej folott vannak a km arak de van ahol 1,3 lej csak. Nem kell feltetlenul ervenyesiteni mindig azt a szabalyt hogy kisebb varos nagyobb arak. Miert kellene ezt csinalni? Azert hogy a kicsi varos-kicsi fizetesbol meg jobban leszegenyitsenek minket?
A buszos temar terve, meg lattam olyan esetet is hogy a sofor figyeli felszallaskor hogy mindenki lyukaszt-e jegyet es ha nem akkor a kovetkezo megalloban felszall egy ellenor es direkt a kerdeses utashoz megy... Igy is meg lehet oldani.

2011. június 17., péntek 11:11
zsoli71
44 hozzászólás
Csupán azért mert kicsi városban kevesebb a fogyasztás és a kliens is. Ez igy müködik, sajnos ez a piac. Sajnos Szentgyörgyön a piaci tényezőkön kívül a város indokolatlanul DRÁGA, minden területen hajmeresztő árakat fizetünk ki. Itt még a szupermarketek is drágábbak, pedig országos láncot alkotnak és egységes árakat kellene alkalmazzanak. Nem csak a taxi, minden nagyon drága Szentgyörgyön. Például Nagyváradhoz képes, mai meglepő, de való!!!

2011. június 17., péntek 13:50
abc
318 hozzászólás
talán sikerülne visszacsalogatni az utazóközönséget, ha más utvonalakat is bevezetnének. érdekes lenne ha az állomásrol a piacra lehetne utazni, vagy az ág utcából a csiki negyedbe, talán az oltmező utcábol a régi szemerjára? trident- váradi ut? kiköltöztették a személyi készitőket a város végére, de arról nem gondoskodtak, hogy megközelithető is legyen a másik végről. marad a taxi vagy az egyórás gyalogtúra.


2011. június 17., péntek 14:03
lacafaca74
2661 hozzászólás
Inkább építsenek bicikli utakat. Így 10 perc alatt a város egyik végéből el lehetne jutni a másikba. Taxi, közszállítás maradnának esős időre. Például.

2011. június 17., péntek 15:12
multitrans
13 hozzászólás
Altalaban a csalad nem egyutt megy munkaba, iskolaba, igy nem lehet egy taxival utazni. Ha mindenki a csaladbol kulon-kulon taxizna sokkal tobbe kerulne, mint a kozszallitas.
A 2010-es evet a Multi-Trans RT nyereseggel zarta! Amugy az igazgato dolgozik es fizetest kap erte, ami nyilvanos ( az ervenyben levo torvenykezes ertelmeben) es rajta van a Mult-Trans RT weblapjan a vagyonnyilatkozat.
Szeretnenk uj utvonalakat is bevezetni, de ehhez egy komoly elemzes szukseges es anyagi fedezet is, na meg a torvenykezes. Ahhoz hogy uj jaratokat inditsunk tobb autobuszra meg tobb soforre lenne szukseg. Sajnos a jelenlegi torvenykezes kotelez minket arra, hogy a fizetesekre forditott koltsegeket ebben az evben a tavalyi szinten tartsuk, igy nincs lehetosegunk alkalmazni. Remeljuk jovore ez megvaltozik es akkor tudunk majd gondolkodni uj jaratok bevezetesen.
Tudataban vagyunk annak, hogy meg sok a tennivalo, de ugy gondolom, hogy lassan latszik a munkank eredmenye, es a kozszallitas minosege javult.
Ugyanakkor annak is tudatatban vagyunk, hogy nem tudunk eleget tenni minden igenynek es minden elvarasnak, de biztositom onoket, hogy igyekszunk.

Tisztelettel,
Tittesz Zoltan


2011. június 17., péntek 15:20
multitrans
13 hozzászólás
...es apropo, osszesen ket hivatasos ellenorunk van. Az ellenorzest a soforok, muhelyesek es irodasok vegzik (mindenki be van osztva hetente 2-2 orara). Tul koltseges es nem kifizetodo megoldas az, hogy minden autobuszon "kalauz" legyen.
Olyan megoldasokon kell gondolkodjunk, amelyek nem koltsegesek, az utasok javat szolgaljak es nem vezetnek jegyaremleshez. Remeljuk az elso ajtos felszallas bevezetese utan nem kell majd a blattolokat letessekelni, hanem felulni sem engedjuk oket.

