Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. június 29., szerda: Közélet Gyilkosok (Magasles)A túlterhelt magyar bíróságok gyakorlatát tekintve a Cozma-perben viszonylag korán ítélet született, mégpedig a kiszabható legsúlyosabb. A Steaua és a román kézilabda-válogatott Veszprémben játszó, a városban tiszteletnek és szeretetnek örvendő játékosát két éve és négy hónapja egy éjjeli bár előtt gyilkolták meg minden túlzás nélkül: bestiális kegyetlenséggel. A nagy látogatottságnak örvendő bár előtti téren az esetet rögzítette a térfigyelő kamera. Tehát a kamera felvételeinek vizsgálata után, a gyilkosságot követő első órában már ismert volt a gyilkos és a gyilkosságban közreműködő két társa. Az is megfigyelhető volt – s az életfogytiglani ítélet kiszabásakor döntően eshetett a latba –, hogy a hatalmas termetű kézilabdázó melléig érő cigány férfi alulról fölfelé szúrja meg Cozmát, és meg is forgatja kését a sebben. Biztosra ment tehát, noha vallomásai és maratoni kihallgatása során azt állította, hogy fogalma sem volt, kicsoda Cozma, nem is sejtette, hogy "ezek sportolók", s amikor a bárban egy lekérés kapcsán először szóváltásba keveredtek – Cozma kihallgatott társai azt állították, szó sem volt ilyesmiről, a társuk a bántalmazott pincérnő védelmére kelt, rá mindig is jellemző lovagiassággal –, fogalma sem volt, hogy kicsoda a nála nagyobb termetű férfi. Társa utána még rugdosta is a földre kerülő, haldokló Cozmát, és a másik elkövető – aki harmadrendű vádlottként húsz évet kapott – életveszélyesen sebesítette meg a Cozma segítségére siető szerb és horvát játékostársait. Az egyiket úgy vesén rúgta, hogy több műtétre is sor került, s el is kellett távolítani a játékos egyik veséjét. A tárgyaláson szánva-bánva bűneit saját veséjét ajánlotta fel a játékosnak. Visszatérve az ingatag román–magyar barátságra – s ezt is illik hangsúlyozni a viszonyt kimondottan jó színben feltüntető esetre –: Veszprémben szerették Cozmát, sokan kísérték el koporsóját Bukarestben is a temetésre. A több mint két évig tartó tárgyalássorozaton kiderült – ami, akárcsak a tettesek személye, végig ismert volt a városban –, hogy a szervezett bandában "dolgozó" bűnözőknek nem ez volt az első összetűzésük a rendőrséggel. Túlzás nélkül állítható, hogy életvitelükkel, kegyetlenségükkel rettegésben tartották Veszprémet és környékét. A gyilkost védő ügyvédnő szerint védence tulajdonképpen önvédelemből cselekedett, fenyegetőnek találta Cozmát, és ezért is szúrta meg. Hát nem tudni, miért, de egy kétségtelen: Cozmánál nem volt kés. A többi néma csend. Meghalt egy nagy sportoló, aki még élhetett volna, játszhatott volna. S azért halt meg, mert támadói – egy szervezett banda tagjai – nem rendelkeztek semmiféle "fékkel", nem tartották magukra nézve kötelezőnek a társadalmi együttélés szabályait. Most harminc évig töprenghetnek azon, hogy mit is tettek... S hogyan is lett volna jó. Egy bizonyos: a vendéglői összetűzések többnyire nem gyilkossággal végződnek. Szerző: Bogdán LászlóCikk megjelenítése: 971Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 5Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. június 29., szerda 07:26
Traven 391 hozzászólás A büdös férget védelmező ügyvédnő nyilatkozata szerint védence önvédelemből cselekedett. Önvédelemből szaladt ki utánna a késével és önvédelemből forgatta meg a sebbe a pengét. Félt. Nehogy Cozma túlélje. A helyzet az, hogy vészesen elszaporodtak a cigóbandák. Emlegetik, hogy szociális bomba, de senki nem tesz semmit. Mindenki csak védi a ganyé majmokat, diszkriminációtól tartva. És ezt az oportunista élősködő gádzsók nagyon jól kihasználják. Ővék a világ. Önvédelemből lopnak, erőszakolnak, gyilkolnak és káromkodnak.
2011. június 29., szerda 08:15
Ferencz 2983 hozzászólás Nem vagyok (még) sovén cigányellenes, de ha az alábbiak igazak.....,nem tudom!
