Szórványban élni: lehet vagy nem lehet? (Tusványos)

A szórványstratégia alapvonalainak kidolgozásával megbízott Bodó Barna egyetemi tanár mindenekelőtt a hozzátapadt negatív olvasatoktól kívánta megtisztítani a fogalmat. Eredeti meglátása szerint a szórvány az erdőszéli fákhoz hasonlóan a tömbben élőket védelmező szerepet is játszik a maga peremléti őrhelyén. Egy po­zitív értelmezés szerint a szórvány nem az a jóvátehetetlenül hátrányos helyzet, melyből kitörni nem lehet, hanem egy élhető kontaktushelyzet, melyben az egyén a nyelvi határokon folyamatosan átlép, mást beszél a családban, egyházában stb., mást a munkahelyen, hivatalban. A többség nyelvét védi az állam, a szórványét nem, ezért kell ezt civil intézményekkel támogat­ni. A szórványhelyzetben meg­maradni ugya­nis csak fokozott tudatosság és vállalás árán lehet, különben kikopik az egyén a nyelvből. Érdekes a bánsági őshonos magyarok és a frissen betelepült székelyek példája, utóbbiak sokkal könnyeb­ben olvadnak be éppen felkészületlenségük okán. E pozitív értelmezésben a szórványhelyzet a többi kultúra beépítésére és tudatos kezelésére is lehetőséget teremt. A szórvány persze folyamatosan fogy, a Bánságban a múlt században ötven kilométerrel tolódott el a nyelvhatár, ma már a temesváriak élnek szórványban, egyházuk (róm. kat.) sem nemzeti szellemű, demográfiailag sem tudják már fenntartani magukat. A kolozsvári magyarságot viszont, noha húsz százalék alá szorult, nem lehet annak minősíteni, mert rendelkezik olyan identitástermelő kultúrintézményekkel, melyek megvédik ettől. Bodó szerint tehát meg lehet tanulni szórványban élni, és éppen ez a feladat.
A Felvidékre visszaköltöző Szarka László (a komáromi egyetem dékánja) szerint valóban szerencsésebb, ha a kérdéshez úgy viszonyulunk, hogy "mentés" helyett, miként az a magyar szociográfiák hangütése nyomán meghonosodott, inkább a szórványok sokrétű támogatására rendezkedünk be. A külhoniak egynegyede található e léthelyzetben, és ehhez járulna még félmillió kettős vagy többes identitású egyén, kár, hogy ezek számbavételére a népszámlálások nem teremtenek lehetőséget. A szórványhelyzet naponta újratermelődik, véli, utalva a nyugati vendégmunkára kirajzó csoportokra. A szórvány és a diaszpóra azonban két külön dolog, és más-más kezelést kíván, szögezték le többen is. Szarka felhívta a figyelmet arra, mekkora segítséget nyújt az internet abban, hogy a teljesen szuverén magyarnyelvűség megélhető legyen szórványlétben is. Új kihívást jelent az elcigányosodás bizonyos magyar régiókban, a csehországi magyarság pedig diaszpórává vált. Érvelését azzal zárta: ne a halálvíziót erősítsük, nemzetpolitikailag támogatott szórványstratégiára van szükség.
Megtévesztő a csángókat szórványnak minősíteni, mi Mold­vában őshonosak vagyunk – vélte Ger­gely István, a kérdés EMNT-felelőse –, nekünk ott is vannak a gyökereink, s ha azokat öntözzük, még kihajthatnak.
Potápi Árpád országgyűlési képviselő, a Nem­zeti Összetartozás Bizott­ságának elnöke a szolidaritáson alapuló új nemzetpolitika alapvonalait vázolta fel, Szesztay Ádám külügyminisztériumi főosztályvezető pedig leszögezte, hátrányos helyzetű közösségekről lévén szó, antidiszkriminációs politikára van szükség az anyaország részéről, ráébresztendő a szórványközösségeket, hogy amit a megmaradásért tesznek, azt az egész magyarságért teszik. Állást foglalt egyúttal a preventív törekvések mellett, hogy megakadályozható lehessen bizonyos veszélyeztetett közösségek szórványhelyzetbe csúszása.