Háromszékiek a Grosics Gyula Katolikus Labdarúgó Akadémián (Reménységek)

Mellveregetésre egyáltalán nem adnak okot. Na de ha nincs itthon jó élet, van a megye határain túl, s ezt igyekeznek is kihasználni a felső-háromszékiek. Ketten – Molnár Péter és Niczuly Roland – Kolozsváron, egy – Szőcs Tamás – Târgoviştén csiszolta tudását (Tamás közben sikeresen felvételizett a gyulai Grosics Gyula Katolikus Labdarúgó Akadémiára, s az új bajnoki évben tehát ott focizik), a másik kettő – a kézdiszentkereszti Pászka Loránd és a csernátoni Gajdó Szabolcs – már bizonyított a gyulai akadémián. Felső-Háromszéken járva nem hagyhattam ki az alkalmat, hogy találkozhassak a pár nappal korábban vakációzni hazaérkezett két "gyulai labdarúgóval". Kíváncsi voltam, milyen ott, az akadémián az élet.
A beszélgetés előtt azért hadd ismerkedjünk meg a gyulai akadémiával.
2009 augusztusában hívták életre, s kezdte el működését egy 14 hektáros területen fekvő, építkezésben levő sportkomplexumban, mely amikor elkészül, rendelkezni fog "három villanyfényes nagypályával, közte egy műfüvessel, egy félpályányi fedett műfüves sportcsarnokkal, négyhektáros füves tesztpályával és technikai centrummal, egy erdős-ligetes rehabilitációs, kondicionális és koordinációs részleggel; egy európai szintű, 150 fős, kétágyas kollégiummal, ebédlővel, egy 200 fős konferenciateremmel, kápolnával, irodákkal, stúdiumhelységekkel. (Azt hiszem, nem túlzok, ha azt mondom, ilyenről Sepsiszentgyörgyön vagy Kézdivásár­helyen a jelenlegi vezetéssel még álmodni sem mernek.). Az akadémián korosztályos képzési formában, felmenő rendszerben 12–19 éves tehetséges fiatalokkal foglalkoznak. Az edzők valamennyien – Máté János, Horváth Péter, Takács László, Keller József – a Ferencváros volt válogatott labdarúgói, és hozzájuk csatlakozik az amerikai Tony Simons, aki a koordinációs edzéseket tartja."
És akkor következzék a két "gyulai labdarúgó".

Pászka Loránd

Kézdivásárhelyen született 1996. március 22-én, de Kézdiszentkereszten nevelkedett, itt végezte az I–VII. osztályt, a VIII.-at már Gyulán kezdte és fejezte be most júniusban. Első edzője édesapja, Pászka Barna volt, aztán következett a brassói A-osztályos csapat egykori játékosa, Gáll József és Ilyés Jenő, a Kézdiszentkereszti Nemere két trénere, majd a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Sportklub mestere, Csengeri Atti­la, aki miután felkagylózta a Felső-Há­romszéken keringő Loránd tehetségét magasztaló híreket, bevitte együtteséhez. 2010 szeptemberében Loránd lépett egyet, s "átigazolt" a gyulai Grosics Gyula Katolikus Labdarúgó Akadé­miához. Bár Loránd nem dicsekedett vele, de tudom, hogy ott is elragadtatva csettintgettek focitudását látva. Az átigazolás nem ment zökkenőmentesen, így aztán csak a bajnokság utolsó tizenegy fordulójában tudott bekapcsolódni és segíteni csapatának a pontvadászatban. Na de addig is focizott a Karácsonyi János Római Katolikus Gimnázium együttesében a hagyományos Diákolimpia labdarúgótornáján, ahol a bajnoki év során két aranyérmet szerzett a csapat, az elsőt a téli teremlabdarúgó-tornán, a másodikat a nyári nagypályás vetélkedőn. Mindkét viadalon a szakemberek és rendezők egyhangúan Pászka Lorándot választották a diákolimpia legjobb játékosának.
– Az akadémia melyik csapatában játszottál az utolsó tizenegy fordulóban?
– Az U15-ös korosztályú együttesben, mely az NB I. (Nemzeti Bajnokság) Keleti csoportjának mezőnyét erősítette. A csoportot tizenhat csapat alkotta. A mi csapatunk menet közben épült, formálódott, így aztán csak a 11. helyet tudtuk megszerezni az egyébként nagyon erős mezőnyben.
– Hogy fest egy heti programotok?
– Hétfő délután van edzés, majd fürdő, gyúrás, welness, majd a fürdő meleg vizes medencéjében "lazítunk"; kedden reggeli edzéssel indítjuk a napot, edzés után bevonulunk az iskolába, majd ebéd után újra edzésbe állunk, aztán következik a vacsora, a szilencium és 22.30 órakor a lefekvés; szerda délután edzünk, csütörtökön megismételjük a keddi menetet, péntek délután tréningezünk, természetesen a szombati meccsre koncentrálva, tehát főleg taktikai elemeket gyakorolunk; vasárnap délelőtt misére megyünk, délután pedig szabad programmal zárjuk a hetet.
– Mit csináltok egy koordinációs képzésen?
– A képzésen a harmonikus, koordinált mozgásra esik a hangsúly, s na persze a futótechnikára. Nagyon oda kell figyelnünk a mozgásgyorsaságra, a mozgáspontosságra, a ritmusra. Egyszerű futómozgásokat, robbanékonysági mozgásokat, ritmusváltásokat gyakorolunk. Ezeket labda nélkül. Aztán amikor előkerül a labda, akkor következik a labdás koordinációs elemek sora.
– Milyen szerepkörben játszol?
– Irányító középpályás vagyok. Itt, ebben a szerepkörben érzem igazán otthon magam.
– Szóval, te vagy a gyulai Bozsik Cucu, tudod, ő volt az aranycsapat irányító középpályása, s a Honvédé is. A te kedvenc csapataid otthon, Magyarországon és a futballvilágban?
– A Fradi és az FC Barcelona.
– Ősszel már a IX. osztályba fogsz járni. Négy év, és érettségizel, aztán jöhet a pályaválasztás. Mi szeretnél lenni a civil életben?
– Túl korai erről beszélnem. Most a tanulás a fontos, na és a labdarúgás, az igazi nagy szerelmem.
– Ha holnap hívna az FC Barcelona vagy a Fradi?
– Mennék. Ha egyszerre hívnának, akkor az FC Barcelonát választanám.

