Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. július 19., kedd: Közélet Egyesületi székházat avattak KiskászonbanVasárnap délelőtt Kiskászonban a Balázs György ny. plébános által 1978–1984 között épített Árpád-házi Szent Margit-templomban megtartott ünnepi szentmisét követően a résztvevők, helybeliek, a Kézdiszéki Székely Tanács tagjai és a meghívottak a kis templommal szemben, a 890. házszám alatt található, mestergerendája tanúsága szerint 1948-ban épített és a közelmúltban felújított ház elé vonultak, ahol egyesületi székház avatására került sor. ![]() Bíró Levente tanító, a Kézdiszéki Székely Tanács elnöke ismertette, az általuk frissen alakított, Kiskászonban bejegyzett Pro Vita Siculorum (A Székely Életért) Egyesület elnökének, Mészáros Ágostonnak, a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum hitoktatójának köszönhetően jutottak székházhoz, melyet Balázs György ny. plébános szentelt meg. Mészáros Ágoston két fontos bejelentést tett: a Kézdiszéki Székely Tanács egyesülete hamarosan visszaállítja a búcsújárók három egykori keresztfáját, Bokor Tibor szenátor segítségével még a nyár folyamán új aszfaltburkolat kerül a bekötőútra. Az ünnepségen jelen levő Czinder Péter, a gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium és Szakközépiskola igazgatója az összetartozás fontosságáról szólt. Szerző: Iochom IstvánCikk megjelenítése: 515Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. július 19., kedd 11:01
malmos 1228 hozzászólás Az igen már a szenátorok es aszfaltoznak ,milyen jó lesz nekünk !!!
2011. július 19., kedd 12:11
X-dik_munkanelkuli 45 hozzászólás Mar n eve fujjak ezt az aszfaltozast (lassan akkor sem fogom hinni ha latom), de hogy mi koze a szekhazhoz....????
2011. július 19., kedd 16:31
girtlergyula 601 hozzászólás Bokor Tibor segedletevel........ Nincs eleg nehez gep kezelo ? Vagy a lapat munkat is valalja ? Nemis olyan reg lattam meg valakit a megye vezetoi kozul , aki szedte fel a kockakoveket . Mi lelte ezeket ? Sejtik a jovo evi valasztasok eredmenyeit ? Kiprobaljak milyen is dolgozni ?
2011. július 19., kedd 21:58
bagi2 341 hozzászólás kampanyfogasok ezek, egytol egyig! Az igeret pedig a mese mese meskete fajtabol valo...a valasztasok utan ugysem erdekes mar betartani oket. Nyomulnak ezek nagyon...
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
