Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. június 28., kedd: Világfigyelő Magyar tükörEgy lépésben több mint négy százalékkal sikerült csökkenteni a magyar államadósságot az államosított magánnyugdíj-pénztárakból befolyt pénzből. Ami Orbán Viktor szerint abszolút világrekordnak számít. "Magyarország számára – fejtegette a miniszterelnök – a fő ellenség az államadósság. Márpedig a történelem arra tanít bennünket, ha nem győzzük le az ellenséget, az ellenség győz le bennünket." * A tény, hogy 81 százalékról egy lépésben 77 százalékpontra csökkent az államadósság, jelzi: a magyar gazdaság kezd beindulni, végre felszálló ágba kerül. * A hét vége nagy eseménye a kínai miniszterelnök budapesti látogatása volt. Ha Kína magyar állampapírokat vásárol nagy mennyiségben, szintén hozzájárulhat a magyar államadósság folyamatos csökkentéséhez, de emellett jelentékeny a kínai piac szerepe is, s az elképzelés, hogy Kína beruházásokba kezd Magyarországon. Mindez jelzi, hogy bővül a magyar gazdaság mozgástere, s csökken a nyugati piacoktól való függés. * Az ellenzék ezt is másként látja. Egy hét végi MSZP-rendezvényen, ahol sok bátor ember hallatta hangját, sok magyar ordítozott, Mesterházy Attila pártelnök arról beszélt, hogy az ellenzék feladata változatlan: el kell zavarni az Orbán-kormányt. * Ehhez azonban először a nagy hírű szocialista pártban kellene rendezni a helyzetet, és megteremteni a belső békét. A kérdés elemzők szerint továbbra is az, hogy kilép-e Gyurcsány Ferenc és frakciója – a demokratikus platform – az MSZP-ből, és alakít-e új pártot. Támogatói köre a jelenlegi pártvezetésben jó esetben egyharmad, hogy a tagság körében mekkora, egyelőre nem is sejteni, hiszen azt sem tudni pontosan, hány tagja van a szocialista pártnak. S az is tény, hogy a bizonytalan pártválasztók aránya az elmúlt hónapokban nőtt, de ez nem jelenti a Fidesz támogatói körének jelentősebb csökkenését, s főként nem a széteső MSZP támogatóinak számszerű növekedését. * Két év négy hónap után megszületett az ítélet a Cozma-gyilkosság perében. A két elsőrendű vádlottat életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, ami azt jelenti, hogy harminc esztendő alatt Veszprém válogatott kézilabdázójának a gyilkosai nem szabadulhatnak. A Cozma játékostársait életveszélyesen megsebesítő harmadrendű vádlottat, aki az utolsó tárgyalási napokon meglehetősen kiakadt, és cirkuszozott, húsz esztendőre ítélték. * Az ítélet nem jogerős, de szakértők szerint nem valószínű, hogy a legfelsőbb bíróság érdemben megváltoztatja. A Cozma ügy – hiszen a kiváló játékost nagyon szerették Veszprémben – óriási felháborodást váltott ki a városban, s megint és újult erővel a szervezett bűnöző bandákra irányította a figyelmet. Ezek a figurák korántsem voltak ismeretlenek Veszprémben és környékén, s botrányaikkal, kihívó viselkedésükkel állandó veszélyt jelentettek a közbiztonságra. * Az elmúlt hét másik nagy belpolitikai kérdése az volt, hogy távozik-e posztjáról Hoffmann Rózsa oktatásügyi államtitkár, aki levélben ajánlotta fel lemondását a miniszterelnöknek. Az okok nem kerültek nyilvánosságra, de szakértők szerint a Fidesz szakpolitikusával, a volt oktatásügyi miniszterrel, Pokorni Zoltánnal való vitái is hozzájárulhattak elbizonytalanodásához, s ama tény is, hogy nem érzett maga mögött támogatást. Hoffmann Rózsa lemondását nem fogadták el, Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője félreérthetetlenül jelentette ki, továbbra is Hoffmann Rózsa vezeti a szaktárcát, és a kormányfő bizalma töretlen iránta... Szerző: Bogdán LászlóCikk megjelenítése: 435Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. június 28., kedd 09:01
doboa61 1854 hozzászólás Miközben Mo. csökkenti az adósságait, visszavesz a kiváltságokból, addig nálunk nő az adósság és kevesek tobzódnak a kiváltságokban.
Kevesebb adósság esetén sok milliárd maradhat a költségvetés felhasználható rovatában. Fejlesztésre, oktatásra, életminőség javításra. De ennek az ára, hogy szakítani kellene a levitézlett neoliberális gazdaságpolitikával, ami a megszorításokkal akarja fenntartani az egyensúlyt. Ettől omlanak össze a szocialisták által vezetett országok gazdaságai (lásd Görögország és a többi csödközelbe jutott állam esetét). 2011. június 28., kedd 09:17
doboa61 1854 hozzászólás "Egy lépésben több mint négy százalékkal sikerült csökkenteni a magyar államadósságot"
Őszre újabb 3-4%-ot szeretne csökkenteni Orbán Viktor. Azért a nemzeti össztermék 8%-ának évenkénti megtakarítása 12 év alatt már önmagában is egy évnyi megtakarítás!!!! Nem semmi. És remélhetőleg lesz folytatás, ha nem is ebben az ütemben. (Bár ki tudja :-)) Hajrá Magyarország, hajrá magyarok! 2011. június 28., kedd 10:32
dinibacsi 4945 hozzászólás Igy van,végre vezeti is Magyarországot!Csak tul sok még a posztkomcsi ott is,meg itt is!
2011. június 28., kedd 12:41
csacsi 311 hozzászólás Csak az a gyanúm, hogy ez a nagy csökkentés a magánnyugdíjpénzekkel volt stimulálva, de majd elválik a jövőben.
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||