Változó helyek árnyai (Bartha Árpád és Bortnyik György fotográfiái a Lábas Házban)

De a két fotográfus – nyugodtan leírhatjuk ennyi év után – megszállott érdeklődése, szigorú "blendé" pillantása, mely éppen az illanó, egyszer volt pillanatokat örökíti meg, kissé meg is emeli, a hajdani lelkesítő kampánytudósítások, lelkesítő híradások fölé is emeli ezeket a fotókat. Úgy időtleníti a sok ezer éves mezőgazdasági munkafolyamatok lényegére koncentrálva, hogy egyúttal eleget is tesz az "elvárásoknak"... Ez az időtlenítés jellemző Bartha és Bortnyik portréira is, éppen úgy, mint az évszakonként változó, fenségesen komor tájat megörökítő képeire. A táj legalább annyira izgatta őket, mint az emberi arc. Hogy művészet-e a fotográfia, a szerencsésen újra felfedezett képeik kapcsán nem is kérdés. Figyelemre méltó a kompozíciós készségük, az erős vizuális hatásokra való törekvés...
A város, a megye, az egész székely vidék azóta nyilvánvalóan sokat változott és alakult. Ezért jegyeztük meg, hogy ezeknek a fotográfiáknak dokumentumértékük is van, bizonyos tér- és utcarészletek, hidak s házak már csak a Bartha Árpád vagy a Bortnyik György fotóin élnek, a valóságban már régen megszüntették, ledózerolták őket, megváltoztatták ezeket a helyszíneket. Sepsiszentgyörgy átalakult, tegnapi, tegnapelőtti formájában már csak ezeken a képeken él. Így egy kísértetjárás tanúi is vagyunk, mintha egy rejtelmes mesevilág tárulna ki előttünk. A város és vidéke tegnapi, tegnapelőtti arca. Nyomasztóak a puszta helyek árnyai, a romok, a romos házak, templomok, templom- vagy kastélyfalak, kastélyok, udvarházak. Mindez természetesen élénk ellentétben áll a mezőgazdasági riportfotók eleven képeivel. Az örökké változó tájban megjelenik természetesen az ember is. Életében, helyzeteiben, élete váltakozó helyszínein, a munkafolyamatok sodrában. Némely határesetekben emberi áldozatokat is követelő katasztrófák alkalmával is. A fotósok a nagy hetvenes évek eleji árvizek idején is fáradhatatlanul fotografáltak, tették a dolgukat... Bortnyik és Bartha hol volt, hol nem volt tájain, az elveszett helyek árnyai között fáradhatatlanul motoz a szél. A lefényképezhetetlen, egyetlen, szigorú tanú.