Védhatalmi fuvallat

A jelek szerint az a tény, hogy a kisebbségek helyzetének kérdése nem akad fenn az amúgy is légiesített határokon, továbbra is lenyelhetetlen gombóc. Hogy a műfaj diplomáciai megítélésében mi az elegendő, illetve mi kevés, arról a felek érintettség szerint eltérően éreznek és nyilatkoznak. A kényes témák belügyi kérdéssé nyilvánítása még mindig megszokott fordulat a diplomáciai gyakorlatban, még akkor is, ha az uniós "oda-vissza" egységbe amúgy bőven beilleszthető lenne. Ebből a perspektívából tekintve persze hogy szokatlan, ha egy ország nem csak a kulisszák mögötti egyezkedések terén igyekszik odahatni, hanem a direkt kommunikáció eszközét is beveti céljai elérése érdekében.
A magyar kormány első éve pontozott már néhány olyan új módszert, amelynek bevezetése kiverte a biztosítékot a nem kedvezően érintett félben, legyen az a pénzvilág vagy a politika résztvevője. Magyarország a korábbinál jóval szókimondóbban és egyértelműbben foglal állást az autonómia kérdé­sében is, és ahogy Füzes Oszkár bukaresti nagykövet a Há­romszéknek adott korábbi interjújában kijelentette, készen áll a védőhatalmi szerep betöltésére retorika és tettek szintjén egyaránt. Ennek apró példája volt Semjén Zsolt kijelentése is, némi didaktikus feltéttel: tessék hozzászokni ahhoz, hogy a kisebbségek kérdése már régen nem egyetlen ország belügye. Olyan minőségi konfliktuskezelés-váltás ez, amihez a román politikum számára rendszerint megfellebezhetetlen érvként szolgáló uniós retorika is muníciót szolgáltat: nem lehet közigazgatási egységet úgy átszervezni, hogy annak következtében megváltozzanak a terület etnikai arányai.
Vitorlázási alaptézis: a legenyhébb hátszél is hátszél. A romániai közélet magyar döntésközeli résztvevőinek arra kell nagyon vigyázniuk, hogy a vitorlák megfelelő szögbe állításával igyekezzenek a legnagyobb hatékonysággal hasznosítani ezt az egyelőre mindannyiunk számára szokatlan fuvallatot.