Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 09:35
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2011. július 21., csütörtök: Riport

Ember és ló Bálványoson

Az idén tizenkilencedik alkalommal gyűlt össze Bálványosfürdőn egy több mint húsz képzőművészből verbuválódott lovascsapat, amelyet ha gondolatban kiegészítek azokkal, akik ezt az Incitato névre keresztelt képzőművészeti alkotótábort támogatásukkal, érdeklődésükkel két évtizede éltetik, mondhatom, több tekintélyes lovasszázadnyi sereglet is kitelik belőlük.
Miholcsa József
Ha még hozzáadom azokat is, akik a néhai Tóth Ferenc mérnök és Miholcsa József szobrászművész kezdeményezte tábor alkotásaival kapcsolatba kerültek, akkor ezek a felsőháromszéki lovas századok ezreddé vagy talán ezredekké állnak össze.
Az idén a bálványosi Incitato-tábor alkotóival éppen azt firtatjuk, hogy számarányosítva vajon van-e még a Kárpát-medencének olyan magyar jellegű szeglete, mint Felső-Háromszék, ahol a képzőművészek és alkotásaik iránt érdeklődők együttese ilyen sűrűségű lenne, ilyen lazán vagy szorosan szervezett közösséggé válhatott volna. Ilyen tájegység nincs. És mi lehet ennek a titka?
Mindenekelőtt maga a téma, az ember és a ló kapcsolata, együvé tartozása, mindkettő közösségi, az ember és a ló társas jellege, párokba szerveződése, amelynek alaptörvényein, minőségén az sem változtat, ha egyedeik közül némelyek ki-kirúgnak a hámfából, civakodnak, ágaskodva verekednek is néha egymással, mert az együvé tartozás alapértékei maradnak. Mikor édesapám sok csernátoni gazdatársával együtt a tavaszi mezei munkák után az őszi betakarítás idejéig felcsapta lovait a Bodoki-havasok alatti legelőkre, hogy edződjenek, szabad levegőhöz jussanak és nem utolsósorban, hogy kitáncolhassák, kirajcsurozhassák magukat, a lovak társaságba szerveződtek, s amikor még apró kölykökként szüleinktől kikönyörögtünk magunknak egy-egy lólátogatási lehetőséget, az egész lókompánia érkeztünket érzékelve vágtázva jött szembe velünk.
A ló téma azért emelkedhetett tehát előbb Fortyogófürdőn, majd Bálványoson csillagot rúgató magasságokba, mert a ló az ember leghűségesebb bajtársa, pajtása és társa a históriai idők kezdete óta. Ezt a szerves és természetes kapcsolatot próbálta szétverni a háború ránk oktrojált szocialista kártevése, amikor a nemesített vérvonalakhoz tartozó lovakat sem kímélték, és vágóhídra küldték őket, képletesen szólva, de akár konkréten is gazdáikkal együtt, s a lovak helyett hernyótalpas traktorok császkáltak például a híres dálnoki lótenyésztők egykori farmjain.
Mikor elindult tehát az Incitato-tábor, egyfajta reváns, lázadás, leszámolás is volt az átkos kártételű múlttal. Ez a siker másik titka.
És a harmadik vagy a sokadik titok?
Ember és ló kapcsolatának a végtelenségig variálható témagazdagsága. A szépművészetek, a népművészet és az irodalom is a történelem során az emberi fantáziát incitáló, bizsergető és serkentő, legváltozatosabb lónemesítési formákat gyöngyözte ki magából. Dürer apokaliptikus lovai, Petőfi lóvíziói – holttestemen át fújó paripák száguldjanak a kivívott diadalra – és a szárnyaló emberi képzelet Pega­zusainak minden lónemzetsége a Don Quijote rozzant gebéjéig csupa metafora ez a lóvilág.
Egyik hölgy a bálványosi táborban fejtegette, ez a téma annyira lenyűgöző és megkapó, hogy amióta ott van a Várhegy alatt, mindenben, még a papírra kiömlő festékben is lóalakokat lát, a felhőkben, a hegyek hajlatában, másik hölgy elpirulva mondja, hogy a lovak tompora valami csodálatos szépség, a legformásabb lányidomokkal vetekedő. Hát persze! A ló és a lány együvé tartozik a Szent Anna-tó legendájától a népmesék és tündérmesék királylányaiig.
Az idei bálványosi Incitato-tábor szerencsés témaválasztása volt a Hunor és Magor. A ló a vadászatban. Bálványoson egyszerűen megkerülhetetlen az alkotás magyar mitológiai kötődése. A lovak révén különösen. A Rege a csodaszarvasról örökbecsű irodalmi, szépművészeti alkotások ihletője. A táborszervezés édes örömét apjuk örökségeként átvállaló és ezt a hagyományt nemcsak őrző, hanem újrateremtő három Tóth-lány és özvegy édesanyjuk családi kötődéseik révén is összekapcsolja a magyar mitológiát és az ugyancsak gazdag vadászhagyományokat. Az idén az alkotói ihletet serkentő nagyszámú kirándulások egyike a Rancz Sándor kézdialmási vadas parkjába vezetett. A nagyvárosokból – Buda­pestről, Brassóból, Debrecenből stb. – Bálványos­ra sereglő alkotóművészek testközelben soha nem láthattak egész vaddisznókondát, s hogy a témához bogozzuk a kötőféket, dámszarvast sem, és ma már azt is tudják, hogy a képzőművészetek és a szépirodalom csodaszarvasa, a középkori kódexek szarvasábrázolásai nem lehettek gímszarvasok, hisz ezek patája lehetetlenné tette volna az ingoványos talajon a helyváltoztatást, vágott patájú dámszarvasok voltak ezek, de mi elfogadjuk az ábrázolásokat, mert bennük egy nép, a későbbi nemzet eredetmondája rögzül.
Megkérdeztem Tóth Ildikót, aki néhány hónapos kisbabájával vett részt a táborszervezésben, hogy mi lesz a következő évi, a XX. Incitato-tábor témája? A ficánkoló, csintalankodó apróságokat látva kérdeztem, hogy a két évtized során volt-e csi­kótémás tábor? Hisz a kiscsikók születésén nem­csak a magyarság, hanem egész Európa sorsának alakulása múlik, áll vagy bukik. S a ló csikó­szeretete az anyai szeretet és gondoskodás mintája, példaképe, de az is, amire nekünk igen nagy szükségünk van, hogy, amint ezt a szülőfalumban mondják, a csikó alig esik ki az anyjából, máris talpra áll.
Ugye, képesek leszünk talpra állni?
Hozzászólások
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- :
A napozás veszélyei
A fiatal nők ismerik a napozás veszélyeit, de szépek szeretnének lenni...

- :
Lesz férficsapatunk! (Kosárlabda)
Sepsiszentgyörgyön, ha valaki tett a kosárlabdasportért, az minden kétséget kizáróan Váncsa Albert, na és a Váncsa család.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS