Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. július 11., hétfő: Közélet Még mindig másképp KézdiszászfalubanMég mindig másképp jeligével tartották meg szombaton harmadik alkalommal a kézdiszászfalusi falunapot. ![]() Az egynaposra zsugorodott rendezvény fő szervezője, akárcsak az előző esztendőkben, idén is Kosztándi Tímea és férje, Sántha Attila költő, lapszerkesztő, akiket pár falubeli fiatal is támogatott. A tikkasztó hőség miatt a délelőtti, délutáni rendezvényeken elég kevesen vettek részt, de estére már megtelt a művelődési otthon udvara. Az idei falunap a római katolikus templomban a Fórika Balázs kántor által tartott orgonahangversennyel kezdődött, majd a baráti társaságok számára tokányfőzéssel és süteménybemutatóval folytatódott. A gyermekek körében a görögdinnyeevő verseny aratta a legnagyobb sikert. Két korcsoportban kézi segítség nélkül kellett elfogyasztani a felszeletelt gyümölcsöt, a versenyt Deák Hunor és Gerebenes Erika nyerte meg. Újdonságként a szervezők meghívták Szászfaluba Szalma Zsolt kolozsvári üvegfúvót, aki mestersége titkaiba avatta be a gyermekeket, akik élőben is kipróbálhatták hogyan készül az üveg. Az immár hagyományos favágó és tehénfejő verseny sem maradt el. Rácz Károly, Kézdivásárhely polgármestere köszöntötte a falu legidősebb házaspárját, az 1926-ban született Deák Istvánt és feleségét, az 1929-ben született Máriát, akik a díszoklevél mellé egy kocsi tűzifát is kaptak ajándékba. A moldvai táncház után Teleki Zoltán, az Erdély hangja tehetségkutató verseny egyik felfedezettje és Mr. Kaly szórakoztatta a közönséget, majd utcabál következett. Szerző: Iochom IstvánCikk megjelenítése: 714Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. július 11., hétfő 08:20
lacafaca74 2661 hozzászólás Kéziszászfalu vagy Kézdiszászfalu. Éhes volt a szerkesztő.
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