Álláspont Igazából nem róluk lesz szó. Hanem arról, hogy ideje lenne feltámadniuk. Hogy legalább tudjuk, mivel kell szembenéznünk pillanatokon belül. El kell merülni Zemplén és a Cserehát falvaiban. Hogy megértsük, mit is jelent valójában a nyomor, s mindaz, ami vele jár. Zemplén és a Cserehát egyes falvai már nem Magyarországon vannak. Nem Európában vannak. Nem a Homo sapiens benépesítette Föld nevű bolygón vannak. Hanem túl mindenen, ami emberi, s ami még emberi maradt. S ez már régen nem "cigányügy". Ez a mi ügyünk. Ami Zemplén és a Cserehát falvaiban kinőtt a nyomorból, az elől nincs már menekvés. Abból a nyomorból legelőször a felfoghatatlan, iszonytató agresszivitás nőtt ki. Az egyszerű lopás már az élet része. A tolvajnak is, a meglopottnak is. De lassan az lesz a mindennapi brutalitás is. "Hétköznapi fasizmus" - mondhatnánk a közhelyet, hogy ne legyen ostoba közhely. Mert ott most ez van: hétköznapi fasizmus. A nyomor trónjára ült többség bosszút áll az ott felejtett kisebbségen. S hogy senki ne tévedjen: ott már a cigány a többség. Mert lassan minden nem cigány elmenekült. Még néhány konok öreg húzza, s néhány középkorú, akinek végképp nincs hová mennie. Ők jönnek haza az esti busszal Kazincbarcika vagy Ózd rettenetes gyáraiból, s a kocsma előtt összegyűlt horda gúnyosan üvölti feléjük: "Mi van, parasztok! Dolgozni voltatok!?" És röhögnek, ahogy a hiéna röhög a kilátástalan éjszakában... A kirabolt öregasszonyokat, idős házaspárokat egyre gyakrabban össze is verik. (Gadnán megerőszakolták a nyolcvanéves asszonyt, majd fejszével levágták a lábát. Uramistenem!) Azóta, ha egy öregember éjjel felriad a szomszéd szobából áthallatszó zajra, magára húzza a takarót, és lapul, legalább az élete megmaradjon. Aztán másnap csöndesen odaadja az ország egyik legszebb református templomának kulcsát az arra vetődő idegennek. Az ufónak. Az egyik faluból tavaly költözött el a legutolsó magyar család. A templom harangját azóta azért nem tudják ellopni, mert elrontották a sorrendet: előbb a harangtoronyba vezető falépcsőt vitték el, és tüzelték el, így most nem férnek hozzá a haranghoz. A másik falu megmaradt iskolájába 165 gyerek jár, közülük 151 cigány. Az átlagos IQ hetvenes - ez az imbecilszint. Itt húzza az igát néhány szent őrült pedagógus, aki a májusi fizetését már nem kapta meg, mert a maradék pénz elment segélyre. És a hetedikes "tanuló" már terhes. Ikrekkel... A harmadik faluban egy vállalkozó tíz cigányt akart felvenni állandó munkára, több pénzért, mint a segély. Kettő volt hajlandó elmenni dolgozni... És ülnek a porban, arcukon nyál csorog, és megdobálják az idegent. A negyedik faluban a cigány uzsorás tizenhárom éves gyereklánnyal "él együtt". Mindenki tudja, hogy uzsorás. Mindenki tudja, hogy gyereket hág. Baja nem lesz belőle. A törvények is mások arrafelé. A barbárok foglalhatták el így valamikor Rómát. Bizony. A Zemplén és a Cserehát Magyarország legszebb vidéke. A Rákócziak földje. Illetve: volt. Ma: egy másik bolygó. S lehet erre finnyáskodni is, s lehet felháborodni és rasszizmust üvölteni. De értelmetlen. Az itt leírtak: fényképek. Pillanatfelvételek. Hiperrealista képek. S jó, ha tudjuk: amikor majd elmenekül onnan az utolsó magyar is, és már végképp nem lesz kitől és mit ellopni, akkor ez a populáció meg fog jelenni a városainkban. Jönnek majd kurvának, rablónak, gyilkosnak. És majd akkor tessék finnyáskodni... Ideje van a falukutatásnak. Hogy lássuk és tudjuk, amit nem merünk látni és tudni. Pedig valami megoldást találnunk kell, méghozzá azonnal. Ami pedig bizonyos: aki tízéves koráig ebben a közegben szocializálódott, örökre menthetetlen. Ha valamit kezdeni akarunk mindezzel, le kell mondjunk néhány generációról. Ám a most hároméveseket ki kell szakítani ebből a környezetből. Akárhogyan, akármilyen áron. És el kell érni, hogy hetente legfeljebb hat-nyolc órát töltsenek otthon. Máskülönben végképp vége lesz mindennek. * Bayer Zsolt* 2011. június 29., szerda 08:24
