Késik a végleges akkreditáció (Tízéves a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem)

A Sapientia épülete Csíkszeredában Iochom Zsolt felvétele

Előrelépés azóta sem történt. Nemrégiben Dávid László rektor elmondta: csalódott a politikumban, az érdekvédelmi képviseletben. Az üggyel kapcsolatosan és a magánegyetem tízéves történetéről Kató Bélát, az Erdélyi Református Egyházkerület főjegyzőjét, a Sapientia kuratóriumának elnökét kérdeztük.
– Milyennek értékeli a Sapientia tízéves működését?
– Tízéves a Sapientia Erdélyi Magyar Tudomány­egyetem, de a gondolattól számítva tizenegy, hiszen mindannyian tudjuk, meg­annyi kérés, könyörgés és gyertyás tüntetés után a román többség nem akarta, hogy létrejöjjön az önálló erdélyi magyar tudományegyetem. A mi kérésünkre az akkori magyar kormány 2000-ben – nagyon bölcsen – úgy döntött, hogy nem várunk tovább. Akkor döntötték el, hogy létrehozzák a Sapientia Erdélyi Magyar Tudomány­egyetemet magánegyetemi státusban, s a magyar történelmi egyházak püspökeit kérték fel arra, hogy alapítóként vállaljanak részt ebben. Ez legitim, az összerdélyi magyarságot képviseli, hiszen nagyon kevés ember mondhatja el magáról Erdélyben, hogy nem tartozik valamelyik történelmi magyar egyházhoz. Az indulás nagyon nehéz volt, hiszen úgy kellett egyetemet alapítani, hogy nem volt épületünk, tanári karunk és diákságunk. Nagyon merész tett volt ez, és az elmúlt tíz esztendő is az egyetemalapításról szólt, hiszen először épületeket kellett vásárolni, aztán tanárokat és diákokat toborozni. Tíz év után jutottunk el oda, hogy Kolozsváron, Maros­vásárhelyen és Csík­szeredában kiépült az egyetemi rendszer, és közel húsz szakon zajlik az oktatás, háromezer egyetemi hallgató tanul nálunk.
– Miért késik az akkreditáció?
– A szabály szerint három végzős évfolyamnak be kell fejeznie tanulmányait, illetve államvizsgáznia kell egy állami egyetemen, és csak utána lehet kérni a végleges akkreditációt. Tavaly ez is megtörtént, a szakma elismerte és nagyon jó minősítéssel jóváhagyta azt a munkát, amit végeztünk. Már csak a politikumnak kellene a döntést meghoznia. Szá­munkra teljesen érthetetlen, hogy egy európai uniós tagállamban, miután olyan jó kapcsolatokról beszélnek a magyar és a román kormány részéről, és amikor Schmitt Pál magyar köztársasági elnöknek Traian Băsescu államfő és a parlament elnöke is megígérte, hogy a Sapientia akkreditációját minél rövidebb időn belül megoldják, mégsem halad az ügy. A szakmai akkreditáció óta lassan egy esztendő telt el. Szakmailag minden rendben, senki nem mondja azt, hogy a Sapientiának nincs létjogosultsága, de érthetetlen, hogy miért kell ilyen hosszú ideig várni a végleges akkreditációig. Olyan értelemben is, hogy azt halljuk, az RMDSZ-től függ a koalíció megmaradása. Mi úgy gondoljuk, hogy egy nagyon egyszerű, rövid politikai procedúra után ezt rendezni lehetne.
– Mi lehet a következménye a késlekedésnek?
– Amennyiben nem történik meg sürgősen, a megkezdett munka nagyon sokat fog sérülni, hiszen az akkreditáció elmaradása akadályozza a mesteri szakok indítását, esetleg a doktori képzéseket, és abban a versenyben, amelyben vagyunk, alulmaradunk. Az sem megoldás, hogy a Sapientián csupán magyarországi egyetemek mesteri képzői létezzenek, nekünk az az érdekünk, hogy itteni tanárokkal működjék és fejlődjék az egyetem. Nagyon furcsának találjuk, hogy a parlamenti döntés késik, elképzelni sem tudjuk, kinek milyen politikai szándékai vannak, hogy ezt az ügyet húzza, nyúzza. Egyértelmű, hogy nincs meg a politikai akarat, mindenki egyetért velünk, mindent megígér, és aztán nem történik semmi. Legutóbb egy hónappal ezelőtt a magyar történelmi egyházak püspökei előtt kérdeztük meg Markó Bélától, hogy mit gondol erről, mire ő azt felelte, hogy az őszi parlamenti ülésszakban kerül sor a Sapientia akkreditációjára. Sajnos, a politikában sokféle okból kifolyólag nagyon gyakran megtörténik, hogy ígérünk valamit, és utána az nem teljesül. Majd meg lehet magyarázni, hogy miért nem. Mi egyelőre úgy érezzük, hogy ebben az ügyben nem történik haladás, és ezt végső soron az erdélyi magyarság fogja megsínyleni, a közösség kárára történik a halogatás.