Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 09:38
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2011. július 22., péntek: Közélet

Kárpát-medence mint ­magyar belgazdasági tér

Tusványos talpraállt az előző napi vihar okozta sokkból. Ehhez nyilván kellett az égiek jóindulata is, hiszen az eltévedt cseppeket leszámítva tegnap nem esett napközben Tus­nád­fürdőn.
A kárlista így néhány elrepült sátorra – köztük a Corvina rendezvénysátrára – korlátozódott, három, letört ágak által károsított gépkocsira és a sajnálkozásra, hogy a sokak által nagyon várt szerda esti Intim Torna Illegál- és a Shantel-koncert a szabadtéri kezdést követően a sportcsarnokba szorult – és értelemszerűen csorbult.
Az egyetlen út
Még pipáltak a hegyek, amikor meglehetősen szép számban kezdtek gyűlni az érdeklődők a nap első előadására a fősátorban, ahol rangos társaság értekezett a gazdasági válságról, új fejlesztési stratégiákról. Christopher P. Ball amerikai professzor elsősorban a krízis globális kialakulásáról és az amerikai gazdaságra gyakorolt középtávú hatásairól beszélt. Szatmáry Kristóf, a magyar nemzetgazdasági minisztérium belgazdaságért felelős államtitkára már földrajzilag is közelebb hozta a válságot. Ő elsősorban az államok, illetve az állami költségvetések válságáról beszélt, amelyek hatásai a 2008 előtti praktikákkal már nem túlélhetőek. Az eurorégió válságáról azt állította, hogy a közös pénz hosszú távú fenntartásához közös gazdasági stratégia szükséges, amiről egyelőre aligha beszélhetünk. "Az Orbán-kormány a munka alapú, értékteremtő gazdasági fellendülést szorgalmazza az eddigi spekulatív kapitalizmus helyett. Szerintünk ez az egyetlen járható út" – fogalmazott Szat­máry. Az ezt célzó intézkedések – bár meglehetősen nagy nemzetközi ellenállásba ütköztek – szempontjából szerencsésnek nevezte, hogy Európa ennél sokkal nagyobb deficitszámokkal küszködött, s a maga bajával elfoglalva nem helyezte még szigorúbb "karanténba" Magyarországot.
Kollégája, Hidvéghi Balázs nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkár szerint a gazdasági fellendülés legfőbb motorja a kisvállalkozói réteg, amelyet csak kiszámítható gazdasági környezet megteremtésével lehet átsegíteni a túlélés dimenziójából a megerősödés területére. A kilábalás útjai közül kettőt nevezett meg: a vallási turizmust és a fürdőturizmust. "A Kárpát-medencében meglehetősen élénken él a Mária-kultusz, Mária-utak kialakításával akár Il Camino rangú és látogatottságú programokat is ki lehet alakítani" – magyarázta. Egy másik, sokat ígérő ágazat lehet a fürdőturizmus, mely Erdély rengeteg vizét az anyaországi vállalkozók szakértelmével párosítva lehetne sikeres. A két magyarországi előadó egyetértett abban, hogy a Kárpát-medence gazdasági térségének kialakítása révén ezek az ügyek rövidesen a magyar belgazdaság kategóriájába kerülnek.
Népszámlálás trükkökkel
Az év egyik legfontosabb kihívásának "környékét" járták be a Népszámlálás 2011 – mi és miért fontos? című előadás résztvevői. A sort Kiss Tamás szociológus, az Országos Kisebbségkutató Intézet munkatársa kezdte, aki arra számít, hogy a romániai magyarság száma 1,275–1,3 millió közötti lesz a felméréskor. A legutóbbi népszámlálás sokkjának ismétlődését nem tartja valószínűnek, mivel csökkent az elvándorlás, illetve a magyar értelmiségiek körében nőtt a gyermekszaporulat. Számcsökkentő tényező lehet viszont a roma öntudatosodás. Szerinte összességében a magyarság enyhe aránynövekedése várható.
Székely István, a kolozsvári Jakabffy Elemér Alapítvány elnöke a népszámlálás technikai részleteiről beszélve elmondta: lesznek magyar űrlapok és kétnyelvű kérdezőbiztosok is. Van néhány pozitív változás, az űrlapokon például üres mezőbe kell beírni a vallási hovatartozást, nem pedig opciót választani, ahogy eddig volt. A népszerűsítésre szánt költségvetés 6,6 százaléka a magyarság rendelkezésére áll, az ebből készülő anyagokkal elsősorban a vegyes házasságokban élőket, illetve a vegyes etnikai környezetben élő magyarokat szeretnék elérni. Roppant fontos a lebonyolító önkormányzatok felkészítése, minél több magyar kérdezőbiztos rendszerbe emelése, a nyelvi periférián élők megszólítása.
Az EMNT népszámlálási munkacsoportjának vezetője, Demeter Szilárd – a népszámlálás szlogenje, A magyarnak lenni jó ötletgazdája – úgy tartja, hogy mivel a népszámlálás nem a jelenről, hanem a jövőről szól, jövőképet is kell mellékelni a népszámláláson megszólítandó embereknek. A nemzetpolitikai töltetű üzenet remélhetőleg ösztönzően hat majd a tévelygőkre, már-már identitásukat vesztőkre is. Kapitány Balázs, a magyarországi Központi Statisztikai Hivatal tudományos titkára szerint majdnem minden tekintetben előrelépés tapasztalható a 2001-es népszámlálás körülményeihez képest, ám a részletes utasítás még mindig rengeteg trükkre ad lehetőséget. Többek között felhívta a figyelmet arra, hogy regionális jellegű identitásbevallást – csíki, erdélyi stb. – a biztosoknak be kell írniuk, ám ezek automatikusan a románság lélekszámát gyarapítják az utólagos kódolásokkor.
Hozzászólások
2011. július 22., péntek 08:28
Ferencz
2983 hozzászólás
"Többek között felhívta a figyelmet arra, hogy regionális jellegű identitásbevallást – csíki, erdélyi stb. – a biztosoknak be kell írniuk, ám ezek automatikusan a románság lélekszámát gyarapítják az utólagos kódolásokkor."
Ez az "automatizmus" miként működik, és hogyan lehetne semlegesíteni?

2011. július 22., péntek 11:37
dinibacsi
4945 hozzászólás
Még mindig kiváncsi vagok a kérdöivekre,mert ha külön kategorizálják a magyart és a székelyt,akkor tiszta a szándék!Csak ugy lenne becsületes,hogy a fökategoria a Magyar,ezen belül ahogy szokás "Din care"székely,csángo,hun ,kun beszenyö,meg amit akarsz,de a MAGYARON belül!

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Bokor Gábor:
Istennyila csapott Isten házába
Szörnyű pusztítást végzett az orbaiteleki református templomba becsapott villám. Istennyila szerda este tíz óra tájában ütött a templomba.

- Kisgyörgy Zoltán:
Fokozott ütemben épül a fürdő (Sütei közösségépítő kaláka)
Versenyeznek a kalákások – vendégek és helyiek – az idővel és az időjárással. A szerdai eső nem hiányzott, az erdei agyag nem szereti a vizet.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS