Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. június 29., szerda: Közélet Vándorfotók egy falu életébőlMintha csak a közeledő látogatókat, illetve a Haszmann-birtok minden szellemi kincsét magukba szippantó távolodókat szemlélné, úgy fogadja vasárnap óta a belépőt Gizi néni óriásfotója az alsócsernátoni Haszmann Pál Múzeum bejáratánál. ![]() Hasonló méretű tablókról köszöntenek ránk helyi gazdák, pásztorok, gyermekek és életerős fiatalok, valamint egymás mellett megöregedő emberek, akiknek életéről két pécsi fotóművész, Mánfai György és Hosszú István készített az elmúlt években pillanatfelvételeket, majd rakták időrendi sorrendbe és illesztették egyiket a másikra, míg azok képes mementóivá váltak egy falu életének. A szabadtéri kiállítás ötlete rendhagyó módon született. A pécsi Pannon Kultúra Alapítvány Míves Mag Műhelye kézművesei Alsócsernátonban verték fel munkatáborukat három egymást követő esztendőben (2008–2010 között), fotós munkatársaik pedig megörökítették mindazt, ami a múzeumkertben és azon kívül megragadta őket, majd kollázsszerű alkotásaikat akkorára nagyították, hogy amikor 2010-ben Európa kulturális fővárosában, Pécsett kiállították a húsz tablót, sokan úgy értékelték, Csernáton odaköltözött a Széchenyi térre. A köztéri tárlatot a Határokon Túli Magyarságért Alapítvány segítségével valósították meg, és vándoroltatják azóta is, látták már a bolyiak (Csernáton testvértelepülése), valamint a nagyszebeniek, Alsócsernátonból pedig Kárpát-medencei körútjára indul a KÉPEKF2010 elnevezésű gyűjtemény és vele együtt egy háromszéki falu hétköznapjainak színes világa. Szerző: Fekete RékaCikk megjelenítése: 669Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 4Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. június 29., szerda 09:50
eberendre 1632 hozzászólás Gratulálok.
2011. június 29., szerda 14:27
malmos 1228 hozzászólás Jam,jam milyen jó pénzt lehet vele keresni,de hát ki a kutya látja hogy milyen pénzből van finaszírozva!Nagy fejős tehén lehetett ez a kúlturális főváros egyes m(b?)űvész uraknak!A csernátoniaknak reklám talán ,de az sem biztos hogy ingyen van!Ilyen körmönfont ez a világ!Báránybőrben bújt farkasok járnak körülöttünk székelyek!Jól megvendégeljük őket,miközben maradinak,butának tartanak és lenéznek minket!Azért közben meg megisszák a pálinkánkot,megeszik a biokajáinkat ingyen és jókat nevetgélnek az arcunkba, és a hátunk mögött is!
2011. június 29., szerda 14:29
malmos 1228 hozzászólás Kedves F. Réka mióta adta el a megye a múzeumot?(Haszmann-birtok?)
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
