Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. július 26., kedd: Nemzet-nemzetiség Cigánymisszió (Tusványos)A Királyhágó-melléki Református Egyházkerületnek rendkívül előremutató cigánymissziója működik Bihar megyében 2002 óta – derült ki a kérdéskörnek szentelt tusványosi ismertetőn. Az európai és hazai romastratégia szembesítése rendjén Nagy József Barna lelkész elmondotta, a hazai cigányság hivatalosan nyilvántartott 530 000-es lélekszáma nyilván félrevezető, közelebb áll a valósághoz, amit politikusok négyszemközt bevallanak, a 4–5 millió, és alighanem túlzó némely roma szervezetek 6-7 milliós becslése. A váradi kísérlet cigány gyerekek számára létrehozott napközis csoportokkal kezdődött, megpróbálják az óvodától az érettségiig és tovább végigkísérni a tovább tanulók sorsát, így sikerült a támogatottak közül hármat egyetemre is eljuttatni, többeket pedig érettségiig, szakiskola elvégzéséig. Magyarországi cigány értelmiségiek is megütköznek azon, hogy nálunk e réteg úgyszólván hiányzik, enélkül pedig e közösség belső erőit megszervezni nem tudja. A cigány kultúra serkentését, a zenei és nyelvoktatást is ezért szorgalmazzák, egyúttal azonban a magyarsághoz fűző kötődést is erősíteni célszerű, vélte az előadó, ennek elmulasztása ugyanis történelmi léptékű hibát jelentene. Ma már köztudott például, hogy sok helyt a magyar oktatást a roma tanulóknak köszönhetően tudják fenntartani. Az előadó szerint az eredmények, bár eddig csak szűk körben tudtak dolgozni, látványosak. A baj az, hogy a kísérlet mindeddig egyedi maradt, sem az egyházak, de az állam részéről sincs igazán akarat a gond kezelésére. Mindezt szőnyeg alá söpörték eddig Romániában, ami beláthatatlan negatív következményekkel járhat. Balog Zoltán társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár az európai romastratégiát kezdeményező magyar kormány nevében már kiforrott politikai törekvésről számolhatott be. Véleménye szerint, ami Romániában még nem történt meg, a kérdés társadalmi tudatosítása, Magyarországon már bekövetkezett, komoly politikai következményekkel járt a Jobbik megjelenésétől egészen a kormány kezdeményezte új törvényekig és gyakorlatig. A magyarországi 750 000-es cigányság kétharmada mélyszegénységben él, ezeknek a szocialisták meghirdette, évi 200 milliárd forintot felemésztő Út a munkához program kudarca után – az parazitizmusra ösztönzött – új megoldásokat kínál a mai kormány: fizetett közmunkát segélyek helyett. A cigányt úgy kell öntudatra ébreszteni, hogy emberhez méltóan, keresetéért megdolgozva akarjon élni. A keresztényi üzenet – téged is az Úristen teremtett – is erre sarkall. Ezért az európai stratégia kimunkálásában fonák dolognak tartja, hogy az egyházakra való utalást a vallási semlegességre hivatkozva mindenütt kihúzatták velük, holott érik a felismerés, hogy a nyugatiak érdeke is a trauma helyi kezelése, különben az mihamar a párizsi, olasz és német, sőt, kanadai nagyvárosokban üti fel a fejét. Szerző: B. Kovács AndrásCikk megjelenítése: 452Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||