Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. június 22., szerda: Közélet Belföldi hírekKitüntették Böjte Csabát Az Európai Polgár Díjat vette át tegnap Brüsszelben Böjte Csaba ferences szerzetes, akinek közel két évtizede elindított Szent Ferenc Alapítványa Erdélyben sanyarú körülmények között élő gyermekeket igyekszik felkarolni. Az Európai Polgár Díjat idén másodízben ítélte oda az Európai Parlament elnöke, Jerzy Buzek vezette bizottság. A tavaly alapított kitüntetést olyanoknak adományozzák, akik segítik az EU-n belüli integrációt, az unió lakóinak egymás iránti megértését. Böjte Csabát Gál Kinga fideszes EP-képviselő jelölte a díjra.
Az élelmiszerválság ellen A Romániai Munkáltatói Szervezetek Szövetsége azt javasolja, a közalkalmazottak is kapjanak ebédjegyet, ennek értékét emeljék 9 lejről 12 lejre, és csökkentsék 5 százalékra a mezőgazdasági termékek áfáját, hogy elkerüljék az élelmiszerválságot. Az élelmiszerválság már megkezdődött világviszonylatban, elég volt egy rossz búzatermő év Kínában, hogy az 91 százalékkal dráguljon – magyarázta Dan Matei Agathon, a szövetség képviselője. Szerinte élelmiszerválság várható Romániában is, mert az élelem 70 százalékát importáljuk, 3,5 millió hektár terület áll megműveletlenül, az ágazati támogatások eltűntek. Szerző: Farcádi BotondCikk megjelenítése: 1047Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 1Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. június 22., szerda 07:27
leopold 1036 hozzászólás Az élelmiszerválság ellen Minek itt megmuvelni?Ezeknek legyen "manele" es "seminte" es megy a buli.a tobbit majd lopjak hozza.
2011. június 22., szerda 07:37
doboa61 1854 hozzászólás Ők lettek Budapest díszpolgárai (Az MSZP-SZDSZ Sztalinja helyett!!!)
Átadták a budapesti díszpolgári címeket a Fővárosi Közgyűlés ünnepi ülésén vasárnap, ahol Tarlós István főpolgármester beszédében elmondta: Budapest új vezetése nem feledkezhet meg azokról, akik kiemelkedően sokat tesznek, tettek a fővárosért, erkölcsi hitet kölcsönöznek, ez "sokat segít rajtunk, a túlélés legfontosabb eleme". A városvezető megemlékezett arról, hogy 1991-ben ezen a napon hagyta el az utolsó szovjet katona Magyarországot, a függetlenség teljessé vált. Megjegyezte, hogy közvetlen külső hatalommal már nem kell számolni, "soraink rendezésének nehéz harcát többnyire országon belül kell megvívni". Mint mondta, vannak, akik a hatalom elvesztése miatt támadt "olthatatlan dühüket' olyan módon engedik szabadjára, hogy külföldön folytatnak "állandó mószerolást", és ezzel ártanak az országnak. A főpolgármester szavai szerint a nemzet fővárosának egységes, erős képet kell mutatnia, ehhez szeretnének "minimumban" megállapodni az ellenzékkel is. Hozzátette: "erősnek kell lenni ahhoz, hogy mindebből az ország, a nemzet erőt tudjon meríteni, büszke lehessen a fővárosára és a kölcsönösség jegyében azt támogatni tudja." Tarlós István hangsúlyozta: biztonságos, rendezett viszonyokkal és közállapotokkal bíró fővárost megteremtésén fáradozik a városvezetés, rengeteg tennivaló akad még, de "erős a hitünk, akaratunk, és tudjuk, a fáradságot jó kedély és erkölcsi hála követi majd". Az ünnepi ülésen Balczó András öttusa olimpiai bajnok, Csukás István író, Egerszegi Krisztina ötszörös olimpiai bajnok úszó, Eperjes Károly színművész, Kásler Miklós, az Országos Onkológiai Intézet igazgatója, Kopp Mária egyetemi tanár, Kovács Katiénekes, Makovecz Imre építész, Papp Lajos szívsebész, Sánta Ferenc hegedűművész, Szervátiusz Tibor szobrászművész és Szirtes Ágnes színművész vette át a díszpolgári címet. Lech Walesa, a Lengyel Köztársaság volt elnöke később veszi át az elismerést. Hárman posztumusz kapták meg a díszpolgári címet, Mádl Ferenc akadémikus, volt köztársasági elnök, valamint Skrabski Árpád informatikus-szociológus nevében özvegyeik, míg Elvis Presley amerikai énekes nevében Kevin Kern, az Elvis Presley Enterprises vállalat PR-igazgatója vette át az elismerést. Forrás: MTI 2011. június 22., szerda 10:17
dinibacsi 4945 hozzászólás Nagyon helyes,tetszik Tarlos müködése,és az atyáé is!
2011. június 22., szerda 10:33
bjanos 905 hozzászólás A Román kormány miért nem tűnteti ki Bőjte atyát ,pediglen sokk Román gyerekett nevelnek a Ferences alapitványnál.
2011. június 22., szerda 11:29
doboa61 1854 hozzászólás bjanos
Ez nagyon jó! Már látom lelki szemeim előtt amint a bukaresti ortodox román egyházvezető jelenlétében köszönetet mond az államfő Csaba atyának, amiért oly sok román gyermek lelkét megmentete és tisztességes, jó magyar gyereket nevelt belőlük. Tartok tőle, hogy ez egy kicsit odébb van még, de igen jó gondolat. 2011. június 22., szerda 22:25
Lemhenyi63 376 hozzászólás Az élelmiszerválság ellen, a sok marha... ez az Agathon es eltrafálta a *****va között a tőgyit! Tetszettek volna nem szétkúrni a mezőgazdaságot és gyakorlatilag a teljes romániai élelmiszeripart... a manele "hazai termék, de a "bomboane agricole" már importból származik.. :)) maholnap már a mindennapi köpködnivalót sem lesznek képesek megtermelni.
münkác szemince unguresti, möööö....! 2011. június 23., csütörtök 00:14
hallo 399 hozzászólás Szentgyörgyön a mezőgazdasági iskolát is bizonyára azért zárták be a közelmúltban,mert nem kell a földművelő.
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||