Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. június 30., csütörtök: Közélet Előnyben az AlutusAz Erdővidéket és az Olt mente közösségeit tömörítő Alutus LEADER-egyesület Baróton tartott keddi közgyűlésén elhangzott: pályázatuk sikeres volt, bekerültek a nyolcvanegy egyesület közé, mely támogatásban részesül, ám a formát tartalommal kell megtölteniük, így igencsak mozgalmas hónapok várnak a nemsokára megnyíló iroda munkatársaira. Demeter János megyeitanács-alelnök szerint előnyt jelent, hogy az egyesületet már megalakították, s nem most kell ezzel foglalatoskodniuk. Így a "felszabadult" időt az iroda felszerelésére és a lehetséges pályázók felkutatására, illetve a kiírásokra való felkészülésre fordíthatják. A baróti központtal működő irodának öt munkatársa lesz, legfontosabb feladatuk meggyőzni a gazdálkodókat, pályázni érdemes, megéri az iratokkal, engedélyek megszerzésével bajlódni, és arról is, meg kell találniuk azokat a banki kapcsolatokat, melyeknek köszönhetően hamar és kedvezményes körülmények közt juthatnak hitelhez. "Elő kell készítenünk a terepet, hogy zökkenőmentesen menjen a pályázatok leadása, a pénz elköltése, és nem utolsósorban az elszámolás. Meggyőződésem, ezek is alapfeltételei lesznek annak, hogy a háromesztendős időszak után szerződést kössenek velünk újabb hét esztendőre, s a mostaninál nagyságrendekkel több pénz érkezzék Erdővidékre és az Olt mentére" – hangsúlyozta. Demeter János elmondta, az Alutushoz felkérés érkezett, legyen alapító tagja a Közép-európai LEADER Szövetségnek. Javasolta, a közgyűlés fogadja el a megkeresést, s bízza meg egyik alapító tagjukat, a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület elnökét, Demeter Lászlót, képviselje és nevükben írja alá az alapító okiratot. Mint mondotta, fontosnak tarja, hogy ebben részt vegyenek, hiszen segítségével a régió érdekeit hangsúlyosabban tudják majd képviselni. Szerző: Hecser LászlóCikk megjelenítése: 674Olvasóink értékelése: 3.46Szavazatok száma: 13Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||