Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2007. október 26., péntek: Közélet Tömeges elbocsátás a textilgyárbólKarácsony előtt, december 10-én bontják fel 228 alkalmazott munkaszerződését a sepsiszentgyörgyi textilgyárban — közölte tegnapi sajtótájékoztatóján Kelemen Tibor, a megyei munkaerő-foglalkoztatási hivatal igazgatója. Mint mondta, a részvénytársaság vezetősége átiratban közölte intézményükkel a tömeges elbocsátás tényét. Azzal indokolja döntését, hogy értékelése szerint a textilgyár szövödéje és fonodája ráfizetéses, ezért a gyár 665 alkalmazottjából 228-nak felmond. Kelemen szerint vélhetően olcsóbban tudnak alapanyagot külföldről behozni, mint ahogy azt helyben előállítják. Az igazgató ugyanakkor azt is elmondta, idejében át kellett volna képezni az érintett dolgozókat. Egyébként Háromszéken a munkanélküliség aránya pillanatnyilag 6,7 százalékos (ez 6249 bejegyzett állástalant jelent), a ráta nőtt a szeptemberi ötszázalékos értékhez képest, mivel a mezőgazdaságban tevékenykedők közül sokan munkanélküliek lettek. A mutató országos középértéke 3,9, változatlanul a legkisebb Temes megyében és Bukarestben, mindkét térségben 1,5 százalékos. Szerző: Mózes LászlóCikk megjelenítése: 240Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||