2011. június 17., péntek 16:31
simonlenke
40 hozzászólás
Minden tiszteletem az öné igazgató úr,de az idősöknek ez nem fog menni,hogy elöl fel majd hátul le szállás,mert nem tudnak már gyorsan mozogni igy időbe nem tudnak fel állni majd hátra tolakodni mert a buszok elég szűkök, a soförök meg sietnek.A másik probléma amit naponta tapasztalok,hogy a 2-es járaton csupa potya utas van a végállomáson soha nem száll le legalább három négy ember hanem megy vissza a busszal kitudja hányadszor ugyan azzal a jeggyel.Sőt olyat is láttam akik felültek a korháznál majd az állomásnál rajta maradtak a buszon.Persze vasárnap volt gondolom unatkoztak othon igy hát elindultak városnézőbe.Ezekre is figyelni kéne ha én minden utazásnál lyukasztok jegyet akkor elvárom,hogy más is lyukasszon.

2011. június 17., péntek 17:08
eberendre
1632 hozzászólás
Tessék felsorolni hat közérdekű célállomást. Hány járat köti össze ezeket?

2011. június 18., szombat 09:26
multitrans
13 hozzászólás
A kért információk megtalálhatóak honlapunkon: www.multitrans.ro !


2011. június 18., szombat 15:44
Ferencke
49 hozzászólás
@multitrans - miert nem letezik minden buszmegalloba jegyautomata? tobbszor megtortent hogy pl. a stadion elotti elnyerte a penzt es jegyet nem adot. se 1 telefonszam se semmi rajta ahol lehetne reklamalni. A ciganyok utaznak jegy nelkul nyugodtan, mert nekuk valamiert lehet es a becsuletes ember maradt a nagy semmivel mert eppen jegyet akart vasarolni de nem lehetett!!!!

2011. június 20., hétfő 10:03
multitrans
13 hozzászólás
Egy automata ára kb. 5.000-6.000 euro. Ahhoy, hogy minden megállóban automata üzemeljen mintegy 400.000 euróra lenne szükség. Sajnos ez nem kivitelezhető ma, tekintettel arra, hogy nem kifizetődő és nincs erre anzagi fedezet. Legtöbb esetben az automata azért hibásodik meg, mert városunk lakói nem megfelelően kezelik, belegyúrnak mindent ( fadarab, vasdarab, szalámihaj, stb.) vagy tépik kifele belőle a papírt. Az automata elektrónikus rendszere nagyon érzékeny és ha nem megfelelően kezelik, nem tud megfelelően működni. Naponta kétszer is ki kell mennünk az automatát újraindítani a fentebb sorolt "beavatkozások" miatt. Köszönöm az észrevételét, a hét folyamán ki lesz függesztve egy telefonszám ahol lehet majd reklamálni és a meghibásodást jelezni. sajnos nagyon sok az érvényes jegy/bérlet nélkül utazó.Mi nem tudunk minden ilyen helyzetet megoldani, többször is kértük a rendőrség segítségét. Jogos a felháborodása. Mi is fel vagyunk háborodva. Közösen a becsületes utasokkal tudunk fellépni a jelenség ellen, úgy, hogy önök nem "védik", hanem elítélik a blattolókat. Ezek az emberek indirekt módon önöket "lopják" meg, hiszen így mi elesünk egy bizonyos bevételtől (ami akár havi 10.000-20.0000 lejt is elérhet), és ebből kifolyólag nincs lehetőségünk megfelelő ütemben fejleszteni, modernizálni a közszálítást. Ez ellen próbálunk fellépni minden rendelkezésünkre álló eszközzel, ezért is szükséges az első ajtós felszállás, hogy ki tudjuk szűrni a blattolókat.
Szűkségünk van az önök támogatására és megértésére, ahhoz hogy ezt az új rendszert működőképessé, gördülékrnnyé tudjuk tenni.
Köszönöm!

