Hunor és Magor, avagy a ló a vadászaton

A tizennyolcadik Incitato tábor bizonyítja – ha egyáltalán még kell bizonyítani – az ötlet életrevalóságát, s újabb értékes művekkel gazdagítja a tizenkilenc esztendő alatt szépen gyarapodó ló-tárlatot. Ki kell emelnünk ama elhanyagolhatatlan tényt is, hogy nagyon sok művész állandó meghívottja lett Tóth Ferenc, a képzőművészek körében egyre népszerűbb táborának, s minden alkalommal gazdagíthatta műveivel az alkotótábor lassan nemzetközi kortárs gyűjteménnyé növekedő, fantasztikusan sokszínű és érdekes anyagát. A tábor befejezése után az elkészülő műveket általában a kézdivásárhelyi Céhtörténeti Mú­zeumban állítják ki, hogy a nagyközönség is szembesülhessen a vászonra, rajzokra, festményekre vagy szobrokba álmodott lovakkal. (Záró­jelben még annyit: az elmúlt húsz évben e sorok írója több kiállítást is megnyithatott, általában minden esztendő anyagát láthatta, felmérheti tehát, hogy mivé is vált két évtized alatt Tóth Ferenc álma. A művésztábort a néhai mérnök özvegye és lányai éltetik tovább, idén az itthonról és külföldről érkező művészeknek, a szép összefogást példázva, a Vár-komplexum tulajdonosa, Torja polgármestere, Daragus Attila biztosított helyet, ellátást a Transz­szilvánia Szállodában.)

Az idei téma – az Incitato művésztábor tematikus hagyományai közé tartozik, hogy minden esztendőben meghatározzák a témát –: Hunor és Magor, avagy a ló a vadászaton. A rendkívül sokszínű, élvezetes és gazdag anyag bizonyítja, hogy a művészek újra érzékeny membránként "viselkedtek", s született néhány rendkívül érdekes alkotás is. Mindenáron említést érdemel az Incitato művésztábor egyik állandó meghívottja, lelkes animátora, Miholcsa József fából készült triptichonja (A nagy vadászat, a Zuhanás és az Ép szarvas): ha jól értjük, egy vadászlegendát örökít meg dacosan, vonzóan, felejthetetlenül. A domborműveknél maradva gyönyörűek az Incitato másik állandó meghívottja, Vetró András műalkotásai is, a két egymással szembeforduló lófej, vagy a Lesben a nagy zsákmányra. Iz­galmas asszociációkat ébreszt a szintén állandó résztvevők közé tartozó Deák Barna festménye, egy nagyméretű kerecsensólyom teteme fölött egy aprócska lovon ülő alak látható, a ló és a sólyom bizarr, de elszakíthatatlan kapcsolatát ábrázolva. Iz­galmas Demény András a Hunor és Magor mondakör fragmentumait felelevenítő munkája vagy Simó Enikő gyönyörű fest­ményei, a Szarvas­bőgés és a Madár­lesen, amelyek távolról ugyan, de szervesen kapcsolódnak a tábor vivő témájához, a vadászathoz. Ér­dekes Vetró B. Zsuzsa Mandra című munkája is, egy mitikusan felnagyított lófej, vagy Sárosi Csaba ironikus rajza, az Ők a szarvast egyre űzik... Nagyon szépek Deák M. Ria vadászathoz kapcsolódó munkái is, különösen a kürtös és Köllő Margit Vidékek legbelül sorozata a maga vibrálóan elomló színvilágával, elmosódott lovasok az alkonyi vagy hajnali sejtelmes fényben.
Adott terjedelemben nyilván csak szemelgettünk, kedvet teremtve a kiállítás megtekintéséhez, de jó lenne már egyszer együtt is látni a tizennyolc művésztábor legjobb alkotásait.