Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. július 18., hétfő: Sport Barangolás a sporttörténet rengetegében: Július 18–24.* 1908. július 19-én mondta a londoni Szent Pál-székesegyházban tartott prédikációja közben egy pennsylvaniai püspök: "Az olimpiai játékokon nem az a fontos, hogy győzzünk, hanem hogy részt vegyünk rajta." A Coubertinnek tulajdonított "aranymondás" tehát egy székesegyházban hangzott el egy püspök szájából. * E periódushoz kapcsolódik két olimpiának is a megnyitója, az 1912-es stockholmi játékoknak (július 22-én) és az 1952-es helsinki olimpiáé (július 19).
* 1927. július 18-án kezdődött az első sakkolimpia, melynek győztese a magyar válogatott – Maróczy Géza, Nagy Géza, Vajda Árpád, Steiner Endre, Havasi Kornél – lett. ![]() * Kocsis Sándor – labdarúgóberkekben, stadionokban Kocka (így becézték) – Budapesten született 1929. szeptember 21-én. Alig lépett a tizenhetedik évébe, amikor a Ferencváros első csapatának jobbösszekötője lett. A Fradiból a Budapesti Honvédba vezetett útja, oda, ahol Bozsik József és Puskás Ferenc – hogy csak két "nagyágyút" említsünk – focizott. Két évvel később Helsinkiben olimpiai bajnokságot nyert a magyar válogatott, melynek erőssége volt. Egy évvel később, 1953. november 25-én tagja volt az angolokat 6–3-ra verő magyar csapatnak, 1954-ben pedig a svájci világbajnokságon ezüstérmet szerzett a válogatottnak, méghozzá úgy, hogy a világbajnokság gólkirálya lett a tizenegy góljával. Egyébként 68 válogatottmeccsén 75 gólt szerzett. Következett 1956. A forradalom leverése idején külföldön tartózkodott a válogatottal, s nem tért vissza hazájába, egy ideig a svájci Toung Fellows Zürich játékosa volt, majd átment Spanyolországba, és az FC Barcelonát erősítette. Egy adott időszakban az FC csatársorában három magyar – Kocsis, Kaszás, Czibor – játszott. "Egy tornán történt – emlékezik Czibor Zoltán –, Sanyit már vagy nyolcadszor rúgták fel, keményen bántak vele, hiszen ő volt a legnagyobb ászunk. A kilencedik bodicseknél ülve maradt. Rákiáltottam: Sanyi, kelj föl, hajtsunk, az istenért! Rám nézett, s szomorúan ennyit mondott: Zoli, ’56-ban a forradalomban élve maradtam, de ezek itt meg akarnak ölni. Aztán összeszedte magát, s 4–2-re vertük az ellenfélt." Az ötvenedik életévében járt, nehéz, halálfélelemmel súlyosbított betegség (leukémia, gyomorrák) gyötörte, amikor 1979. július 22-én tisztázatlan körülmények között kizuhant a kórház negyedik emeletéről. Így adta vissza lelkét teremtőjének. * 1966. július 24-én ért véget Wiesbadenben a 39. sportlövő-világbajnokság. A magyar sportlövők három bronzéremmel öregbítették a magyar sport hírnevét. Légpuskában Pap Lajos szerzett bronzérmet 385 körös teljesítményével, a női kisöbű sportpuska fekvőszámának egyéni viadalán Kun Ferencné a harmadik helyen zárt, ugyanezen szám csapatviadalán pedig a Kellner Oszkárné, Kisgyörgy Lajosné, Kun Ferencné összetételű csapat szintén a harmadik helyen végzett, és bronzéremért állhatott dobogóra. * 1924. július 20-án Párizsban véget ért az első ökölvívó Európa-bajnokság. A bajnokok névsora légsúlytól felfelé: James McKenzie (brit), Jean Ces (francia), Jean Devergnies (belga), Hans Nielsen (dán), Jean Delarge (belga), Harry Mallin (brit), Harry Mitchell (brit), Otto von Porat (norvég). * 1969. július 22-én ünnepeltük a Sepsiszentgyörgyi Tudomány férfi kosárlabdacsapatának – Dumitrescu, Schwab, Váncsa, Csomor, Balogh, Veress, Oláh, Bodor, edző: Keresztes László – B-osztályba jutását. A Tudomány lett az újonnan megalakult Kovászna megye első B-osztályos együttese. * 1970. július 18-án ért véget az iskolás divízió selejtezője. A leányok küzdelmének dobogósai: 1. Sepsiszentgyörgyi Sportiskola 10 pont, 2. Szászrégen 9 p., 3. Pucioasa 8 p., a fiúké: 1. Găeşti 9 p. (+4 a kosárarány), 2. Roşiorii de Vede 9 p. (+1), 3. Sepsiszentgyörgyi Sportiskola 9 p. (-5). A győztes leányok: Molnár Katalin, Berszán Éva, Hegyesi Ilona, Bogdán Anna, Péter Ildikó, Csulak Margit, Jablonszky Mária, Józsi Jolán, Demeter Judit, Józsa Judit, Keresztes Katalin, Rákosi Melinda, Papp Éva, edző: Váncsa Albert. * 1988. július 23-án avatták fel a Jakabos Csaba vezette csavargyár által épített kézdivásárhelyi gokartpályát lent, Fortyogófürdőn. Az avató verseny győztesei: 50 cm3, kezdők: Szabó Mihály (Kézdivásárhely), 50 cm3, kadett: Dan Oprea (Nagyszeben), 50 cm3, sport: Mircea Natanal (Nagyszeben), 50 cm3, leányok: Schefter Gabriella (Szatmárnémeti), 80 cm3: Constantin Rusu (Bukarest), 125 cm3: Mihai Roşca (Galac), 250 cm3: Müllner Ernő (Tömös), csapat: Nagyszeben. Szerző: Áros KárolyCikk megjelenítése: 718Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 2Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
