Finomul a kín?

Hajlandó vagyok tárgyalni, köztes megoldást választani – jelentette ki tegnap. S az elmúlt tíz napban felkorbácsolt, a kilencvenes évek hangulatát idéző nacionalista, magyarellenes kirohanások után szinte megnyugtatónak hatnak szavai. Csak az a baj, hogy hiteltelenek. Ugyanis az egész régiósítási hajcihőt maga az államfő robbantotta ki, az ő és a környezetében dolgozó emberek elképzelése öltött testet a nyolc nagy megye megálmodásában, s mikor eme elképzelésre áldását adta, nem jutott eszébe, hogy ebben az nemzetállamnak kikiáltott országban, pontosabban Erdélyben él másfél millió ember – ki tömbben, ki szórványban –, aki meg akar maradni szülőföldjén annak, aminek született. Magyarnak. Most, mint kocsis, előbb ostort csördített, majd leszállt, és megsimogatja lovát, de nem tagadhatja, mind a Mezőségen, mind a Partiumban, Bánátban élő magyarságot, mind a Székelyföld lakóit, akár nagy elődje, Nicolae Ceauşescu, homogenizálni akarja, elvegyíteni, feloldani az Erdélyt eluraló nagy román tengerben.
De tudva tudja, szüksége van az RMDSZ-re, nélküle bukna kormánya, s emiatt, ha kelletlenül is, de hajlandó inkább kisebb, mint nagyobb kompromisszumokra. Hírlik, őkegyelme rábólintana, hogy egy kisrégiót alkosson Háromszék, Erdő­vidék, másikat Csík, Gyergyó, Udvarhelyszék, de Maros már nem, mert ottani hűséges emberei nem kis megvetéssel jó előre kijelentették: nem bolondok két koldussal szövetkezni. Hogy ebből a kis Székelyföld­ből mi sül ki, egyelőre elképzelni sem lehet, de annyi már most látható, határai zsugorodnak, s ha egy jelképes kis darabja esetleg megmaradhat magyarnak, oda a többi.
Ne higgy a görögnek, akkor se, ha ajándékot hoz – mondták a trójaiak, ne higgy Băsescunak, ha engedményeket is tesz – mondhatnánk mi! A célja neki sem más, mint nagy elődeinek: a tiszta román Románia megteremtése.
Az RMDSZ – sajnos – fogságba ejtette magát: ha marad, rossz, ha megy, még rosszabb.
S velünk mi lesz?