2011. június 20., hétfő 13:11
dinibacsi
4945 hozzászólás
Ja,HA M'R ITT TARTUNK:MOST JÖVÖK A VÁROSBÓL,busszal,a B84VZS,és megint felmérgesit azon a busZon a soför,nem tudom,melyik,Simon van a feje felé irva,de lehet a msik is,idös,szemüveges uriember!Kérem,vizsgáltassák meg ezt az embert,mert idegbeteg!Már sokadik eset,aamikor felmérgesit!Egyszerüen ,pofátrlan,nagyképü,ugy beszél az emberekkel,hogy csAK nagy önkontrollal tartoztatom magam!Valahogy meg kellene értetni ezzel,hogy ö van értünk,és nem forditva!A megállokban soha nem tdja kivárni,amig az idösök is leszállnak,söt,rájuk szol,hogy mozgás mama,meg ilyesmik,ha valaki figyelmezteti hogy idös emberekröl van szo,akkor azzal jön,hogy ö fix idöre ott kell legyen az állomáson!Micsoda beszéd ez???a MULTKOR A KORHÁZNÁL SZOLT VALAKI RÁ.HOGY MÉRSÉKELJE MAGÁT,ERRE OLYAN STILUSBAN REAGÁLT,HOGY bicskanyitogato,majd ugy lehozott minket,hogy egymás hegyire hátára hullottak a gyengébbek!erre is oda kellene figyelni,lehet a nevezett uriember valamikor megbecsült dolgozó volt,de most egy vadmarha!Nem ki kell rugni,csak be kell tenni a garázsba,mert mi nem vagyunk kénytelenek elviselni ilyen modort!Amugy ezt a témt meg fogom irni a lapba is ,mert nagyon felháboritott ma is a hasonló mentalitásával

2011. június 20., hétfő 14:43
lacafaca74
2661 hozzászólás
egyetértek dinibacsi, sajnos ezek mai is kocsisként viselkednek. Modor ? Ugyan honnan. Csak remélhetjük hogy a fiatal soförök már nem fognak hasonlítani a fenti példára. Engem az zavart nagyon mikor busszal jártam hogy egyik autóbusz vezető állandóan cigarettázott bár nyílt volt a vezetői fülke, így a hátsók is részesülhettek bérmentve az áldásból. Remélem kedves Tittesz barátom hogy ilyesmi már nem fordulhat elő nálatok.

2011. június 20., hétfő 14:52
BacsMihaly
2 hozzászólás
Tisztelt dinibacsi! Az ügy tisztázása érdekében megkérem fáradjon be a vállalat székhelyére.
Köszönöm, a szállítási vezető

2011. június 20., hétfő 15:42
dinibacsi
4945 hozzászólás
A helyzet az,hogy én nem fáradok be sehova,mert annyit az ügy nem ér nekem!Csak a figyelmet akartam felkelteni bizonyos jelenségre,és ez a söför már többször igy viszonyult az utasokhoz!Nem tisztem személyeskedni senkivel,tehát nem megyek be,mivel ugysem tudnám bizonyitani senkivel az állitásomat,és egyoldalu vitákra nem vagyok hajlando!Én jeleztem egy állapotot,ezzel befelyeztem,ha akarják,elhiszik,ha nem,nem!

2011. június 21., kedd 13:12
Ferencke
49 hozzászólás
Ha nem lehetseges az automata minden megalloba, akkor legalabb butikocskak legyenek ahol lehet jegyet venni es ne setalni az ut tuloldalara s uzletbe bemenni stb... gondolom tudjak mirol van szo; mert babakocsival es kisgyerekkel nem igazan konnyu dolog, foleg ha a busz mar "lathatarba"van.

2011. június 21., kedd 14:25
multitrans
13 hozzászólás
Tisztelt "Dinibacsi"! Koszonom az eszreveteleit. teljes mertekben igaza van! Beszltem a szoban forgo soforrel, remelem tobbet hasonlo magatartas nem fog elofordulni. Ha megis, akkor fegyelmi eljarasban fog reszesulni minden egyes sofor aki "nem" tud vagy nem akar megfelelokeppen viselkedni, sot ha a problema ezutan sem oldodik meg akkor szamithatnak a legrosszabbra is. Ilyen, vagy ehhez hasonlo magatartast, viselkedest nem tudok toleralni.
"Lacafacanak" is igaza van, sajnos nem tudok mindenutt ott lenni es mindent latni. Hatarozottan megtiltottam a soforoknek a cigarettazast, telefonalgatast es a vezetes kozbeni csevegest az utasokkal. Remelem ezutan ilyen sem fog tobbet elofordulni....ha igen, akkor ervenyes rajuk is amit fentebb irtam. Nem tudom, hogy baratok vagyunk-e vagy sem, mivel nem irtad ala a hozzaszolast, de koszonom az eszreveteledet. Sajnos minden elofordulhat, tobbek kozott az is amirol irtal (amugy tudok a jelensegrol) es dolgozok azon, hogy a soforok tisztelettudoan es megfelelokeppen viselkedjenek. Ez nem megy egyik naprol a masikra, de jo uton haladunk.
Kedves "Ferencke", sajnos a jegyarusito bodek felallitasa is nagyon koltsegigenyes ( rezsikoltseg, a bode elkeszitesi ara, a munkaero bere stb.), ez sem kifizetodo. Javasolom, hogy vasaroljon egy tizes koteg jegyet idoben, igy olcsobb es nem lesz gond ha hirtelen kell felulni az autobuszra. Dolgozunk egy terven, ami egy uj alternativa lenne a jegyvasarlas teren, espedig SMS-en keresztul. Remelem a kozeljovoben ki is tudjuk ezt vitelezni, es igy egy modern, egyszeru es gyors jegyvasarlasi modozatot tudunk majd onoknek kinalni.
Varom a tovabbi eszreveteleiket, javaslataikat az office@multitrans.ro elektronikus postacimen.

