Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. június 22., szerda: A kréta körül Jottányi, de fontos eredményIntézetek alakulnak tanszékek helyett az új oktatási törvény alapján, adta hírül a sajtó, s e fejleményt csak üdvözölni lehet. Két okból is. Egyfelől végre hatályos törvényről van szó, nem az alkukötés keserves iszapbirkózásában vergődnek, akiket érint, nem a parlamenti betartásokat kell kivédenie a potenciális haszonélvezőnek, sem azon nem kell törnie a fejét, mivel tudná rávenni a többséget, hogy kedvére tegyen – ezúttal érvényes, megszavazott és kihirdetett jogszabály áll előttünk, melyet végre alkalmazni is kezdtek. Az alkalmazás útja persze éppen eléggé rögös, és sok csapdát rejt maga is, de legalább már idáig eljutottunk. Másik okunk a méltánylásra, hogy a törvény, ha sokat nem is, egy jottányit mindenképp mozdít az erdélyi magyarság egyik két évtizede helyben topogó ügyén: az önálló állami magyar egyetem létrehozásáról van szó. A magyar felsőoktatás intézményes különválásától ugyan még mesze vagyunk, de azzal, hogy a tanszékek helyett intézetek alakulnak az egyetemi karokon belül, és ezek tannyelv szerint szétválnak, azaz Kolozsváron például tizenhét karon legalább tizenhét önálló magyar ún. intézet (departament) jön létre a román és német intézetek mellett, haladásnak minősülhet. Az egykori magyar egyetemet ugyanis fundamentumáig lerombolták az idők folyamán, az ’59-es beolvasztás után egy darabig még léteztek karai és tanszékei, azokat aztán mind összevonták, és a 80-as évek végére a magyar tanítást és tanári kart sikerült jóformán tejesen elsorvasztaniuk. Maradtak egyes diákcsoportok, azokból is kevés és kis létszámúak, megtűrt státusban és a halálos ítélettel tarsolyukban. 1990 elején e csoportok erősödtek és szaporodtak meg, nőtt a tanári létszám, és új karokon, szakokon nyílt lehetőség a magyar oktatásra, de csak ennyi történt. Ami az intézményes önállóságot, saját tanszékek és karok, tagozat vagy éppen külön egyetem alapítását illeti, arról hallani sem akartak az egyetem döntési pozícióban lévő többségi vezetői, és húsz éven át minden erre irányuló kísérletet megtorpedóztak, hiába szállította le igényeit a magyar fél egyre alacsonyabb szintre. A magyar államnak kellett az intézményes különállás rangját visszaadnia az erdélyi magyar felsőoktatásnak, mikor is két, formailag magánegyetem esetében vállalta a fenntartás terhét és a védnökséget. Ezentúl, állítólag, a hazai állami oktatásban másképp lesz, a diákcsoportok fölött tanszéki szinten is létrejöhet a különállás. Noha szerény, de eredmény személyzeti szempontból és a tudományos kutatás szempontjából – persze, kérdéses, hogy pénzügyi önállóság nélkül mennyit ér. Ráadásul az áttérés sem halad akadálymentesen, mint hírlik, a marosvásárhelyi orvosi egyetemen és a kolozsvári biológia karon a többségi tanári kar továbbra sem akarja kiadni a gyeplőt a kezéből. Hogy egy "értelmiségi" – megérdemli vajon e nevet? – hogyan léphet fel a kulturális kolonializmus mélyen művelődésellenes szerepkörében, és hogy az erdélyi föld miként tűri meg a hátán – ez korunk Erdélyének kórképéhez, sajnos, még mindig hozzátartozik. Szerző: B. Kovács AndrásCikk megjelenítése: 512Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 2Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||