Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. július 11., hétfő: Közélet A burgonya zöld napja HáromszékenMegyénk volt a házigazdája A burgonya zöld napja című országos szimpózium harmincnegyedik kiadásának pénteken. ![]() A Romulus Oprea mérnök zabolai farmján kezdődött egész napos rendezvényen mintegy kétszázötven, az egész országból érkezett meghívott – kutató, termelő és döntéshozó – vett részt. Jelen voltak a mezőgazdasági szaktárca, az Agrártudományi Akadémia, a Burgonyatermesztők Országos Szövetsége és a megyei mezőgazdasági és vidékfejlesztési igazgatóság képviselői. Kézdivásárhelyen dr. Becsek László cégénél, a dr. Mucsi Mihály és családja tulajdonában levő farmon, majd a Burgonyakísérleti és Fejlesztési Állomáson folytatódott a rendezvény. A házigazdák itt a burgonyatermesztéshez használt felszereléseket, korszerű gépsorokat és mintaparcellákat mutatták be az érdeklődőknek. Csernátonban Bajcsi Ákos mezőgazdasági gépparkját tekintették meg, majd dr. Bartha János szépmezői burgonyaföldjeit látogatták meg, s vizsgálták a burgonyatermesztésnél alkalmazott legújabb technológiákat. A rendezvény kiértékelőjére Rétyen került sor. Szerző: Iochom IstvánCikk megjelenítése: 876Olvasóink értékelése: 2.67Szavazatok száma: 3Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. július 11., hétfő 11:14
dinibacsi 4945 hozzászólás Valahogy a burgonya értékesitést kellene megszervezni,megtermelni valahogy pár száz év alatt megtanultuk!
2011. július 11., hétfő 17:02
kivulallo 89 hozzászólás Koszonjuk szepen a jo tanacsot dinibacsi!
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