Tisztelettel,
Tittesz Zoltan

2011. június 21., kedd 15:20
dinibacsi
4945 hozzászólás
Rendben,remélem,a közeljövöben közös erövel sikerül még szinvonalasabbá tenni a Multitrans müködését!Jó ötlet volt Tittesz urtol,hogy belépett a vonalba,mert igy látható,hogy érdekli a jobbitás lehetösége!Gratullok,és további sol sikert!

2011. június 21., kedd 15:38
multitrans
13 hozzászólás
Koszonom szepen "Dinibacsi"!

Jol esik, ha neha biztatnak is, nem csak szapulnak. Higgyek el, hogy azon dolgozok nap mint nap, hogy egy, jobb, pontosabb es korszerubb kozszallitast tudjunk onoknel biztositani. Ezt sajnos nem lehet egyik percrol a masikra megvalositani, csak lepesrol lepesre. Sok munka, ido es penz kell hozza es nem utolso sorban az onok tamogatasa, megertese. Onok (az utasok) nelkul nincs kozszallitas. Meg kell ertse minden alkalmazottunk, hogy a kozszallitas onokert van, de ugyanakkor az utasok is meg kell ertsek, hogy vannak szabalyok (irottak es iratlanok) amiket be kell tartani, ha utaznak velunk. Ezek a szabalyok pedig onokert ( a becsuletes, johiszemu utasokert) vannak es nem onok ellen.
Meg vagyok gyozodve arrol, hogy hamarosan az onok segitsegevel a regioban mintaerteku, szinvonalas kozszallitassal fogunk buszkelkedni. Nekem ez a feltett cekituzesem elso perctol, es ezt meg is fogjuk valositani!

2011. június 21., kedd 18:33
lacafaca74
2661 hozzászólás
Kedves Zoli, elég ha azt mondom hogy együtt koptattuk az iskola padját?

2011. június 21., kedd 22:20
eberendre
1632 hozzászólás
Nagyon jó!

2011. június 22., szerda 11:46
multitrans
13 hozzászólás
Kedves "Lacafaca", rendben van , hogy egyutt jartunk suliba, de meg mindig nem jottem ra ki vagy. Kivancsiva tettel! Kerlek ird meg kihez van szerencsem az office@multitrans.ro elektronikus postacimre.

Udv.!


Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- :
Elfogadhatatlan az etnikai arányok tudatos megváltoztatása (Semjén Zsolt a régiósításról)
Semjén Zsolt szerint az etnikai arányok tudatos megváltoztatását jelentené a tervezett új romániai régióbeosztás; a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a Magyar Televízió tegnap reggeli műsorában az elképzeléseket a magyarság számára elfogadhatatlannak nevezte.

- Hecser László:
Épüljön-e bevásárló­központ Baróton?
A baróti bevásárlóközpont létesítésének szükségességéről több éve folyik meglehetősen élénk vita. A lakók akarják – állítja Nagy István, a város polgármestere, akinek a választási programjában is szerepelt létrehozásának a támogatása. Nem kell – mondják a város kereskedői, azzal érvelve, hogy munkahelyek tucatjai szűnnének meg, bármely multi telepedjék ide, ráadásul csökkennének a városnak befizetendő adók is. Haladni kell a korral, a befektetésnek nem lehet gátat vetni – ez a fejlesztők álláspontja. A tanácstagok elvileg nem ellenzik, de a legutóbbi ülésen nem hagyták jóvá a beruházni szándékozót segítő határozattervezetet, azaz döntésükkel közvetetten a helyi kereskedőket támogatták.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS