Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. június 30., csütörtök: Közélet Pénz és gyógyszer nélkülHeteken belül teljesen leállhat az ingyenes és térítéses, illetve a programos gyógyszerellátás, ez utóbbinál már elfogyott az idei évre kiutalt pénz, a lakosság jelentős részét érintő első két esetben legfeljebb július közepéig lesz elegendő – nyilatkozta Nagy András, a háromszéki gyógyszerészkamara elnöke. A kormánynak, a szaktárcának kell lépnie, mert az Országos Egészségügyi Biztosítópénztár elnöke már két héttel ezelőtt bejelentette: intézménye a csőd szélére jutott, nincs több pénzük. A háromszéki gyógyszerészek a napokban írták alá a szerződést a biztosítóval az ingyenes és térítéses gyógyszerek forgalmazásáról, megtették ezt a kétes helyzet ellenére, mert bekerült egy olyan kitétel, amely szerint, ha nincs költségvetési keret, nem kötelesek kiadni az orvosságot. Ezt azért tartották fontosnak, mert tavaly a programos gyógyszereket büdzsé hiányában is kiadták, ám most a biztosító nem akarja elismerni és megtéríteni ezt a tartozást – magyarázta Nagy András. Engedékenyebbek voltak azért is, mert a mögöttünk levő hónapban két alkalommal is fizetett a biztosító, június 20-án kiutalták a tavaly augusztusi elmaradást, június 27-én pedig az elmúlt év szeptemberi kinnlevőségének felét. Vészharangot kongatnak, mert most már bizonyos, az ingyenes és térítéses gyógyszerekre szánt összeg július közepére elfogy, szeretnék, ha az illetékesek idejében intézkednének, hogy ne a szolgáltatások leállása és a lakosság felháborodása után kezdődjék a kapkodás. Szerző: Farkas RékaCikk megjelenítése: 852Olvasóink értékelése: 1Szavazatok száma: 2Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. június 30., csütörtök 07:16
leopold 1036 hozzászólás jo mukodo rendszer, fizess paraszt ugyse kapsz semmit.szerintem fel kell szamolni azt a masik penzemeszto hivatalt, mert fizeted a biztositast es barhova mesz ugyis kell fizetni mindent.GRATULA UDMR!!! eros ideg es nepviselet kell nekunk!
2011. június 30., csütörtök 07:23
bzoal 735 hozzászólás Nem értem,hogy mi értelme van a Biztösítópénztárnak. Csak a pénzt költi el,majd minden hónap végén bejelenti,hogy nem lesz pénz az ingyenes és térítéses gyógyszerellátásra, Ezt a bejelentést a faluszéli Mari néni is megcsinálhatja ingyen,hatalmas fizetés nélkül.
2011. június 30., csütörtök 12:03
zozo08 59 hozzászólás Ez a cirkusz minden honapban az ingyenes es téritéses gyogyszerekel gondolom hogy már a t****k tele van vele!!
2011. június 30., csütörtök 12:44
kistvan68 22 hozzászólás Ez az igazi népirtás!! Gratulálni lehet az" igazi" rmdsz-nek. Szomorú!!
2011. június 30., csütörtök 13:05
girtlergyula 601 hozzászólás Szuleink nagyresze , gyogyszer fuggo . Nem kel ongyilkosok legyenek , csak egy nap nem szedni a gyogyszert . Ide oda tunnek el a penzek , ellopjak es milliardokert egy paran kapnak 10-15 ev mulva ketevecsket . Euromillios sikkasztasok eseten , vagyon elkobzas es gojo a fejbe , meg meddig megy a finomkodas ?
2011. június 30., csütörtök 13:30
nonsens1 560 hozzászólás Ezert vetem meg az RMDSZ-et.Kepes meg most is resztvenni ebben a kormanyba.Nem tudom,megbolondultak teljesen,mi kell meg tortenjek,hogy felebredjenek Csipke rozsika almukbol.Nem latjak,hogy ezt a kormanyt nem erdekli se Isten se ember.Nem szamit nekuk az se hogy szegeny kisnyugdijas,gyogyszerfuggo emberek szazainak az eletevel jatszadoznak.Majdminden rosszert ami ebben az orszagban tortent es tortenik az RMDSZ a hibas.Ha kiszaltak volna a kormanybol meg a kezdeteknel most nem ez a helyzet lenne az orszagban,de nem nekuk kellett es kell a konc amit a PDL odavet nekuk.Szegyen es gyalazat.
2011. június 30., csütörtök 22:55
X-dik_munkanelkuli 45 hozzászólás El kell árverezni a Biztositopenztar ingatlanjait, és elszámoltatni a vezetőit.... De hát ehhez kellene egy tökös és fasza kormány amire sajnos nincs még csak remény se.
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||