Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. július 19., kedd: Világfigyelő Magyar tükörA Jobbik jelöltje nyerte – a leadott szavazatok több mint egyharmadával! – az időszaki polgármester-választást Gyöngyöspatán, a magyar–cigány ellentétek és a gárdák vonulása, különféle erőszakos cselekmények miatt a világsajtó heves érdeklődését is kiváltó településen. Hogy ez az elkövetkezőkben mit is jelent majd, megjósolhatatlan: tovább fognak vonulni a roma lakosságot megfélemlítő gárdák, vagy megteremtődik ama kényes egyensúly és nyugalom, mely mindenfajta normális élet előfeltétele. * A nyári szünetre vonuló magyar Országgyűlés egyik utolsó munkanapján megszavazta az új egyházügyi törvényt. A kereszténydemokraták három elképzelést is vázoltak, de az utolsó pillanatban mégis a Fideszes változat győzött, ezek szerint 14 egyházat ismernek el, amelyek közül a történelmi egyházak már az 1895-ös törvényben is az állam által elismert egyházakként szerepeltek. Nagy meglepetésre az 1989-ben megalakuló, jelenleg hetven-nyolcvanezer hívet számon tartó Hit Gyülekezetét is elismerték, de a kereszténydemokraták szerint ez a lista még bővülhet... * Nem ismerték el viszont hivatalosan a szcientológia-egyházat, melynek tevékenységét nemzetbiztonsági szempontból is veszélyesnek ítélték, s nem szerepelnek az elismert felekezetek között a magyarországi mohamedán, buddhista közösségek, s a Jehova tanúi sem, nem is beszélve a Go híveiről, s más bizarr vallási csoportosulásokról. * Terrorcselekménynek nevezte a nemrég alkotmánybíróvá választott, a 2006 októberi rendőri túlkapásokat vizsgáló kormánybiztos, Balsai István mindazt, ami azokban a napokban Budapest utcáin történt. Közben Gergényi Péter akkori rendőrfőkapitányt gyanúsítottként hallgatták ki, a rendőrségi brutalitások miatt. A fő vád ellene, hogy azokban a napokban az utcára vezényelt rendőrök nem viseltek eligazító jelvényt, s ezért sokakat – akik különféle, Balsai által terrorakciónak nevezett cselekményekben részt vettek, s ártatlan embereket bántalmaztak – nem is lehet utólag azonosítani. * Gergényi exfőkapitány, akit azon az őszön Demszky Gábor budapesti főpolgármester "helytállásáért" ki is tüntetett, továbbra sem érti a vádakat, ártatlannak vallja magát. * Folytatódott az idei nyár nagy botránya, a kémügy is, újra őrizetbe vették és ismét kihallgatták Galambos Lajos volt nemzetbiztonsági főnököt. A vádak továbbra sem ismertek, az ügy 2089-ig titkosított(?!), de a Hírszerző szerint – s ezt látszik bizonyítani az először csak csuklyás férfinek nevezett Püski László letartóztatása is – a vádak között szerepelhet az is, hogy a nemzetbiztonsági hivatal 2007-ben a Zömök Kft.-nek, Püski cégének szervezett ki bizonyos belső vizsgálatokat. Egy külsős, orosz kapcsolatokkal is rendelkező cég végzett hazugságdetektoros vizsgálatokat a nemzetbiztonsági hivatal gyanúsított munkatársai körében, azt szerették volna kideríteni, hogy kik szivárogtatják ki a hivatalból a titkos információkat a Fidesznek. * Földi László, a kilencvenes évekbeli Nyírfa-ügy gyanúsítottja, a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori műveleti főnöke az egész ügyet részben tréfásnak, részben rémisztőnek nevezte, s kifejtette azt is, hogy sehol a világon nem szerveznek ki ilyesfajta belső vizsgálatot külsős cégeknek a Nemzetbiztonsági Szolgálatok, hiszen ez óriási biztonsági kockázattal jár. Szerző: Bogdán LászlóCikk megjelenítése: 428Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. július 19., kedd 08:10
arthur 360 hozzászólás ejnye, nem gardakrol van szo, hanem a Magyar Gardarol, amelyik csak ELRETTENTI a cigany tolvaj gyilkost a "megelhetesi bunozestol". nem szorakozasbol, a roma lakossag puszta megfelemlitesere "vonul fel" gyongyospatan a Garda, hanem a magyar lakossagot megvedeni a "megelhetesi bunozoktol", koznyelven a CIGANYtol. mar mi (szekelyek) sem akarjuk latni az igazsagot, hogy remalom lett az elet, hogy ezek a patkanyok nem a sors vagy a rasszizmus aldozatai, hanem ok akarnak igy elni, nem is akarnak hallani masrol?
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||