Gajdó Szabolcs

1994. június 10-én született Csernátonban. Az I–IV. osztályt szülőfalujában végezte, az V–VIII.-at Kézdivásárhelyen, a IX.-et Sepsi­szentgyörgyön, a X.-et már Gyulán kezdte a Karácsonyi János Római Katolikus Gimná­ziumban. Korán elkezdte a focit, első edzője édesapja, Gajdó Benedek volt. A csernátoni évek (Kézdivásárhelyre Csernátonból járt iskolába) idején Szabolcs is tagja volt annak az ifjúsági csapatnak, amely részt vett az Euro-camp nemzetközi focitornákon már 2003-tól. Ezen a rendezvényen magyar, német, szlovák, francia csapatok indultak a csernátoni mellett. Túl az Euro-camp rendezvényein Szabolcs Kézdi­vásárhelyen a Csengeri Attila edzette csapatban játszott, mely a Brassó megyei bajnokságban szerepelt népes, kemény mezőnyben, majd amikor Szentgyörgyre került, Siklódi Ferenc csapatába, akkor a B-kategóriában focizott. Szabolcs szerencséjére itthon jól épült fel a gyulai akadémia felé vezető lépcsőzet.
– Gyulára kerülve melyik korosztálynak lettél a játékosa?
– Az U17-ben fociztam Máté János edző irányításával, s az NB II. Keleti csoportját erősítettük. A dobogó harmadik fokán zártuk a bajnokságot.
– Az előttünk álló bajnokságban is ebben a korosztályban fogsz játszani?
– Az U19-ben fogok játszani, edzőm Horváth Péter lesz.
– Szerepköröd?
– Ellentétben Loránddal, én védekező középpályás vagyok.
– Gondolom, te is részt vettél a Diák­olimpiákon az U17-esekkel.
– Természetesen. Nyíregyházán és Békés­csabán került sor a mi döntőtornánkra, mind a két helyen a döntőig jutottunk, és mind a két döntőt elveszítettük, így aztán meg kellett elégednünk az ezüstéremmel.
– Heti hány edzéssel készültetek a bajnoki vetélkedőkre?
– Hét edzéssel, hétfőn, szerdán, pénteken egy-egy, kedden és csütörtökön két-két edzésen veszünk részt. A hétfői tartalmazza a fürdőt, a gyúrást, a wellnesst, s na persze az erőnléti gyakorlatokat, kedden az erőnlétre esik a hangsúly, szerdán és csütörtökön már a technikai, taktikai dolgok kerülnek előtérbe, pénteken pedig a szombati mérkőzésre hangolunk sok-sok taktikai elemmel.
– És mikor tartotta Tony Simons a koordinációs edzéseit?
– Amikor nem volt hétközi fordulónk, akkor rendszerint szerdán.
– Túl a Fradin melyik nagy csapatnak szurkolsz úgy istenigazából?
– A Liverpool a kedvenc csapatom, Gerard pedig a játékos példaképem. Na de szeretem és csodálom Gera Zoltánt is.
– Kedvenc tantárgyad?
– Az angol és a német.
– Talán csak nem Angliában vagy Né­metországban akarod folytatni labdarúgó-pályafutásodat?
– Nem tagadom, szeretnék egyszer majd az angol bajnokságban játszani.
– A civil életben mi szeretnél lenni?
– Sporttanár. Közel áll, nagyon közel a futballistapályához... Na de addig, amíg ez összejön, tanulnom, fociznom kell teljes odaadással, kitartással. Ezért mentem Gyulára.
Két labdarúgó-palántával (remélem, nem sérti őket a palánta szó) beszélgettem, s egy akadémia példáját ismertettem nagy vonalakban azzal a céllal, hogy hátha-hátha itthon, a mi szűkebb pátriánkban követőkre talál a példa. Tudom, olyan méretben, mint Gyulán, itt nem lehet gondolkodni, de szerényebb, ugyanakkor jól átgondolt intézményt életre lehet hívni, hogy ne kelljen a háromszéki tehetséges gyerekeknek vándorbotot ragadniuk azért, hogy érvényesíthessék adottságukat.