Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 09:13
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2011. július 6., szerda: Közélet

Vizsgára készülnek a pedagógusok

Legnagyobb számban magyar óvónők (kilencvenöten) és tanítók (hatvanegyen) jelentkeztek a július 13-i versenyvizsgára, melyre hatvankét végleges, háromszáznegyven helyettesítő állást és hétszázkilencvenhárom töredékkatedrát hirdetett meg a megyei tanfelügyelőség.
Az utolsó központosított pedagógusi versenyvizsgára Ko­vászna megyében 474-en jelentkeztek, rajtuk kívül 276-an kérik, hogy a folytonosság elve alapján a jövő tanévben is ott taníthassanak, ahol korábban is helyettesítőként oktattak. Erre a tavaly, illetve tavalyelőtt megszerzett vizsgajegyeik alapján jogosultak, és idén is élnek a lehetőséggel. Végleges (címzetes) állást csak azok foglalhatnak el, akik a jövő heti versenyvizsgán elérik a hetest, aki alatta teljesít, legfeljebb egy évre szóló kinevezést kaphat.
A folyamatosan csökkenő diáklétszám miatt idén az eddiginél is több a töredékkatedra, így a szakképzett helyettesítők nagy hányada fog ingázni naponta az iskolák között. Jövőtől az új oktatási törvény szerint az iskolák szervezik és tartják meg a versenyvizsgákat, ők alkalmazzák a pedagógusokat meghatározott, illetve meghatározatlan időre.
Hozzászólások
2011. július 6., szerda 09:48
doboa61
1854 hozzászólás
"A folyamatosan csökkenő diáklétszám miatt"
most lenne lehetőség költségnövekedés nélkül is elérni, hogy kisebb tanulócsoportokban, több egyéni foglalkozás mellett, alaposabb nevelést és oktatást nyújtsanak a gyerekeknek.
Nem pedig az újabb összevonásokkal helyettesekkel kellene tovább rontani az alapos nevelői munka esélyét.
(Ha jól értelmezem a heléyzetet)

2011. július 6., szerda 10:05
Kheops
814 hozzászólás
Utobbi fog tortenni,a tehetetlen pedagogustarsadalom a korrupt szakszervezeti vezetok miatt csak asszisztalni tud ehhez!Kevesebb tanar fog meg tobb gyereket tanitani !Ez is a cel,ismet elertek!

2011. július 6., szerda 10:08
Kheops
814 hozzászólás
Aztan jonnek a versenyvizsga eredmenyek,ujabb csemege a sajtonak,cirkusz a nepnek,legzsak a politikusoknakj!,,Szep orszag a milyenk,gyonyoru szep orszag''!

2011. július 6., szerda 11:19
dinibacsi
4945 hozzászólás
Nem lehetne végre itt is norális körólményeket teremteni?Miért kell évente ezeket a versenyvizsgákat megcsinálni?Nem kellene a stabilitásra,a folytonosságra törekedni?Ha az iskola meg van elégedve a tanár,tanito,ovonö tevékenységével,minek vizsgáztatni,passzolgatni ide oda,ésetenként ellenszolgáltatások ellenében!?

2011. július 6., szerda 19:24
savoy66
456 hozzászólás
dinibacsi-minden egyes vizsgáztatás valakiknek nagyon jó üzlet

2011. július 6., szerda 22:07
dinibacsi
4945 hozzászólás
Természetesen tudom,de már illene stabilizáélni szegény tanügyiek helyzetét is,ne állandoan bászogassuk öket!

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Hecser László:
Késik a baróti strand ­befejezése
Május közepén Demeter János megyeitanács-alelnök nyilatkozta, tartani tudják A borvíz útja programba befogott ba­róti strand építését, azaz június végére elkészülnek, majd néhány héten belül megtörténhet a munka átvevése, illetve a létesítmény átadása a polgármesteri hivatalnak.

- Váry O. Péter:
Több a kísérőprogram (Székely vágta)
Javában zajlanak az előkészületek a július 30-i Székely vágta legrangosabbnak tartott kísérőprogramjára, a Honfoglalás című lovasszínházi produkció próbái hétfőn elkezdődtek a sepsikőröspataki Kálnoky-lovardában.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS