Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. július 6., szerda: Közélet Késik a baróti strand befejezéseMájus közepén Demeter János megyeitanács-alelnök nyilatkozta, tartani tudják A borvíz útja programba befogott baróti strand építését, azaz június végére elkészülnek, majd néhány héten belül megtörténhet a munka átvevése, illetve a létesítmény átadása a polgármesteri hivatalnak. Alig néhány hete a megye főépítésze, Bíró Donát nyilatkozott derűlátóan: nehezen hihető, de Baróton is időben elkészül a beruházás. Egyiküknek sem lett igaza.
Helyszíni szemlénk nyomán kiderült, hogy a megyei önkormányzat tisztségviselői valószínűleg csak jelentésekből ismerik a helyzetet. A terület körkörösen feltúrva, a medence annyira feltöltve betonnal, hogy mélysége talán az egy métert sem éri el, a végét vasrácsokkal kerítették el, balra az öltözők épülete félbehagyottan, szürkén árválkodik, a kis medencének inkább csak a körvonalai vehetők ki. ![]() A kivitelezésen dolgozó három munkás néhány apró részletet elárul. A medencét tényleg jobban feltöltötték, de csak azért, mert a szélét negyven centivel megemelik, azaz a 130-170 közti mélységet biztosítják. A medencét lábmosó veszi majd körül, néhány lépésnyire attól a vízmelegítő napkollektort helyezik el. A vasrácsozat a medence és a víztisztító berendezést elválasztó fal része, öntésére a vízvezetékek letevését követően kerül sor. Az öltözővel még sok baj lesz, hiszen eddig csak a régi épület felújításán, megerősítésén dolgoztak, s kátránnyal szigetelték tetejét, ám hátravan még a glettelés, a villannyal működő hőközpont felszerelése, a vízvezetékek kialakítása, a tusolók felszerelése és a mosdó berendezése. Mikor lehet a munkát befejezni, a fürdő vízében először megmártózni? – tettük fel a kérdést. A munkások fejüket csóválják, idén egészen biztosan nem – vallják egyöntetűen. Demeter János elismeri, késnek a befejezéssel, de szerinte a munkások rosszul ítélik meg a helyzetet, a fürdőzni vágyók még idén használatba vehetik a strandot. "Késve indult – mindannyian tudjuk, hogy miért –, úgy azt kell mondanom, hogy nem is állunk olyan rosszul. Pénz továbbra is van, a berendezéseket megrendeltük, a jelentősebb felszerelések közül még a Magyarországról várt napkollektoros berendezés nem érekezett meg, így amondó vagyok, hogy valószínűleg két héten belül befejezzük, s igen, még az idén használható lesz a strand" – nyilatkozta Demeter. Szerző: Hecser LászlóCikk megjelenítése: 985Olvasóink értékelése: 3.86Szavazatok száma: 7Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. július 6., szerda 00:12
ladoga2009 571 hozzászólás "Egyiküknek sem lett igaza."
Minden idők legnagyobb mesemondása! 2004 decembere óta betömték, az amúgy 2,5 méter medencét, a 7 év alatt 5 módosítást kértek és kaptak Baróttól. Eljárták a politikai ellenfelükön a csárdast. A köznép, ismét "semmit sem értett"... Összéertéke közel 2,5 millió lej. De a trükk addig müködik, míg van rá vevő. Egy mondat, viszont reménykeltő: "medencét lábmosó veszi majd körül" Mossuk... lábainkat. 2011. július 6., szerda 01:39
rodejo 66 hozzászólás Erre a napra vártál ugy-e ladoga? Hogy elmondhasd, hogy mesemondás volt. De előbb-utóbb úgyis elkészül és a barótiak örvendeni fognak neki. Tudod azok, akik téged polgármesternek választottak! Még szerencs, hogy az MPP-s tanácsosok között van olyan is, aki a város fejlődését támogatja.
Megnézlek majd, hogy a szallagvágáson ott fogsz-e tüsténkedni, s mesélni az népnek, hogy a polgármesteri hivatal nélkül ez el sem készülhetett volna! És igazad lesz: ... ilyen későre! 2011. július 6., szerda 07:17
ladoga2009 571 hozzászólás rodejo, várok tőled egy kukucska bejegyzést is. Ha másért nem, hát pártaktivista féle megtévesztésből. Jó reggelt. Habár te még (már) alszol.
