Egy „nagycsaládi” ernyőre lenne szükség (Jegyzet)

Márpedig egyre sürgetőbb olyan eszközöket, mentalitást és intézményeket teremteni, melyek egyfelől szavatolják a szót értés feltételeit a közéleti szereplők közt, másfelől pedig eszközei lehetnek az együttes cselekvésnek mind a politikai életben, mind társadalmi téren, s gondoskodnak arról, hogy együttesen lehessen fellépni, mikor szükséges és lehetséges, bel- és külföldön egyaránt.
Aki ma közös álláspont képviseletére szólít fel, a kilencvenes évek viszonylag tagolatlan egységének lejáratott eszményéhez hiába folyamodik. Egy mai összefogás úgy jöhet létre, ha a pártok és képviseletek legitimként fogadják el egymást, és lemondanak a másik kiszorításáról a közéletből.
E felismerést kikényszerítheti a választások során felmért erőviszonyok elfogadása. Erre lett volna esély a 2008-as szavazati arányok alapján is, de a parlamenti monopóliumához ragaszkodó erősebb fél – bár önkormányzatilag egyeduralmát nem sikerült megőriznie – más utat választott, és máig nem kíván tárgyalásokba bocsátkozni. Azóta ráadásul egy harmadik szereplő is megjelent a színen, és a jövőben az egyeztetést nyilván három párt végezheti majd el, s a tárgyalóasztalhoz alighanem más, például regionális képviseleteket is oda kell ültetni.
Az eddigi egyeztetőfórum-teremtő kísérletek kudarcba fulladtak, de a meg-megújuló próbálkozások jól tükrözik, hogy létezik egy racionális összetevő is ebben a sokszor ócsárlásig fajuló vitában. Az eddigi kísérleteket mindazonáltal alighanem az siklatta ki, hogy az erősebb szervezet nem tud lemondani a hegemóniáról, melyet eddig élvezett. Holott mai hatalmi túlsúlyát is legfeljebb úgy tudhatja fenntartani bár ideig-óráig, ha azt a másik két szereplő mint egy adott mandátumra szólót ismeri el.
A párbeszéd intézményesítése közöttük egy erdélyi magyar parlamentszerű szervben ölthetne testet. Tulajdonképpen ennek kívántak elébe menni az eddigi próbálkozások is: a különféle önkormányzati tanácsok, az egyeztető kerekasztalok stb. működése azonban vagy féloldalasra sikerült, vagy kimondottan szabotálják.
Vajon minek leszünk tanúi Erdélyben az elkövetkező években: továbbra is hatalmi vetélkedésen próbálkoznak minden eszközzel egymás legyőzésétől eltiprásáig a politikai szereplők – ez folyik tizenkét, de legalább har éve –, vagy mégis belátják, hogy egy racionális hatalom- és szerepmegosztásnak már beértek a feltételei, s még inkább sürget annak szükségessége?
A mai pártok alapjában véve nem belső bajkeverők aknamunkájának eszközei, hanem egy összetett társadalom természetes érdekmegoszlásának kifejezői. Az erdélyi magyarság nem egyikkel vagy másikkal, hanem legfeljebb e sokrétűséggel azonosítható. Aki eme egész fölött kívánja kinyitni a védőernyőt, az, tetszik, nem tetszik, nem golyózhat ki egyetlen tényleges befolyást kivívott szervezetet sem e körből.