Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. július 25., hétfő: Máról holnapra Erős anyaország, erős magyar nemzetA 22. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor záróakkordja – ezrek helyszíni érdeklődése mellett – Orbán Viktor és Tőkés László együttes "fellépése" volt a Nagyszínpadon, a moderátor feladatát immár hagyományosan Németh Zsolt parlamenti külügyi államtitkár látta el. Az utóbbi időben megszokott színpadi képből hiányzott Traian Băsescu államfő – már akinek hiányzott –, Németh Zsolt, hogy a találgatásoknak elejét vegye, leszögezte, hogy az erre illetékesek már munkálkodnak a román államelnök őszi budapesti látogatásának előkészítésén. A magyar államvezetésnek és Orbán Viktornak, az Európai Néppárt alelnökének brüsszeli törekvése is egyértelművé teszi, hogy a két ország közötti kapcsolatokat a közös európai integráció érdekében olyan mederben akarja tartani, amely kedvez és lehetővé teszi az anyaország és az elszakított magyar nemzetrészek egyesítését, az utóbbiaknak elősegíti autonómiatörekvéseik és az önkormányzatiság megvalósítását. Egyébként Orbán Viktor beszéde, a kérdésekre adott válaszai is ennek a törekvésnek a jegyében fogantak. A magyar miniszterelnök a magyarság nemzeti ügyeit és az ország sorsának alakulását az Európai Unió egyik meghatározó politikusának szintjére emelte, a világpolitika fő áramlatainak sodorvonalához passzította, semmi olyant nem mondott, amit akár román, akár magyar részről félrement szájjal lehetne értelmezni, hogy valami is "más ország belügyeibe való beavatkozásnak" s ehhez hasonlóknak minősülne. A "sem román, sem magyar" párosítást nyomatékosítani szeretném, mert bizonyos hazai lapok és politikusi állásfoglalások a magyar kormányzati szándékok lejáratásán igen intenzíven munkálkodnak. Orbán Viktor tusványosi záróértekezése ezek következtében más dimenzióba került, mint a Tőkés László EP-alelnöké, aki ez alkalommal sem mulasztotta el, hogy húsz esztendő romániai magyar nemzeti politikai törekvéseinek kudarcait szóvá ne tegye. ("Sem autonómiánk, sem államilag finanszírozott magyar egyetemünk nincsen, a felemelkedés helyett elburjánzott a korrupció, nem volt időnk szembenézni a múlttal", és így tovább.) Tőkés László konkrétabb és érdesebb, személyi kötődésű kérdésfelvetései ellenére mindkét politikus – különösen Orbán Viktor – az erős nemzet megteremtésének szükségességét és a cél elérésének feltételeit, a nemzeti összefogás szükségességét hangsúlyozta. Sikeres államot csak akkor lehet felépíteni, ha erős nemzet áll mögötte, ha nincs erős anyaország, nincs erős Kárpát-medencei magyar nemzet sem – nyomatékosította. Szerző: Sylvester LajosCikk megjelenítése: 1600Olvasóink értékelése: 2.45Szavazatok száma: 40Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. július 25., hétfő 10:22
doboa61 1854 hozzászólás "semmi olyant nem mondott, amit akár román, akár magyar részről félrement szájjal lehetne értelmezni,"
Nem mondott, nem mondott. Azért lesz, akinek ez nem akadály. Itt is, ott is. Majd a Baszeszku megmondja. Meg a Mesterházi. 2011. július 25., hétfő 10:36
dinibacsi 4945 hozzászólás Hát,amit ez a kettö,base mag *****házicska mond.nem igazán érdekel!A nagy kancsi kaloznak mindjárt csak a tenger marad,akibe nem kötött még bele,a levitézlett rablobanda meg vezére, a kis agyament.............házicska pedig mondhat amit akar!
2011. július 25., hétfő 11:18
malmos 1228 hozzászólás Bazmegescu Caracali helyi autonómiát igér nekünk!Tehát folyik tovább a cigánykodás!Ennyi!A románok nem nyugszanak addig amíg teljesen nem asszimilálnak!Garancia erre a szászok,svábok sors!
2011. július 25., hétfő 11:24
malmos 1228 hozzászólás Budapestről meg az erkölcsi támogatáson kívül nem sokmindenre számíthatunk!A Neamestecul in treburile interne fog érvényesülni!Ehhez túl gyenge Orbán csak a szája beszél a szájunk íze szerint!Vagy mi fogjuk kiharcolni békésen ,vagy erőszakkal az autonomiát,vagy senki!Békés út sajnos hosszas arra nem lesz kinek mire megvalósulna,erőszakhoz meg nincs se kedvünk sem pénzünk!Ezt a románok is tudják úgyhogy magasról le.szrnak!
2011. július 25., hétfő 13:57
dinibacsi 4945 hozzászólás Ha békés ut nincs és véráldozatra nem vagyunk hajlandoak,akkor mit ugatunk össze vissza?Szája beszél Orbánnak!Miért,mi kéne beszéljen ,a füle?Mégis mit akarsz Orbántol ,malmos,hogy helyetted harcolja ki az autonomiát,te pedig bászogasd uton utfélen!?
2011. július 25., hétfő 16:21
nonsens1 560 hozzászólás Igaza van Orbán Viktornak.Ha nincs erős anyaorszáag,nincs erős kárpátmedencei magyarság.Magyarországnak vissza kell szereznie a Gyurcsányék által elpuskázott tekintélyt.Egy országnak ha van tekintélye ,van gerince,megtud állni egyenesen nem mint Románia( mindenütt mindenki kiröhögi),arra az országra más szemmel néznek,van hitele a szavuknak,hathatósabban tudnak segíteni a kárpátmedencei magyarságnak megmaradásukért folytatott küzdelmükben.
2011. július 25., hétfő 16:27
Mirke 2733 hozzászólás Malmos barátom ? Adósom vagy a válasszal ami a véráldozatot illeti.A "neamestec" dedós molnárgyerekeknek való mese.Lásd az meriaiakat. Ott és akkor "mesztekálnak"amikor akarnak.Ja,hogy van pénzük rá? Adósságból amiben már ők is nyakig ülnek.Ha másként nem hát tudd meg , hogy nagyon unjuk már azt amit Bukarest hisz maga felől.De nem szökünk ha még nem értünk el az árokig! 2011. július 25., hétfő 21:16
girtlergyula 601 hozzászólás Orban Viktor nagon nagy es jo politikus . Tokes is erzi , tudja , lassa . Kettojuknel jelen pillanatban nincs job politikusa a magyarsagnak . Bizok abban , hogy ok tudjak a megoldast az autonomia kivivasat illetoen , csak verontas nelkul akarjak megoldani . Ugy erzem fel kel sorakozzunk mogejuk , mert kozeleg a pillanat , amikor meg adjak a jelt, es akkor mar nem lesz visszaut , kel menjunk elore meg , ha a bicskank bele is torik , nekunk nincs mas valasztasunk .
2011. július 25., hétfő 21:48
Mirke 2733 hozzászólás Igen,Gitler ÚR ! Lassan itt az idő , vagy kiállunk ahogy lehet , mindeki a maga módján ,vagy laposra tapossák őseink sírjait a nemzettelen hordák.(bocsánat:Girtler).
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||