Mirke 2733 hozzászólás Tökéletesen igaz Traven. Az érem másik oldalán az áll ,hogy a kivagyiság villogtatása ,az elbizakodottság a túlzásba vitt éjszakai élet (ráadásul élsportolóról van szó) a pökhendiség hova vezet.Halottról jót szólj vagy semmit tartja a közmondás,de a kútra sűrűn járó korsóról is szól.A szerénység ritka erény manapság nemcsak sikeres de főleg lúzer fiataljaink között.Pláné idegen földön.Ne hívja ki a sorsot maga ellen az ember fia.Rendelkezzen "fékkel" és húzza is be azt amikor szükséges .És akkor kevesebb lesz a baj. Sajnos manapság ezt senki nem tanítja meg a gyerekeknek és az eredmény ilyen és ehhez hasonló. 2011. június 29., szerda 08:57
tamika 343 hozzászólás Mirke! Akármilyen pökhendi, elbizakodott, túlzásba vitt éjszakai életet élő sportolóról van szó, ez a fiatalember meghalt. Mindenki, aki így viselkedik, így kell járjon? Akkor nagyon sok temetés lenne, naponta. A múltkor a Hír tévén riportot közöltek az egyik elítélttel, úgy beszélt, hogy szegénykét majdnem megsajnáltam. Rajta nem a szegénység, a nyomorúság jelei látszottak. Nem is kóboros szekérrel menekültek a helyszínről. Ami a lényeg, hogy ez nemcsak magyarországi probléma, hanem mi is ebben a helyzetben vagyunk. Csak nálunk nem is próbálnak tenni ellene semmit.
2011. június 29., szerda 12:07
dinibacsi 4945 hozzászólás Felesleges boncolgatni tovább ezt az ügyet!Szomoru,de megtörtént,és még fog hasonló történni,sajnos!Ja,Bogdán urnak csak annyit:Cosma a Dinamo játékosa volt!
2011. június 29., szerda 16:16
haromszeki 503 hozzászólás @Ferencz: Már nagyon régen ez a helyzet a csonkamagyarországi falvakban, csak a média legtöbbször elhallgatja, vagy magyarnak állítja be a gyilkosokat, uzsorásokat, tolvajokat, stb. Van egy személyes ismerősöm, aki polgármester egy ormánsági kis településen, ő mesélte el, hogy az uzsorások áldozatait egy ló tetemébe varrva (!!!) találták meg - és erről egyetlen szó sem jött le a médiában! A rendőrség keze meg van kötve, nem intézkedhetnek cigánnyal szemben, mert másnap kirúgják koholt vádak alapján. A cigányok tudatában vannak ennek (az lmp-s és mszp-s politikusok folyamatosan heccelik őket!) és aljasul kihasználják a lehetőséget, hogy parazita életmódot folytathatnak - büntetlenül!
A Jobbik régóta emlegeti, hogy ez így nem mehet tovább, de amikor felemelik a szavukat a cigánytenyészet ellen, mindenki rájuk ugrik, hogy rasszisták. Pedig nem, csak járják Magyarország tanyáit, falvait, beszélgetnek a köznéppel és tudatában vannak annak a szomorú valóságnak, amit nem lát (nem láthat) a bársonyszékben ülő, nyolc testőrrel körülvett gőgös hivatalnok... @Mirke: Az áldozat a hibás, amiért a "bodzából élő" szegínromákok "önvédelemből" megtámadták és lemészárolták? Ugye ezt nem gondoltad komolyan??? 2011. június 29., szerda 23:00
Mirke 2733 hozzászólás Ne értsetek félre ! Távol áll tőlem a cigányokat védeni.Éppen most írtam le ,hogy nem"integrálni" hanem génmódosítani kellene őket ,hogy mivé döntsétek el ti , de abból nem engedek ,hogy aki korpa közé keveredik előbb utóbb megeszik a disznók.Jártam abban a lebujban ha hiszitek ha nem , olyan helyen magára valamit adó élsportoló nem szabadna megforduljon.Sem magyar sem román se szerb se horvát. mert az egy cigánytanya volt. Sajnos vannak még hibák és megtörtént a tragédia.Mert ahol nincs tó ott nem él meg a béka.
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||