2011. július 6., szerda 07:21
Sascha 1641 hozzászólás "Igéret szép szó, ha betartják úgy jó,
de nem jött közbe nálad a közmondás" Dugó és a Haverock 2011. július 6., szerda 08:05
lacafaca74 2661 hozzászólás Ahogy a képen kinéz eltart még egy kis ideig az átadás...
2011. július 6., szerda 08:29
Mk 301 hozzászólás Jövő előtt nem szabad befejezni, mert ez fránya nép elfelejti, hogy mennyi minden megvalósult az RMDSZ jóvoltából.
2011. július 6., szerda 08:36
girtlergyula 601 hozzászólás Mindig csak a duma . Mar assak , mar heggesztik , eszukbe jutott , hogy labmoso is kel ezt nem tudtak hamarab ?A munkasok , csak mondjanak , amit akarnak ,az alelnok ur jobban tudja , sot meg azt is tudja , hogy miert lehet csak jovo evben atadni . Mindig csak a duma . Hagyjanak nekunk beket . Csinaljak meg , akkor szoljanak , elmegyunk , megnezzuk , megfurodunk . Minek ez a sok propaganda es ures duma ? Megszokasbol ? A jovo evi koltsegvetesbol is meg kel potolni , *****ul sok lesz a koltsege az erdekszervezetnek 2012-ben . Sok szavazatot kel megvasarolni az 5%-ig .
2011. július 6., szerda 10:51
dsumbo 36 hozzászólás Aki eleteben legalabb egyszer latott kozelrol epitkezest az tudja hogy 2 het alatt ennyimunkat nem lehet megcsinalni, legalabbis az itteni cegek munkastilusaban.
2011. július 6., szerda 11:03
dinibacsi 4945 hozzászólás Ugyan mit vagytok ugy oda!Ha télire készül el,jo lesz korcsolyapálynak is!
2011. július 6., szerda 14:19
kisokos 282 hozzászólás ez most Barót vagy Csernobil ? :D
2011. július 6., szerda 15:29
Sascha 1641 hozzászólás @kisokos - Instabil :)
2011. július 8., péntek 22:40
ladoga2009 571 hozzászólás Szeptemberig átadják
A Borvíz útja-projekt nem volt bukás (megj: Nektek lehet nem. A népnek,valószínű) Várhatóan augusztus végéig átveszi a kivitelező vállalattól Kovászna Megye Tanácsa a Borvíz útja-projekt lezárt munkálatait – tudtuk meg Bíró Dónát megyei főépítésztől. Az Európai Unió által finanszírozott beruházás határideje június 30- án járt le, és a kivitelező már felkérte a megyei önkormányzatot, hogy vegye át a munkálatokat. Mint ismeretes, a megyei önkormányzat a tavasz folyamán átvállalta a résztvevő településektől a pályázati önrészt, illetve a munkálatok befejezéséig az ingatlanokat is időszakosan átvette. A tanács apparátusának 15 nap áll a rendelkezésére, hogy összeállítsa a munkálatokat átvevő bizottságot, amely 28 nap alatt kell elvégezze a feladatot. Mint arról beszámoltunk, a projekt több késést is szenvedett, és június 30. tulajdonképpen a harmadik határidő volt, viszont Bíró szerint sehol nem tapasztaltak komoly elmaradást, Bölönt leszámítva, ahol a rossz időjárás miatt nem készült el egy támfal, ami nem szerepelt az eredeti tervekben. Némi fennakadás még Baróton akad, ahol a felszerelés késik, mivel azt külföldről kellett beszerezni, viszont a tervben szereplő ingatlanok felépültek. (megj. MI IS ÉPÜLT FEL BARÓTON???, esetleg leépült, betömődött a létező medence, ...se borvíz, se út, se csatorna, se felszereltség. Még szerencse, hogy baróti csapvíz nem Aquacovos...) A főépítész elmondta, amint a munkálatokat átvették, a megyei testület át is adja az ingatlanokat a községi és városi önkormányzatoknak, mivel nem rendelkezik a szükséges forrásokkal és személyzettel a megépült létesítmények működtetéséhez. Bíró értesülései szerint Sepsiszentgyörgy önkormányzata már elindította az eljárást, hogy személyzetet biztosítson a Sugásfürdői létesítményekhez. A negatív vélemény ellenére a Borvíz útja-projekt nem tekinthető bukásnak, értékelte Bíró, hiszen minden helyszínen elvégezték a kiírásban szereplő kötelező beruházásokat. http://www.hirmondo.ro/web/index.php/aktualis/26621-Szeptemberig-tadjk.html
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
