Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. július 21., csütörtök: Máról holnapra ÖrdöglakatTraian Băsescu öleli, de rugdossa is az RMDSZ-t. Fogja, mert nélküle nincs többsége, ami végzetes következményekkel járhat, de üti-veri, mert a szövetség meg-megveti lábát, próbálja behajtani a koalíciós szerződésben ígérteket. És az államfő bosszúálló cinemintye-fajta. Rá se nézett volna annak idején a szövetségre, ha szorult helyzetbe nem kerül, s ha nincs égetően szüksége szavazataira. Átölelte, de hátuk mögött már a kezdet kezdetén fityiszt mutatott, mert nem felejtette, a magyar politikusok támogaták felfüggesztését. Most, hogy régiósítási terveit is segítettek meghiúsulni, mi több, kisvártatva kijelentették: nem támogatják a külföldre szakadt román állampolgárok levél útján való szavazását, felébredt szunnyadozó bosszúvágya. Respektusra tanítaná a magyarokat, mert úgy tűnik fel, azok még mindig nem tudják, ki az úr e honi nagy szemétdombon. El nem engedheti, mert törékeny a parlamenti többsége, s az ellenzék bár tapasztalatlan, tejfölös szájú – ahogyan nemrég lefestette őket –, de elszánt. Szüksége van a magyarokra: egy-két törvényt át kell gyúrni ősszel a parlamenten, s az uniós pénzeket kezelő új minisztérium létrehozását is ott kell nyélbe ütni. Telik a nyár, vár és ötletel. Persze, könnyebb lenne dolga, ha az ellenzék nem fenyegetőzne kormánybuktatás mellett előrehozott választásokkal és az államfő menesztésével is. De a Ponta–Antonescu páros nagyon határozottnak tűnik, s csalogatják csemegével az RMDSZ-t is. S halljuk, újabban tárgyalnak... Az államfő meg törheti fejét, miként bosszulhatná meg a magyarokon régiós terveinek időleges kisiklatását úgy, hogy mégis a kormánykoalícióban maradjanak. De az RMDSZ már a választásokra készül, s ha cigány gyermekek potyognak az égből, akkor sem mondhat igent a nyolcmegyésítésre. Nemcsak választótáborát veszítené el, de oda lenne megmaradt becsülete is. Amiből nincs túl sok, hisz nekik is hála léptethették életbe a megszorító intézkedéseket, hajthatták végre a nagy elosztórendszerek Băsescu-féle reformját. Ami csak jót nem hozott. Igazi ördöglakat. Amit okosan szétszednek, vagy szétverik. Mert csodák nincsenek. Szerző: Simó ErzsébetCikk megjelenítése: 1249Olvasóink értékelése: 4.36Szavazatok száma: 11Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. július 21., csütörtök 08:05
lacafaca74 2661 hozzászólás Ők már elveszítették a választókat is meg a becsületüket is. Ezek az utóbbi megnyilvánulások csak egy két kanál cukor a nagy sz.arba.
2011. július 21., csütörtök 10:14
dinibacsi 4945 hozzászólás Nagy a gyanum,hogy a két szék között a földra esete forog fenn!Eljátszotta becsületét a magyarok elött,már akkor,mikor kihátrált a Johannes terv mögül,ugy számitgatva,hogy neki,nem nekünk,jobb lesz ha hatalmon marad!Most élvezi az eredményeket!A prostituáltakat megdugják,de nemigen veszik el feleségül!Pedig azt mondják,a legjobb feleségekkl vállnak!Izlés dolga!Most törheti a fejét,mert tudja romániában mindenki,hogy base barátjának lenni nagyon veszélyes játék,perverz élvezettel csinálja ki a megunt,vagy ellene szolni merö "barátot"Tulfelöl pedig ugy látják,meglesz a többség a rmdsz nélkül is ,és akkor kedveskéim,marad az utcs sarok a piroslámpás negyedben!Mert a kuplerájkbol kihulltok szépen!
2011. július 21., csütörtök 13:35
nemethzoltan 156 hozzászólás Úgy legyen, ámen ! (mármint a römödöszönek :)
2011. július 21., csütörtök 15:09
girtlergyula 601 hozzászólás dinibacsi Az ilyen hozzaszolas utan , a tobbieknek csak az marad , hogy egymast szidjak . A jo isten sokaig eltesse .
2011. július 21., csütörtök 15:19
dinibacsi 4945 hozzászólás Kösz Gyula!
2011. július 23., szombat 09:50
eberendre 1632 hozzászólás Köszönjük az újságnak, hogy tudósított a tényről: Mert csodák nincsenek.
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||