Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. június 25., szombat: Máról holnapra Nélkülünk nem fog menniA régiósítási vita távolról sem ötletszerű véletlennek köszönheti kirobbanását, mint sokan vélik, ugyanis az ország két olyan sürgető gondját tematizálta, melyek eddig egyéb előtérbe tolakvó ügyek miatt nem kapták meg a kellő figyelmet. Románia európai igényekhez igazítása közigazgatási vagy legalábbis gazdaságirányítási szempontból küszöbön áll, ez lenne a régiósítás. Hogy ezt az államfő vagy egy szervezet a maga javára kívánja kiaknázni – az igaz lehet, de hát nem politikus, aki nem a maga vagy pártja malmára akarja hajtani a vizet. De az államfői szubjektív szándékok kevésbé fontosak. Az a meghökkentő javaslat, amit első lépésének másnapján tett, nevezetesen, hogy az RMDSZ-nek tett engedményként két székely minimegyét megőrizhetne az erdélyi magyarság, nos, e különben alighanem halva született változat, elfogadhatatlansága ellenére, jelentős mozzanata lesz a további fejleményeknek. Nem azért, mintha nem csapdába helyezett csaléteknek, mások szerint a sok hátrány miatt valóságos büntetésnek szánták volna – hanem a mögötte meghúzódó felismerésnek tulajdoníthatóan, mely ezek szerint a román politikai elit egyes mérvadó köreiben már megkerülhetetlen szempontnak számít. Arról van szó, hogy ráébredtek, nem fogják tudni az ország átszervezését a kisebbségi kérdés megkerülésével átvinni. Az új európai uniós geopolitikai erőtérbe kerülve akarva-akaratlan számolniuk kell azzal az érvvel, mely a kisebbségek előnytelenebb helyzetbe taszítását nem javallja, illetve tiltja. Băsescu ajánlata e szemszögből nemhogy nem nagylelkű, hanem kimondottan a kevésnél is kevesebb és csalóka, de a magyar művelődési és területi autonómiáért folyó harc szempontjából jó hír, és megvan a maga súlya. Mert noha évekig eltarthat még, nem csupán az ország régiós átszervezése áll küszöbön, hanem a kisebbségi emancipációban is pozitív fejlemények várhatóak, a kettő ugyanis elválaszthatatlan akkor is, ha a magyarság történetesen nem lesz épp kormányon, és nem áll majd fenn a kísértés, hogy holmi kis hatalmi előnyökkel próbálják meg beetetni. Az európai uniós jog mai gyakorlata számunkra új geopolitikai realitásként működik, a régi beolvasztási praktikák folytatása hagyományos formában lehetetlen – ezt tette nyilvánossá a vita látványos fordulata. Szerző: B. Kovács AndrásCikk megjelenítése: 1150Olvasóink értékelése: 4.56Szavazatok száma: 9Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. június 25., szombat 10:20
Ferencz 2983 hozzászólás "...a régi beolvasztási praktikák folytatása hagyományos formában lehetetlen..." A találékonyságnak nincsen határa! Máris megszólalt a "nagyobbik" kisebbség, a cigányság képviselője (?): nekik a nyolcas felosztás a jó, s mivel ők vannak többen...
2011. június 25., szombat 18:19
eberendre 1632 hozzászólás Az a helyzet, hogy a jelenlegi állás szerint semmi sem vicces. A cigányság minden tartományban elég jelentős többségben marad. Az ők munkanélküli státusukat fenntarthatónak nyilvánítják. A mi környezetünkben is eléggé kiváltságosságokat élveznek, és elég veszélyesen lehet velük tromfolni.Többször szerepelt nagy sikerrel. Talán. Megint előveszik. Talán. Most kezd rotyogni az időzített trutymó...Még mindig nem jutottunk be az elődöntőbe!
2011. június 25., szombat 19:36
dinibacsi 4945 hozzászólás Már mondtam és ismétlem?Viszakozni fognak,kivitelezhetetlen,az egész csak presztizs szerzés a levitézlett rmdsznek,és basenek,mert egyik védi Székelyföldet,másik Romániát Székelyfoldtöl!
2011. június 25., szombat 19:36
dinibacsi 4945 hozzászólás Már mondtam és ismétlem?Viszakozni fognak,kivitelezhetetlen,az egész csak presztizs szerzés a levitézlett rmdsznek,és basenek,mert egyik védi Székelyföldet,másik Romániát Székelyfoldtöl!
2011. június 26., vasárnap 07:18
leopold 1036 hozzászólás dehogyis nem.megvarjak a kovetkezo valasztasokat, ahol a piros koalicio jol szerepel es majd azt csinalnak amit akarnak, ahol majd nem kell az UDMR vagy barmi mas...
2011. június 26., vasárnap 09:01
eberendre 1632 hozzászólás Hoppá, a veres koalició ágyában már járt a römödöszö. Ez a sok összefekvés miatt mondják, hogy mi a köznép is kurvák vagyunk. Csak a vezetők miatt. Ők meg azt magyarázzák, hogy nekünk keresik a javunkat.
2011. június 26., vasárnap 21:15
girtlergyula 601 hozzászólás Mindig csak a sajat erdek . Mindegy , hogy ki fekszik az agyba , gyorsan bebujnak melleje , kezzel foghato kondiciok nelkul . Meg azt hagosztatjak , hogy ertunk teszik . Ertem ne alldozzak fel magukat es , akkor nekem se lesz akit szegyeljek .
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||